Nem okoztak komoly károkat a stadionban szerda este az Újpest drukkerei
Kupadöntőben a ZTE, az újpesti szurkolók bevadultak, egy rendőr megsérült (videóval, frissítve)
A ZTE a kupadöntő első mérkőzésén megszerzett 1-0-s előnyét foggal-körömmel küzdve őrizte meg az egerszegi arénában. Jogos a kékek öröme, hiszen egy erős csapatot sikerült kiütniük és teljesen megérdemelten készülhetnek a Loki elleni kupadöntőre. A meccs után viszont a rendőröknek kellett közbelépni, könnygázzal oszlatták az újpesti szurkolókat.
CSÜTÖRTÖK
Egy rendőr könnyebben sérült
Szerdán este Zalaegerszegen a ZTE-UTE Magyar Kupa elődöntőt követően a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók a székeket helyükről kitépve, azokkal és kövekkel dobálták a pályát, majd a rendfenntartókat, illetve a rendőröket, akik könnygázt is alkalmazva gondoskodtak a szektor kiürítéséről és a rend helyreállításáról. Szurkolók, nézők részéről sérülésről nem érkezett bejelentés, egy rendőr szenvedett könnyű sérülést - áll a hatóság csütörtökön kiadott hivatalos közleményében.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon csoportos garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt indítottak az ügyben eljárást, melynek során a helyszínen készült és bekért kamerafelvételek elemzésével kívánják az elkövetőket beazonosítani – közölte még a történtek kapcsán Csizmazia Péter sajtóreferens.
Nem jelentős az okozott kár
Nem okoztak komoly károkat a zalaegerszegi stadionban szerda este az Újpest labdarúgócsapatának szurkolói, akik csapatuk Magyar Kupa-búcsúja miatt törtek-zúztak.
A gólnélküli döntetlennel végződött mérkőzésen a fővárosi együttes drukkerei előbb tüzet gyújtottak a vendégszektorban, majd székekkel dobálták meg a rendőröket, akik a biztonsági személyzettel közösen kiterelték őket a stadionból. Az utcán tovább folytatódott a rendbontás, s információink szerint valószínűleg csoportos garázdaság miatt indítanak eljárást a szurkolók ellen.
Fenyvesi László, a városi üzemeltetési gondnokság vezetője csütörtökön elmondta, hogy az anyagi kár, amit a drukkerek okoztak, nem jelentős, 10-15 ezer forint. A vasárnapi bajnokiig 8-10 széket kell majd újra rögzíteni a helyére, illetve a szektorelválasztó kerítést kell egy helyen javítani.
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője jelezte, hogy a vendégszektort kamerákkal figyelik a stadionban, s a felvételeket a klub átadja a helyi rendőrségnek.
SZERDA - online közvetítés a meccsről
ZTE FC - Újpest FC 0-0
Magyar Kupa mérkőzés
ZTE Aréna, 5815 néző.
A várható kezdőcsapatok.
ZTE FC: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Todorovics - Sluka, Kamber, Máté, Illés Gy. - Rudnevs, Balázs Zs. Edző: Csank János
Újpest FC: Horváth T. - Szokol, Takács Z., Vermes, Pollák - Simek, Korcsmár, Vasziljevics, Tóth N. - Rajczi, Kabát. Edző: Mészöly Géza
Csank János: A fordulópont a mérkőzésen Vlaszák bravúros 11-es hárítása volt. Egy nagyon erős csapattal szemben sikerült továbbjutnunk.
Mészöly Géza: Büszke vagyok a csapatomra, nagyon jó teljesítményt nyújtottak a játékosaim. Sajnos volt pár személy, aki nem tudott felnőni a feladathoz. Nagyon bosszant, hogy rajtunk kívülálló dolgok miatt kerültünk ilyen helyzetbe.
|
A vendégeknél Balajcza vírusos fertőzése miatt kihagyja a mérkőzést, míg a zalai oldalon a sérült Darko Pavicevic helyén az Újpesten győztes gólt szerző Balázs Zsolt kezd. Jó hangulat uralkodik az arénában, viszonylag sok néző látogatott ki a hétközi meccsre.
