Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Sport - Archívum
Zalaegerszeg - A tájfutók diákolimpiáját az idén két részletben tudták csak megrendezni, hiszen korábban a heves esőzések miatt elmaradt néhány szám, melyeket a közelmúltban pótoltak be.
Zalaegerszeg - Megkezdődött a nagyüzem Nyíregyházán a régi és az újonnan átadott atlétikai centrumban. A 17. Senior Európa-bajnokság harmadik versenynapján mindhárom Zalaszám-ZAC atléta rajthoz állt.
Meccs nélkül marad a hét végén a ZTE FC labdarúgócsapata, ami két héttel a bajnoki rajt előtt talán még meglepő is lehet, hiszen ilyenkor a csapatok minden alkalmat kihasználnak már a gyakorlásra. Csank János vezetőedzőt arra kértük, értékelje az eddig elvégzett munkát.
A szenior atléták országos bajnokságát éppen a csütörtökön kezdődött veterán Európa-bajnokság színhelyén, Nyíregyházán rendezték, ahol a zalaiak két bajnoki aranyat is szereztek.
Megszűnt az együttműködés csütörtöktől a gyorsaságimotoros világbajnoki sorozat Moto2-es kategóriájában szereplő Talmácsi Gábor és főszponzora, a MOL Nyrt. között - jelentette be a magyar motoros menedzsmentje pénteken.
Bíróság elé kell állnia az AC Milan volt klasszis labdarúgójának, Paolo Maldininek és feleségének, Adriana Fossának, mert a gyanú szerint adóellenőröket vesztegettek meg.
Nem kellett unatkozniuk az elmúlt hetekben a Fightingsort-Hungary Kick- és Thaibox SE Zalaegerszeg tagjainak, hiszen megrendezték a WASCO világbajnokságát, ahol két zalai is a dobogón végzett, Horváth Ferenc pedig komoly megbízatást kapott a szervezet magyarországi irányítóitól.
Az országos serdülő összetett bajnokságon az a rendkívüli dolog történt, hogy a Népstadion lelátója helyett a küzdőtér volt zsúfolt. A 13-15 évesek országos bajnokságára - szünidő ide, szünidő oda - a sportegyesületek mozgósították az utánpótlást.
Kijelölték az augusztusi úszó Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatot, s mint beszámoltunk róla, Szekeres Dorina, az EuropTec Zalavíz ZÚK tehetsége is résztvevő lesz.
Az Angol Rögbi Szövetség (RFU) ötéves eltiltással sújtott egy játékost, aki fél szemére megvakította egyik ellenfelét egy tavalyi bajnoki mérkőzésen.
Gyirmót - A ZTE FC labdarúgócsapata folytatja felkészülését: a Csank János edzette egerszegi együttes tegnap az NB II-es Gyirmót vendége volt. A rekkenő hőségben lejátszott találkozón a ZTE FC magabiztosan győzött.
A kisiskolák diákolimpiája II-IV. korcsoportos fiú labdarúgás országos döntőjén második helyen végzett a Dél-zalai Általános Iskola Becsehely, Bázakerettyei Tagintézmény csapata.
Két hét múlva lesz tizennyolc, ami az úszósporton belül ma már a megszokott felnőtt versenyzői kor. Szekeres Dorina megszerezte élete első felnőtt aranyérmét, ám az EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub kiválósága azon kivételek egyike, aki egy kis vidéki klub tagjaként ér el sikereket.
A közelmúltban két tekeversenyt is rendeztek, melyek jellemzője volt, hogy népes mezőny gyűlt össze.
A hét végén harmadik alkalommal rendezték meg a megyeszékhelyi AquaCityben az AXA European Beach Handball Tour nemzetközi strandkézilabda-tornát, amelyen idén a korábbiaknál is több nemzet együttese indult.
Berkes Ferenc nyerte a Szegeden rendezett 60. férfi sakk országos bajnokságot. Az előzetesen is favoritnak tartott játékos a kétjátszmás döntő keddi második mérkőzésén világossal kerekedett felül Gyimesi Zoltánon, így a hétfői döntetlen után 1,5-0,5-re megnyerte a párharcot.
