Nem lesz könnyű
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 12. fordulójában a ZTE FC vasárnap 18 órakor Nyíregyházán lép pályára, s ahogy Csank János, a zalaiak szakvezetője is kitért rá, nagyon nehéz mérkőzés vár együttesére.
Rendkívül fontos sikert könyvelt el a ZTE FC együttese egy hete a Fehérvár ellen (2-0), ami érthetően jót tett a zalaiak hangulatának is. Edzőváltás után jött a győzelem, s maga Csank János is úgy értékelte mindezt, hogy a heti munkában érződött ennek a jótékony hatása.
- Természetesen nem volt mindegy, milyen eredményt érünk el, de szerencsére egy győzelem után mindig jobb a hangulat, és a csapat is tette a dolgát a héten - mondta el érdeklődésünkre a tegnapi tréning után Csank János.
Rátérve a vasárnapi találkozóra, a szakvezető sem titkolta: nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk Nyíregyházán.
- Nekünk már mindegyik hátralévő őszi találkozónkra igaz a nehéz kitétel, s ennek megfelelően készülünk - folytatta a zalaiak vezetőedzője. - A Nyíregyháza jól szerepel a bajnokságban, a keretükben bőven van játékos valamennyi posztra, összességében jó összetételű brigádról van szó... Kíváncsi vagyok, hogy egy hajtós csapat ellen, idegenben mire leszünk képesek, így mindenképpen érdekes mérkőzés elé nézünk.
Megkérdeztük: az egy ponttal elégedett lenne-e, vagy csak a hárommal, hiszen a harmadik lehetőség már egy másik kategóriába tartozik...- A futballban azt tartják, ha valaki ikszel, az már nem kapott ki, s ennek igenisvan jelentősége - válaszolta Csank János. - Az más kérdés, hogy én egyetlen találkozó előtt sem célzom meg konkrétan csak az egyik pontot. Megfelelő arányban kell támadni és védekezni, s az ellenféltől is függ az, hogy meg tudjuk-e ragadni a lehetőséget az irányításra. Nagyon fontos lesz például a párharcok megnyerése, s azért, mert idegenben játszunk, még nem állunk be védekezni.
A ZTE FC csapata egyébként szombaton kel útra, Vecsésre utazik a társaság, ahol 16 órától edz és az éjszakát is itt tölti, vagyis a mérkőzés napján utazik tovább Nyíregyházára.
Ami az összeállítást illeti, Csank János nem kívánt különösebben változtatni a Fehérvár elleni kezdőcsapaton, mégis rákényszerül erre. Tóth Zoltán térde a tegnapi tréning előtt bevizesedett, a helyét nagy valószínűséggel Marian Sluka veheti át. Eltiltása után már Roguy Meyé is a szakvezető rendelkezésére áll. A várható kezdőcsapat: Vlaszák - Kocsárdi, Botis, Miljatovic, Szamosi - Sluka, Davidov, Máté, Hajdú - Balázs Zs., Waltner.
Az NB I 12. fordulójának programja. Szombat: Haladás-MTK Budapest 17.00, Kecskemét-Kaposvár 18.00, BFC Siófok-Diósgyőri VTK 18.00, FC Fehérvár-Győri ETO 18.00, REAC-Vasas 18.00. Vasárnap: Újpest FC- Paksi FC 17.30, Nyíregyháza-ZTE FC 18.00.
A forduló tegnapi nyitómérkőzésén: DVSC-Budapest Honvéd 4-1 (2-0).Csank János is érzi: a legutóbbi siker nagyon jól jött



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















