A DVSC ellen most hiányzott a jó játék, de még lehet javítani
Jobb folytatást!
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I-ben szombaton nagy érdeklődés mellett rendezett ZTE FC- Debrecen mérkőzésen a vendégek ünnepelhettek, hiszen jobb máso- dik félidei teljesítményével 2-1-re nyert a Loki.
A találkozó végén érthetően keseregtek a zalai szimpatizánsok, mert kedvenceik egyre távolabb kerülnek a nemzetközi porondtól. Igaz, hogy ez az esztendő a csapatépítés évének kellene lennie, ám amikor megvillan a remény, abba mindenki próbál belekapaszkodni, leginkább a zalai focit nagyon szeretők. A ZTE szurkolóinak azonban nincs igazán okuk csalódottságra, mert a gárda - még akkor is, ha ezúttal nem játszott jól - az ősszel látottnál sokkal egységesebb. Mindez azt a reményt is magában hordozza, hogy a folytatásban még sok örömet okozhatnak Davidovék a szurkolóknak.
Azt azonban tudomásul kell vennie a futballistáknak és a szakmai stábnak is: ha a szűk élbolyban akarnak végezni, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell produkálni a jövőben. Le kell vonni a tanulságot abból is, ha szűkös is a keret, szabad-e mindent csak a bajnokságra építeni. Ez volt az ok a Magyar Kupa kiesésnél az ősszel, s a Ligakupából való múlt heti búcsú alkalmával is hasonló indok hangzott el. Mindkét alkalommal a következő bajnoki találkozóra összpontosított inkább a csapat, s mindkét esetben bukott: a kupában és az azt követő bajnoki találkozón is... Sokkal átgondoltabbnak kellene lenni ezekben a kérdésekben, ami viszont már kifejezetten a szakmai vezetésre tartozó kérdés, hiszen a döntés az ő kezükben van.
A folytatásban sem lesz egyszerű dolga a zalai gárdának, mert még több jó csapat ellen kell pályára lépniük. Remélhetőleg, miután már csak egy fronton, az NB I-es pontvadászatban kell szerepelniük, még jobb teljesítményt nyújtanak az egerszegiek, mint a legutóbbi két találkozón. Visszatérve a Debrecen elleni meccsre, a vereség oka elsősorban az volt, hogy szünet után nagyon halványra sikeredett a kék-fehérek produkciója. Igaz, hogy így is voltak helyzetek, de amíg azok sorra kimaradtak, nem maradt más, mint a magyarázkodás. A Waltner-Meye csatárkettős ott van a mesterlövészek élbolyában, s ha megfelelő támogatást kapnak a középpályáról, akkor remélhetőleg a folytatásban még sok borsot törnek majd az ellenlábasok védőinek orra alá.
Erre szükség is lenne, mert a zalai publikum - miután a csapat tavasszal nagyon jól kezdett -, sikerre éhesen várja a folytatást.
Klikkeljen és nézze meg a meccsről készült képgalériánkat!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















