A ZTE FC középpályására nem számítanak...
Molnár Balázs távozhat
Zalaegerszeg (ka) - Tegnap este - jóval később, mint ahogy a klub honlapjára felkerült a hír... - kaptuk az információt: a ZTE FC együttesénél átadólistára került Molnár Balázs, a csapat középpályása.
Természetesen igyekeztünk azon melegében megtudni részleteket is, azonban tegnap erről nem sok minden derült ki. A honlap szerint a ZTE FC vezetésének és szakmai stábjának közös döntése, hogy Molnár Balázs átadólistára kerül. Mi Dézsi Attilánál, a klub ügyvezetőjénél érdeklődtünk arról, végül is mi áll a háttérben, aki a következőket mondta:
- Nem bontottuk fel a játékos szerződését, hanem megfelelő érdeklődés esetén nem gördítünk akadályt a távozása elé.
Természetesen kíváncsiak voltunk Molnár Balázs véleményére is, akit este értünk utol.
- Szerda délután tudtam meg, hogy nem számítanak rám - mondta. - Teljesen váratlanul ért a hír, hivattak, s közölték velem, hogy mostantól nem kell látogatnom a csapat edzéseit. Ennél többet én sem tudok, abban állapodtunk meg, hogy csütörtökön találkozom az elnökkel, Nagy Ferenccel és pontosítjuk az elválás részleteit. Hogy mi van a háttérben, erről én is csak ezt követően tudok nyilatkozni. Élő szerződéssel rendelkezem, hétfőn elkezdtem a csapattal felkészülést, s még egyszer mondom, engem is váratlanul ért a mostani fejlemény.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