2010.04.14 www.zte.hu ZTE-Újpest 0-0
További Zetés videók a www.zte.hu oldalon ->
1. félidő:
1. perc: Az Újpest kezdi a játékot, amelyet mindkét fél az év mérkőzéseként aposztrofált. Az is lehet, hiszen az itt továbbjutó csapat gyakorlatilag biztos kupaindulónak tekinthető, mivel a másik ágon a Debrecen került a fináléba, akik a bajnokságban elfoglalt pozíciójuknak köszönhetően egyébként is indulni fognak valamelyik európai kupában.
3. perc: Illés szögletét Rudnevs fejelte fölé-mellé.
4. perc: Sluka végezhetett el szabadrúgást 35 méterrel a kaputól, a jobb oldalról, beívelése azonban lesen találta Illést, aki így hiába rúgta a hálóba a labdát, érvénytelen a találat.
8. perc: Simek jobb oldali éles beadása után Miljatovics tisztáz fejjel az utolsó pillanatban a gólra éhes újpesti csatárok elől. Balázs lép rá a labdára, amelyet Illés bombáz rá 20 méterről. A labda mellé száll.
9. perc: 11-eshez jut az Újpest. Kabát kapott remek labdát, aki már a kapus mellett is elvitte azt, Vlaszák pedig elkaszálta. Ezért a kapus sárga lapot is kap.
11. perc: A megítélt büntetőt az egykori zalaegerszegi Tóth Norbert nagyon rosszul végzi el, de mondhatjuk azt is, hogy Vlaszák bravúrral véd. A kipattanó labdát Vasziljevics még kapura póbálta kotorni, de ez már veszélytelen volt.
12. perc: Kabát kap sárga lapot, mivel sérülése után a játékvezető engedélye nélkül ment vissza a pályára.
14. perc: Rudnevs parádés mozdulattal emeli rá 14 méterről jobbról a labdát, Horváth kapus hasonló reflexekkel véd. A nagy védést követően szögletből veszélyeztet a ZTE, de Bogunovic fejese fölé száll.
Igazi kupaderbi Zalaegerszegen, nagyon jó iramú mérkőzés, magyar pályán ritkán látható elszántságú játékosok.
16. perc: Kényszerű csere az Újpestnél: a sérült Kabát helyett a fiatal Barczi áll be. Ő az a játékos, aki a hét végi fordulóban kiegyenlített a Megyeri úton a kék-fehérek ellen.
17. perc: Barczi piszkál bele Simek beadásszerű lövésébe, centikkel megy mellé a labda.
19. perc: Solymosi játékvezető engedi a kemény játékot, ezt a nézők egyelőre nehezen tűrik.
21. perc: Miljatovic adja haza fejjel a labdát, de felugrás közben vétlenül lekönyökli Rajczit, akinek felszakad a szemöldöke, így most az oldalvonal mellett ápolják. Kocsárdi jobb oldali beadását tisztázza Vermes az érkező Rudnevs elől.
25. perc: Rajczi visszatért a pályára, így nem lehetett túl komoly a sérülés.
|
26. perc: Kamber-Sluka-Rudnevs a labda útja, utóbbi azonban nem tudta ráfejelni a kapura a labdát.
28. perc: Tóth bal oldali szöglete után tisztáznak a védők, Pollák visszateszi a kapu elé a labdát, de az Vlaszák zsákmánya.
29. perc: Barczi éles beadása Miljatovic fején akad el, újabb Újpest szölget következik. Takács a hálóba fejel, azonban érvénytelen a gól, ugyanis Rajczi Vlaszákon támaszkodott, így a kapus nem tudott kimozdulni.
31. perc: Barczi hatalmas helyzetet hagy ki. Tóth bal oldali beadása után Barczi ajtó-ablak helyzetben lőhetett, de Miljatovic blokkolni tudott, így a labda mellé perdült. Az újpesti szöglet után ismét tisztáznak a hazai védők.
Nincs ezen mit szépíteni, az Újpest egyelőre erőteljesen nyom, és mezőnyfölényben játszik a zalai megyeszékhelyen.
