A Zvezda és a Napoli is Egerszeg vendége lesz
Elkezdte a ZTE FC II.
Zalaegerszeg (bl) - Tegnap délelőtt megkezdte a felkészülést az NB II-es szezonra az újonc ZTE FC II. együttese.
Az NB III-as bajnokcsapatnál Dobos Sándor vezetőedző és Balázs Zsolt edző irányítja a szakmai munkát, de előbbi a héten külföldön tartózkodik, s ezért Nagy Mihály segíti a felkészülést. A csapat magja a Bakony-csoportot megnyerőkből tevődik össze, rajtuk kívül több tehetséges fiatal dolgozik még a tréningeken.
Az első előkészületi mérkőzésüket szombaton, a Pápa csapata ellen játsszák majd le Zalaegerszegen.
Közben az első csapat programja alaposan átalakult.
- Két igazi nagycsapattal sikerült edzőmérkőzést lekötnünk a ZTE Arénába - mondta a jó hírt Németh Ottó technikai vezető. - Tóth Krisztián marketingvezetővel és a klub elöljáróival sokat dolgoztunk, hogy Szerbia legnépszerűbb csapata, a Crvena Zvezda; majd a hajdanán Diego Maradonával kétszeres olasz bajnok, a tavalyi pontvadászat 8. helyezett SSC Napoli is ellátogasson Egerszegre és megmérkőzzön csapatunkkal. Mindkét együttes a határhoz közel, Ausztriában edzőtáborozik, így sikerült őket a stadionunkba csábítani.
A felkészülési mérkőzések programja. Július 5. 18.00: ZTE FC-Varteks Varazdin. Július 8. 18.00: ZTE FC-Lech Poznan. Július 9. 18.00: Karpatia Lvov-ZTE FC (Bük). Július 11. 19.00: ZTE FC-Crvena Zvezda. Július 12. Király Kupa, Szombathely. Július 15. 19.00: ZTE FC-SSC Napoli. Július 18. 18.00: M. Boleslav-ZTE FC (Bad Gleichenberg, Ausztria). Július 23. 18.00: ZTE FC-Gyirmót.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