Nem lenne gondja az edzőmérkőzésekkel a ZTE FC labdarúgócsapatának, ha továbbjutott volna az FK Tirana együttesével szemben az Európa Ligában. Így viszont maradnak az gyakorlómeccsek: hétfőn a kék-fehérek Ausztriában léptek pályára.
Döntetlennel zárult a Szegeden zajló 60. férfi sakk országos bajnokság döntőjének első felvonása, hétfőn.
A csütörtökön, a 100 méteres hátúszásban szerzett ezüstérme után 200 háton már esélyesként indult Szekeres Dorina az úszók országos bajnokságán, aki nem is okozott meglepetést: élete első felnőtt aranyérmét szerezte!
A Zalaszám-ZAC fiatalja, Pácsonyi Márton az utánpótláskorú atléták ifjúsági mezőnyének országos bajnokságán a 100 méteres síkfutásban nyolcadik lett, 11,48 másodperccel.
Berkes Ferenc és Gyimesi Zoltán játssza a döntőt a Szegeden zajló 60. férfi sakk országos bajnokságon.
Körülbelül félszázan tornáztak együtt Béres Alexandra fitness világbajnokkal szombaton a zalakarosi Gránit Gyógyfürdőben.
Három napon keresztül a székesfehérvári atlétikai centrum adott otthont a 16-23 éves atléták országos bajnokságának. Zalát két sportegyesület ifjúsági és junior versenyzői képviselték a korosztály legrangosabb versenyén.
Az A csoportot a favorit Berkes Ferenc, a B-t pedig Gyimesi Zoltán nyerte a Szegeden zajló, 60. férfi sakk országos bajnokságon - ezzel mindkét játékos bejutott az elődöntőbe.
A labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének visszavágó mérkőzésén - az első találkozó 0-0-ra végződött Albániában - fogadta tegnap este a ZTE FC együttese a KF Tirana gárdáját. Hosszabbítás után a Tirana nyert.
Zalaegerszeg - Sikeres és meglehetősen zsúfolt heteken jutottak túl a Polgári Lövész Egylet Zalaegerszeg tagjai, akik közül Szabó Béla és Németh Ferenc nemcsak idehaza, de a határokon túl is nagyszerűen szerepelt.
A Nagyrác utcai salakos pályán a tegnapi hőségben a csoportmérkőzésekkel folytatódtak a 37. Móricz Kupa küzdelmei.
Szinte tökéletes bajnoki évet zárt a ZTK-FMVas férfi tekecsapata, sőt, a szinte szó talán el is hagyható. A ZTK ugyanis visszahódította a bajnoki címet és az, hogy a Bajnokok Ligájában végül a harmadik helyet szerezte meg, tulajdonképpen az együttes erejét tekintve a maximumot jelentette.
Ma 9 órakor a kiskanizsai repülőtéren rajtol a VII. Technikai triatlon versenyének mezőnye. A népszerű viadallal egy időben a szervező, Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület a 30. születésnapját is megünnepli.
A Getafe fiatal játékosával, Pedro Leonnal erősítette meg keretét a Real Madrid labdarúgócsapata.
A teniszezők vidékbajnokságán a Forest-ZTE TK tagjai évek óta jó teljesítményt nyújtanak, úgyhogy ragaszkodtak az idén is e hagyományhoz!
Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokságot lendületes játékkal kezdő, Kanizsa KK DKG East csapata az alapszakasz második helyezése után hirtelen megtorpant, s a dobogóról a hajrában a csalódást keltő ötödik helyre zuhant vissza.
A szerda esti nyitóünnepséggel megkezdődött a jövő vasárnapig tartó veterán atlétikai Európa-bajnokság Nyíregyházán, ahol a Zalaszám-ZAC három veterán atlétája is indul.
A Videoton 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor együttesével a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön Győrben.
