Zárásként döntetlen
Bükfürdő - Rekkenő hőségben játszotta le utolsó előkészületi mérkőzését a büki edzőtáborozás során a ZTE FC labdarúgócsapata. A zalaiak a román Gaz Metal Medias együttesével mérték össze tudásukat és 1-0-as zalai előny után a találkozó végül 2-2-es döntetlennel ért véget.
Meglehetősen meleg, több mint 30 fok várta a pályára lépő csapatokat, így aztán meg is állapodott a két csapat Vízsi játékvezetővel abban, hogy 20 percenként - illetve félidőnként legalább egyszer- állítsa meg a játékot, hogy ne csak a szünetben tudjanak folyadékot magukhoz venni a játékosok.
Még a találkozó előtt Nagy Ferenc, az egerszegiek elnöke elmondta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Molnár Balázzsal és a csapat egykori kapitányát - érdemei elismeréseként - ingyen elengedik. A szombathelyi Haladás vezetőivel szóban meg is állapodtak arról, hogy az egykori válogatott középpályás az újonc vasi gárdában folytatja pályafutását.
Az eddigi magyarországi előkészületi mérkőzésein remeklő Gaz Metal Medias ellen a ZTE FC a Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic (Kovács G.), Botis, Szamosi - Zsömlye (Dian), Sluka (Pekics), Mirceta, Jamel (Koplárovics) - Waltner (Délczeg), Meye összeállításban játszott.
A hőség ellenére mindkét csapat lendületesen kezdett. A zalaiak nagyszerűen szűkítették a játékot és ennek nem nagyon találta az ellenszerét az előző meccseken remeklő vendégcsapat. Az egerszegiek egyre bátrabban futballoztak, és a 25. percben a gaboni válogatottól visszatért Ruguy Meye révén megszerezték a vezetést. A félidő hajrájában két-három nagy lehetőséget hibáztak el a kék-fehérek, így 45 perc játék után maradt az egygólos zalai előny.
Fordulás után a román együttes diktálta a tempót, egyenlített, majd Máté öngólját követően a vezetést is megszerezték. Ebben az időszakban lényegesen gólratörőbben futballozott a román csapat és sokkal többet futottak játékosaik, helyzeteiket viszont elhibázták. Az utolsó 10 percben 10 főre olvadt a ZTE csapata, mert Sorin Botis megsérült és nem küldtek be helyette már cserejátékost, mivel a többiek már az öltözőben voltak. A 90. percben egy gyors ZTE-akció végén Pekics lőtt a jobb alsó sarokba, és ezzel beállította a 2-2-es végedredményt. A találkozó után az egerszegi együttes összecsomagolt, befejezték az edzőtábort és hazautaztak Zalába.
A ZTE FC együttese ma Szombathelyen a Király-kupán lép pályára. Az NB I-es keret csak egy része utazik a vasi megyeszékhelyre, kiegészülve a fiatalokkal. A kék-fehérek 15.30-kor a Kaposvárral találkoznak (a másik ágon Haladás-Fehérvár találkozót rendeznek), a bronzéremért 17.30-kor játszanak a csapatok, a döntőt 19.00-kor rendezik.
A ZTE FC II. második vonalban szereplő együttese ma 10 órakor a ZTE-Stadionban a Haladás II. gárdája ellen játszik előkészületi találkozót.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















