Támadni fognak Pápán is
Zalaegerszeg (ka) -A labdarúgó NB II Nyugati-csoportjában szereplő ZTE FC II. együttese szombaton 18.30 órától a Lombard FC Pápa vendége lesz. Mint megtudtuk, a zalaiak nem mondanak le az idegenbeli bravúr lehetőségéről.
A Pápa együttese a feljutás reményével vágott neki a pontvadászatnak, az első fordulóban győzött, majd két vereség következett... A ZTE FC II. együttesének mérlege az eddigi három fordulóban egységes : győzelem, döntetlen és vereség. Dobos Sándor, a kék-fehérek szakvezetője nem titkolta, a legutóbbi, hazai vereséget a rutintalanság számlájára írja, s nem is akar eltérni az eddigi irányvonaltól. Mármint a bátor támadójátéktól.
- Számunkra az a feladat, hogy még határozottabbak legyünk ebben az osztályban, hiszen például a Felcsút ellen is voltak helyzeteink, de éppen a kiélezett szituációkban hibáztunk - mondta a szakember. - Azt kell elérnünk, hogy legközelebb már ne kövessük el ezeket a hibákat, így továbbra is azt játssza a csapat, amit szeretnénk: bátran támadva, és fokozatosan szerezve a tapasztalatot. Pápán sem állunk be védekezni, bár tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Vendéglátóink két vereséget könyveltek el a legutóbbi fordulókban, s mindenképpen javítani szeretnének mérlegükön, de mi sem mondunk le a siker lehetőségéről.
Dobos Sándor nem tudott még kezdőcsapatot hirdetni, hiszen a keret összetétele attól is függött, hogy az első csapatból a tegnap esti találkozó után kivel számolhat ma. Annyi bizonyos, hogy a sérülésből felépült Darko Pavicsevic-csel már számolhat.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















