Sorsoltak az NB II-ben - Marian Sluka hároméves szerződést kötött a zalaiakkal
Itthon kezd a ZTE II. csapata
Zalaegerszeg (ka) - Tegnap a Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a az NB II sorsolását, amelyben a Bakony-csoport feljutójaként a ZTE FC II. is érdekelt volt. A zalai fiatalok hazai pályán mutatkoznak be a második vonalban, méghozzá augusztus 9-én a Dunaújváros ellen.
Mint ismert, a ZTE FC II. együttese az NB III Bakony-csoportjában szerzett elsőségével nyert jogot az NB II-es indulásra, Dobos Sándor együttese tehát abszolút újoncként készül a bajnoki küzdelmekre. Dézsi Attilát, a kék-fehérek ügyvezetőjét kérdezve megtudtuk, a második csapat ellentétes sorsolással játszik, mint az NB I-ben szereplő, s a hazai mérkőzéseiket mindig vasárnap rendezik a ZTE-stadionban. Az elsőt tehát augusztus 9-én (18.00) a Dunaújvárossal szemben.
Ami az élvonalbeli együttest illeti, továbbra is Bükön edzőtáborozik Supka Attila kerete és ma a román első osztályú Gaz Metal Medias együttesével csap össze 17 órától a fürdővárosban. Várhatóan újabb próbajátékosok is pályára lépnek a zalai együttesben. Eldőlt az is, hogy az együttes a szombathelyi Király-kupán vegyescsapatával vesz részt, de a vasi megyeszékhelyen természetesen ott lesz a ZTE FC szakmai stábja, hisz várható, hogy ott is bemutatkozhat néhány próbajátékos és természetesen Supka Attila is kíváncsi a bő keret valamennyi tagjának produkciójára.
Tegnap aztán egy bejelentésre is sor került, ugyanis a ZTE FC vezetése megegyezett a szlovák Marian Slukával, aki hároméves szerződést köt a zalaiakkal. A szlovák játékos szombaton a Varasd és kedden a Lech Poznan elleni találkozón is pályára lépett a kék-fehérek csapatában. Az 1979-ben született játékos leginkább a középpályán bevethető, de a hírek szerint a védősorban sem mozog idegenül. Marian Sluka a legutóbbi bajnokságban a szlovák élvonalbeli Senec játékosa volt, amelyben tíz mérkőzést játszott, míg előtte három éven át a lett Skonto Riga labdarúgója volt.Nem titok, hogy a Haladás is szertné leigazolni Molnár Balázst, aki élő szerződéssel rendelkezik a ZTE-nél. A szombathelyiek és külföldi csapatok is érdeklődnek a középpályás iránt, ám Dézsi Attila kérdésünkre, érdeklődésünkre csak annyit válaszolhatott: egyelőre ncsenek konkrétumok, tárgyalnak az érdeklődőkkel. Molnár Balázs is megerősítte, valóban szó van arról, hogy Szombathelyen folytatja.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