33. perc: Kamber távoli próbálkozása 3 méterrel kerüli el Horváth kapuját.
36. perc: Sluka húzza meg a labdát a bal oldalon, beadását azonban tisztázzák a vendégvédők.
37. perc: Újabb újpesti szöglet. Tóth jobb oldali beadását Vlaszák könnyedén lehúzza.
40. perc: Sluka kap jó labdát a 16-oson belül, azonban lövés helyett visszatálalta a labdát, érkező azonban nem volt.
41. perc: Illés szöglete után Rudnevs választ rossz megoldást, Horváth rúghatja ki a labdát.
42. perc: Barczi fut el a bal oldalon, jó beadása után Vasziljevic fejese centikkel kerüli el a kaput. Vlaszák csak nézni tudja.
43. perc: Sluka próbál beadni jobbról, lecsúszi a lábáról a labda, így az az újpesti kapus kezében köt ki.
45. perc: Sluka szöglete után Kamber a kapu torkából fejelte ki a labdát, úgy is mondhatjuk, ezt nehezebb volt kihagyni, mint belőni... Vége az első félidőnek.
Izgalmas, fordulatos félidőt láthattunk. A kapitányát elveszítő Újpest többet kezdeményez, mint a hazai gárda, akiknek gondot okoz a frissen beálló Barczi is, aki a pálya minden területén feltűnik. A ZTE egyelőre átengedi a területet a liláknak, és kontratámadásokkal próbálja bevenni Horváth kapuját.
2. félidő:
46. perc: Megkezdődött a 2. félidő, egyelőre egyik csapat sem változtatott a felállásán.
48. perc: Kamber vágja fel Korcsmárt, így kb. 25 méterről jut szabadrúgáshoz az Újpest.
49. perc: Tóth nem jut lövéshez, legurítja a labdát, amely végül Vlaszák kezében köt ki.
51. perc: Illés legurított szöglete után ugyanő próbál beadni, a védők tisztázni tudnak. A másik oldalon Szokol csavarása után Vlaszák üti ki a labdát.
53. perc: Sluka helyett Horváth lép pályára a ZTE-ben. Simek szabadrúgása a kapu fölé száll.
55. perc: Mezőnyjáték folyik, nem forognak veszélyben a kapuk.
56. perc: Rudnevs beadásába csúsztat bele Balázs, a labda mellé száll.
58. perc: Illés 17 méteres lövésébe ér bele egy újpesti védő, így újra szöglethez jutnak a hazaiak. Illés szöglete veszélytelen, de visszakerül hozzá a labda, beadás után Kamber kapásból lő, majdnem sikerül kilőnie a stadionból a labdát.
60. perc: Horváth bal lábas lövése kerüli el éppen hogy csak a vendégek kapuját.
61. perc: Simek beadását Bogunovic rúgja ki Barczi elől.
62. perc: Egy ütközést követően Máté marad lenn a földön. Rajczi könyökölt vétlenül az egerszegi középpályás arcába. Nincs nagyobb baj, újra talpon a kék-fehérek sokoldalú játékosa.
Kicsit lanyhult a mérkőzés irama, a csapatok most nem játszanak annyira kezdeményezően, mint tették azt a mérkőzés első felében. Ami tény, ez az eredmény egyelőre a ZTE-nek jó...
64. perc: Rudnevs kapott jó labdát, de a partjelző lest intett, innen nem tűnt annak.
|
66. perc: Simek jobb szélrő megeresztett bombája kerüli el centikkel Vlaszák kapuját.
67. perc: A következő ZTE-szöglet Rudnevs harcosságának, és az újpesti Takács szerencsétlenkedésének köszönhető. Illés beadása után Kamber fejelhet rá, fejese a felső lécről a gólvonal elé pattan, Horváth kővé meredve figyeli az eseményeket. Óriási helyzet volt!
69. perc: Tóth helyett Foxi a vendégeknél.
70. perc: Bogunovic 17 méterre a kaputól buktatja Simeket, a szerb védő sárgát kap, az Újpest pedig nagyon veszélyes helyről rúghat szabadot.
