Újra nyert a ZTE II.
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában négy fordulót követően tudott ismét győzni a ZTE FC II. csapata, amely az Ajka ellen nyert 2-1-re. Délczeg két jó labdát kapott és mindkétszer higgadtan értékesítette lehetőségét
ZTE: Sipos - Bozsoki, Kovács G., Varga, Kocsis - Dóczi (Horváth II.A., 40. p.), Mirceta, Kottán K. (Kottán Gy., 90. p.) - Davidov - Pekic (Sági, 83. p.), Délczeg. Edző: Dobos Sándor.
Ajka: Grőber-Badics, Subicz, Pothárn, Hornyák (Kovács G., 68. p.)-Imrei J., Manganelli, Szabó, Gunther-Mihalecz, Csörnyei. Edző: Horváth Tamás.
Nem tett túl jót a mérkőzésnek a zuhogó eső, hiszen az már a találkozó elején látszott, hogy a vizes talaj okoz majd gondot a csapatoknak. A körülményekhez viszonyítva lendületes játék alakult ki az elején, a 14. percben Délczeg nagy helyzetből három lépésről lőtt mellé. A ZTE-ben visszajátszóként Davidov és Pekics is helyet kapott, később viszont inkább a zalai kapu elött adódott helyzet. Mihalecz be is talált, ám érvénytelenítették találatát, mondván az átvételnél kézzel is hozzáért a labdához. Az Ajka hátul jól zárt, olykor szép támadásokat is vezetett. A 32. percben Délczeg fejesét tolta szögletre szép mozdulattal a vendégek kapusa, gól viszont nem született az első játékrészben.
A második félidő nagy ZTE-lehetőséggel indult, Davidov életrős lövését tenyerelte ki a vendégek kapusa. A 60. percben aztán megszerezte a vezetést a zalai együttes: Pekic remekül vette észre az üres területet Délczeg előtt, egyből bejátszotta a labdát, érkezett a támadótárs és középről, 12 méterről a kapuba gurított, 1-0. Három percet kellett várni a második ZTE-találatra, ekkor Davidov középről, laposan tálalt Délczeg elé, aki lefutotta védőjét és úgy szerezte meg második találatát, hogy 14 méterről elgurított a kifutó kapus mellett, 2-0. Az Ajka még bátrabban futballozott ezután, ötletből sem volt hiány, miközben a zalaiak túl körülményesnek bizonyultak egy-egy szituációban. A 76. percben egy valóban szép szabadrúgás-variáció után Mihalecz jobbról 17 méterről a jobb sarokba lőtt, így korántsem volt még vége a találkozónak, 2-1. A vendégek próbálkozásait azonban hárították az egerszegiek, akik hosszú idő után győztek ismét egy küzdelmes találkozón, hiszen a vendégeknek is akadtak lehetőségeik.
Nézze meg képekben is a meccset! Kattintson ide!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