Bár a válogatott csapatok felkészülésén kívül teljesnek tűnik a csend a honi kosárlabdázásban, a színfalak mögött azért zajlanak az események. Völgyi Péter, a bajnok Zalakerámia-ZTE KK együttesének vezetőedzője kollégáival például Hamburgban járt és már szervezi, hogy Patonay Imre szakmai tanácsadóval a törökországi vb-re is eljussanak.
Sikerrel zárult Mányoki Attila küldetése , aki a közelmúltban fejezte be a Magyar Tavak Átúszása sorozatát, s most a tengerre készül. Ráadásul nem akármilyen kihívással kíván szembenézni: 100 km-t leúszni pihenő nélkül...
A legfrissebb adatok szerint a korábbi 200 helyett 270 mérkőzés, köztük a 13 helyett immár 14 magyarországi találkozó szerepel a nemzetközi labdarúgó bundabotrányt tavaly novemberben kirobbantó bochumi ügyészség vizsgálati anyagai között.
Pogacsics Krisztián, a ZTE FC kapusa Romániában járt, ugyanis az FC Bihor Oradea szemet vetett a fiatal hálóőrre, aki jó benyomást tett az erdélyi klub vezetőire.
Kánikulai hőségben, homokos, ám technikás terepen rendezte meg Tázlár térségében a Szegedi Vasutas a tájfutók idei középtávú és váltó országos bajnokságát, melyen közel ezren vettek részt.
A tavaly főtáblára jutott Debrecen 1-1-es döntetlent ért el kedden az észt Levadia Tallinn vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.
Az Egerben rendezett felnőtt magyar úszóbajnokságon - mint már közöltük - az EuropTec Zalavíz ZÚK Szekeres Dorina révén két érmet is nyert.
A megyei nagypályás női bajnokság 2009/210. évi sorozatát a Landorhegyi LSC nyerte meg, amelynél szeretnék, ha az őszi új bajnokságban már az NB II-ben indulhatnának.
A ZTE FC háza táján napjainkban az a legfontosabb beszédtéma, hogy hová és mikor igazol Artjoms Rudnevs és Darko Pavicevic.
Vasárnap délután Teskándon rendezték meg a Technoroll Kupa nemzetközi labdarúgótornát.
Maratoni programmal, 14 döntővel zárult szombaton Egerben a 112. Allianz országos úszóbajnokság. Szekeres Dorina a Zalavíz ÚK úszója 200 m háton első helyezett lett.
A Red Bull-lal versenyző ausztrál Mark Webber nyerte vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Brit Nagydíját.
A labdarúgó Európa Liga selejtezőjének visszavágóján hazai környezetben 1-0-ra kikapott a ZTE FC együttese, és az idegenbeli gól nélküli döntet- len után búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól.
A XI. Lábtoll-labda páros országos bajnokságon egy kanizsai bronz, a másnapi Eb-rangsoroló egyéni kupán pedig egy cserszegtomaji aranyérem jutott a Zalát képviselő lábtollasoknak Újszászon.
A ZTE csürörtök esti fellépésén beigazolódott az örök futballtörvény: ha kihagyod a helyzeteket, az megbosszulhatja magát. A Tirana egy szerencsés góllal győzött Zalaegerszegen, így ők találkozhatnak a következő körben a holland Utrechttel. Az egerszegiek számára ennyi volt az idei nemzetközi szereplés...
A szélsőséges időjárási körülmények kibabráltak az együléses ultrakönnyű repülők országos bajnokságának résztvevőivel. Végül hat géppel eredményes viadalt tartottak az andráshidai repülőtéren.

2010 autó bak balaton baleset beteg bika budapest busz csillagjegyek diák eső felújítás férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek internet iskola Jobbik kép keszthely kiállítás koncert kórház kormány kos kosárlabda közgyűlés közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország marton istván meccs meghalt mérleg MSZP munka nagykanizsa nő nyár nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz polgármester program rák rendőr rendőrség sérült skorpió szűz támogatás tolvaj traffipax információk turizmus tűz út ütközés választás válság verseny vízöntő vonat zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene zte ZTE FC


