Alig várják a szombatot!
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 15. fordulójából - amely egyben az utolsó őszi kört jelenti - kétségkívül legérdekesebbnek ígérkező találkozó a szombati, ZTE FC-Szombathelyi Haladás összecsapás. Mindkét tábor és természetesen a játékosok is készülnek, így mi is kíváncsiak voltunk rá, hogy a két csa- pat háza táján milyen a hangulat a rangadó előtt.
- A városban járva én is érzem, hogy elképzelhető a telt házas mérkőzés, és mi játékosok tudjuk, hogy mekkora jelentőséggel bír ez a találkozó - mondta a remek formába került csatár, aki a legutóbbi négy mérkőzésen öt alkalommal terhelte meg góllal az ellenfelek hálóját. - Az öltözőben is sokkal nagyobb várakozással tekintünk a Haladás elleni derbi elé, mint általában más összecsapásokra. Négy mérkőzés óta veretlen a csapat, ez önbizalmat ad nekünk, és személy szerint nekem isaz a tény, hogy ismét eredményes tudok lenni. Csank János érkezése óriási lökést adott a csapatnak.
- A két együttes tagjai között mennyire élő a kapcsolat? Gondolok itt arra, hogy sokan korábban együtt játszottak,s hogy mást ne említsünk: Waltner Róbert például Molnár Balázzsal és Kenesei Krisztiánnal volt tagja a ZTE bajnokcsapatának.
- Természetesen élő a kapcsolat, én például két napja beszéltem Molnár Balázzsal, hiszen a barátság megmaradt azóta is, hogy a nyáron eligazolt tőlünk. Ő döntő szerepet játszott abban, hogy a Haladás újoncként remekül szerepelt az ősszel. Tudom, hogy sérült, de én azt gondolom, ha csak teheti, pályára lép, mert a ZTE-ben is csak akkor maradt ki, amikor már nem volt más lehetőség. Kenő viszont úgy tudom, hogy nem játszhat, ám bárki lép pályára az ellenfélnél, függetleníteni kell magunkat ettől, és a saját játékunkra kell koncentrálni. Akárhogy is nézzük, ez a mérkőzés háromesélyes, s remélem, igazi rangadót játszunk.
- Mi lehet a titka a remélt sikerüknek? Mert abban biztosak lehetünk, hogy hazai pályán a ZTE csakis a győzelemmel lenne elégedett.
- Ez a mostani ZTE csak úgy tud eredményt elérni, ha csapatként működik, s csak ezután jöhetnek az egyéni villanások. A külföldi játékosoknak is próbáltuk elmagyarázni, hogy ez a találkozó más lesz, mint a többi, s úgy vettem észre, ők is örülnek neki, hiszen a sok néző plusz energiákat mozgósíthat.
2004. május 8. nevezetes dátum a két csapat történetében, hiszen ekkor a ZTE FC hazai pályán 7-0-ra győzte le a vasiakat úgy, hogy Waltner egymaga öt találatot szerzett. Most a csatár csak annyit mondott erről: az egy különleges nap volt, s ha most egyszer betalálna és nyerne a csapat, akkor is elégedett lenne...
Molnár Balázs viszont akkor nem vette ki a részét a Hali-verésből , hiszen elmondása szerint sérült volt - persze még a ZTE FC játékosaként. Fontos megemlíteni ezt, mert a zalaiak saját nevelésű labdarúgója a nyáron Szombathelyre igazolt, s persze ilyenkor adódik a kérdés: milyen fogadtatásra számít szombaton?
- Erre nem tudok pontosan válaszolni, ám mindenki tudja, hogy nem önszántamból jöttem el Egerszegről - válaszolta Molnár Balázs. - A klubvezetés döntött úgy, hogy nem kellek Egerszegen, a Haladás pedig szívesen alkalmazott, így most e csapat sikeréért küzdök. Nagyon sok szurkolóval tartom a kapcsolatot most is Egerszegen, persze azért furcsa lesz kifutni Haladás-mezben a pályára a ZTE-stadionban...
- Megelőzte a következő kérdést: mégis játszhat?
- Ez még nem biztos, egyelőre ötven százalék az esélyem rá. Az orvosok azt szeretnék, ha pihennék, nehogy a meghúzódott térdszalagjaim állapota tovább romoljon. Pénteken dől el véglegesen a szereplésem, de én nagyon szeretnék játszani.
- Ennyire fontos önnek ez a mérkőzés?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az. Húsz évet futballoztam a ZTE színeiben, aztán a nyáron mégis lemondtak rólam, így szeretnék bizonyítani.
- Úgy tűnik, a Haladás hullámvölgybe került az utóbbi fordulókban, de a szombati mérkőzésen talán nem ez számít majd. Ön mit gondol erről?
- A ZTE egyértelműen feljövőben van, mi viszont megtorpantunk kicsit, ám ahogy említette, ez a találkozó más lesz, és szerintem háromesélyes a találkozó végkimenetele.
- Milyen a hangulat a Haladásnál? Kellőképpen elszántak?
- Amióta a nyáron Szombathelyre igazoltam, érzem a városban a feljutás utáni futball-lázat. A szurkolók szeretik a csapatot, s erre még egy lapáttal rá akar mindenki tenni a ZTE ellen. Telt ház várható, ennek örülök, és bízom benne, hogy a szurkolók is igazi futballhangulatot teremtenek a stadionban és csak a játék kerül előtérbe.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