72. perc: Bogunovic helyett Kovács a pályán a hazaiaknál. A szabadrúgást Takács csúnyán fölé vágja.
74. perc: Kamber kevergetése után Máté jut lövőlehetőséghez, jobb lábas kemény bombája elkerüli a kaput.
78. perc: Rudnevs kap szép labdát, de fennakad Vermesen, így oda a helyzet.
Mindkét csapaton látszik a fáradtság, ami nyilván köszönhető az első félidőben diktált tempójuknak is.
81. perc: Simek jobb oldali beadása után Kovács fejeli ki szögletre a labdát. Simek jobb oldali szöglete után alakul ki kisebbfajta kavarodás az egerszegi kapu előtt, a játékvezető lest ítél.
83. perc: Rajczi szerezhetett volna gólt, ha Simek jól lefejelt labdájára nem lép rá, hanem belerúg...
A hazaiak 6 percre vannak a történelmi kupadöntőtől.
85. perc: Rudnevs jobb oldali elfutása után remek ütemben tálal az érkező Horváth elé, akii azonban erőtlenül és helyezés nélkül a kapusba lövi a labdát. Mérkőzést eldöntő lehetőség maradt ki.
89. perc: Sárga lap. Balázs húzza vissza Vasziljevicet, így jogos a színes kártya.
90. perc: Kis híján egyenlített az Újpest, egy lecsorgó labda után Korcsmár labdája a jobb oldali kapufán csattan.
3. perc hosszabbítás
91. perc: Panikvar felvágásáért Simek kap sárga lapot.
92. perc: Rudnevs helyett Magasföldi a ZTE-nél.
93. perc: Korcsmár és Miljatovic csap össze a 16-oson belül, az újpesti játékos eleseik, Solymosi nem ad büntető. Vége a mérkőzésnek.
A ZTE története során először kupadöntőt játszhat! Az ellenfél a Debrecen csapata lesz.
A lefújás után az újpesti szurkolók randalírozni. Minden úgy kezdődött, hogy a újpestiek tüzet gyújtottak a vendégszektorban, majd haragjuk a hatóság ellen fordult, székeket dobáltak a rohamrendőrökre, akik végül a rendezőkkel együtt próbálták megfékezni az újpesti tömeget.
|
Az oszlatáshoz poroltót, könnygázt is bevetettek, s végül sikerült kiterelni a szurkolókat. Ám ezzel nem ért véget az este, a stadionon kívül tovább folyt a garázdaság. A már a meccs előtt nagy erőkkel kivonuló rendőrök intézkedtek. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség elemzi a felvételeket és az alapján döntenek, vélhetően csoportos garázdaság miatt indítanak eljárást.
|
|
Címkék: ZTE FC, elődöntő, magyar kupa, Újpest FC, online közvetítés
- kiskubu20 |
- 2010 04 21 |
- 19:49
készüljetek fújpesti csicskák,mert megyünk a puskásba,és úgy összeverünk titeket,hogy még a saját anyátok is kibasz titeket a saját házatokból
mocskos újpesti cigányok
- hool |
- 2010 04 19 |
- 19:49
ahogy te is "duci"?!
várom a helyesírási kritikáidat, konkrétan. ja, és persze személyesen!
szarháziak vagytok!!!
- duci |
- 2010 04 19 |
- 12:27
"hool"!
A hozzászólásod stílusából,tartalmából, helyesírásából az látszik, hogy a születésedkor Te sem a világra, hanem sötétre jöttél!
Ennyi!
- hool |
- 2010 04 19 |
- 10:13
futottatok, szaladtatok, egerszegi, cigány parasztok!!!
annyira buták vagytok. hol vagytok ti hozzánk, újpestiekhez képest. lenne egy kis eszetek bele nyugodnátok, és keresnétek egy súlycsoportból ellenfelet. de ha igy folytatjátok, nagy verést fogtok kapni. ennyi...
- butazoli |
- 2010 04 19 |
- 08:26
Gyertek csak fel Pestre :D ha lehet, a nyúlcipőt most hagyjátok otthon!! ;)



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 53 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: