Egyfajta mérce is lehet
Zalaegerszeg - Érezhetően oldottabb volt a hangulat a ZTE-stadionban péntek este, mint előtte volt, persze egy-egy sikernek mindig megvan a jótékony hatása. Az egerszegiek most a bajnoki címvédő MTK-t verték 3-1-re, de ami talán ennél is lényegesebb, hogy javuló játékkal.
Felesleges rajta szépíteni, a múlt héten, a Honvéd ellen kiábrándító játékkal kapott ki Supka Attila együttese, így a ZTE FC vezetőedzője változtatott csapata összeállításán,s úgy tűnik, jól tett a frissítés. Az MTK elleni találkozón ugyanis a harcosság és a küzdőszellem terén lépett előre nagyot az együttes, ami lényeges szempont mindenkor. Ha nem is eget rengető színvonalú, ám mindenképpen jó mérkőzést láthattunk, benne olyan elemekkel, melyek bárcsak minél több alkalommal jelennének meg a magyar pályákon is.
Természetesen nem szeretnénk túlértékelni a ZTE győzelmét, örömteli momentumok viszont akadtak, a zalaiak ugyanis bátran futballoztak, és gólratörően. Ez lényeges, mert ez az, ami könnyen eladható . A fiatal Balázs Zsolt egészen szép dolgokat mutatott, s ne feledjük, adott egy gólpasszt, majd helyzetfelismerése a második találatnál, amikor váratlanul belecsúsztatott a labdába, szintén döntő jelentőségű volt. A fiatal játékos tehát bizonyított, s kíváncsian vár-juk, a továbbiakban miként él ezekkel a lehetőségekkel. Érzésünk szerint a találkozó egyik, ha nem a legjobb embere Ruguy Meyé volt, hiszen a gaboni támadó rengeteget futott, folyamatosan bontotta meg az ellenfél védelmét. Nem kevésbé lényeges volt az első félidő végén szerzett gólja, amely egyértelműen még jobban feltüzelte a szünetről visszatérő együttesét. Hajdu Norbertet is dicséret illeti, remekbe szabott gólt lőtt, s rá is igaz, ami például Meyére: nagyon harcosan és sokat mozogva futballozott. A védelem ezúttal megbízhatóan muzsikált, s talán egyfajta választ is kaptunk rá: Kocsárdi Gergely a bal oldalon sokkal jobb megoldás, mint a korábbiakban látott Tóth Zoltán, aki amúgy is középpályás. Kényszermegoldások így is akadtak, érzésünk szerint továbbra is csak keresi Supka Attila a középpályán azt az labdarúgót, aki szervezőkészségével egyfajta motorja lehetne ennek a csapatrésznek, s az eddigiek alapján úgy tűnik, erre kevés alkalmas játékosa van a keretnek.
Supka Attilát természetesen megkérdeztük a találkozó után arról, hogy a változások mennyiben váltották be reményeit.
- Akik lehetőséget kaptak a játékra most bizonyítottak, s aki látta a mérkőzést, le tudja vonni a következtetéseket... - utalt a szakvezető korábbi nyilatkozatára, miszerint több játékosával is elégedetlen. - Harcosan futballoztunk, a védelem jól zárta le a területeket, és nagyon fontosnak tartom, hogy védekezésből jól mentünk át támadásba. Közben néhány taktikai cserét is végre kellett hajtanom, hiszen például háromgólos vezetésünk után túlságosan is átadtuk a területet az ellenfélnek.
Nem átlépve a minden szép minden jó hangulat határait, arra is rákérdeztünk: mostantól ez lesz a csapat igazi arca?
- Nagyon remélem, hogy igen - válaszolta határozottan Supka Attila. - A hozzáállás ebben döntő jelentőségű, hiszen el kell hinnie mindenkinek, hogy ez a csapat képes így is teljesíteni. Kezdődneka Magyar Kupa- és a Ligakupa-mérkőzések, mindenkire szükségünk lesz, azonban teléjesítmény nélkül senki sem kerül a kezdőcsapat közelébe.
A ZTE FC legközelebb szerdán, Veszprémben játszik a Magyar Kupában.
Kattintson ide és nézze meg képekben is!
A bajnokcsapatot megverni mdig komoly fegyvertény, ám a pénteki MTK olyan összetételű együttessel szerepelt, amely a korábbiaknál is fiatalabb átlagéletkorú volt. A fővárosiak tapasztaltabb játékosaikat áruba bocsátották , Kulcsárt a Fehérvár igazolta le, vasárnap pedig bejelentették: Bori és Pollák az Újpesthez kerül. Honi futballberkekben mindezt egyszerűen csak futballgyárnak nevezik, s nem mindig pozitív előjellel. Ami tény, hogy az MTK a maga útját járja, s továbbra is a még fiatalabbakat részesíti előnyben.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















