Nehéz sorozat kezdődik
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 9. fordulója következik, s ezzel a ZTE FC együttese egy három mérkőzéses idegenbeli bajnoki sorozatot kezd meg: most szombaton 19 órától a Vasas, október 5-én a Győr, s legvégül, október 12-én a Nyíregyháza vendége lesz a zalai együttes.
S ha már itt tartunk, a korábban sokat emlegetett helyzetkihasználásról kérdeztük a szakvezetőt, vajon sikerült-e a heti munkában erősíteni ezt, illetve megtalálták-e annak az okát, miért nem hatékonyabb a ZTE játéka?
- A heti edzéseken természetesen mindent elkövettünk annak érdekében, hogy eredményesebb legyen a játékunk, ám a mérkőzésen dől el, mennyiben léptünk előre - válaszolta Supka Attila. - Elsősorban a koncentrálás terén kell fejlődnünk, s részben ebben látom annak az okát is, hogy miért nem sikerül nagyobb százalékban gólra váltanunk az adódó lehetőségeinket. Ugyanez viszont érvényes a védekezésre is, hiszen a Paks ellen úgy kaptunk gólt, hogy a figyelem hiánya lankadt. Minden mérkőzés nehéz, így lesz ez a Vasas otthonában is, de szeretnénk nem üres kézzel hazatérni.
Supka Attila megjegyezte még: hiányzik a csapatból egy olyan labdarúgó, aki szó szerint szervezné a játékot, vagy ha kell, gyorsítaná azt. A szakvezető a kezdőcsapatra vonatkozó kérdésre azt mondta, azon még gondolkodik, sérült nincs a keretben, így mindenkire számíthat.
A ZTE valószínűsíthető összeállítása ez lehet: Vlaszák - Kocsárdi, Botis, Miljatovic, Szamosi - Zsömlye, Máté, Petneházi, Hajdu - Waltner, Meyé.
Az NB I 9. fordulójának műsora. Szombat: Bp. Honvéd-Újpest FC 15.00, Gabona Trans-Kaposvár-BFC Siófok 19.00, Paksi FC-Győri ETO FC 19.00, Diósgyőr-FC Fehérvár 19.00, Vasas-ZTE FC 19.00. Vasárnap: MTK Budapest-Nyíregyháza 17.30, REAC-Haladás 19.00. (A tegnap lejátszott Kecskemét-DVSC találkozó eredményét a 23. oldalon közöljük). Még nagyobb koncentrációval eredményesebb
is lehetne a csapat
az eddigieknél



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















