A siófoki 2-0-ás vereség után a ZTE FC tovább szeretne jutni a Liga Kupában
Nagy feladat előtt...
Zalaegerszeg - A labdarúgó Liga Kupában a négyközé kerülés első találkozóján a ZTE FC Siófokon 2-0-ás vereséget szenvedett. A kék-fehéreknek ma 18 órától a megyeszékhelyen sorra kerülő találkozón ki kellene harcolni a továbbjutást.
A klub célja, hogy kijussanak a nemzetközi porondra. Ehhez vagy a bajnokságban kell az 1-2. hely egyikén zárni, vagy megnyerni a Liga Kupát, hiszen az MK-tól már elbúcsúzott a gárda. A feladat nem egyszerű, mert ugyan a Balaton-parti csapat nem olyan acélos és hétfőn este játszott bajnokit Debrecenben, így nem valószínű, hogy legjobbjaikkal állnak fel. A ZTE helyzetét pedig az nehezíti, hogy szombaton a bajnok Debrecent látják vendégül az élvonalban. Okoskodni most már könnyű, de jobban át kellett volna gondolni az elmúlt heti összeállítást, mert akárhogyan is számolgatunk a diósgyőri meccs sokkal könnyebnek ígérkezett - még az 1-1 ellenére is - mint a hétvégi.
Most, ha tovább akar jutni a csapat a szokottnál még jobban kell erősíteni a zömében az NB III-ban szereplő gárdát. Azt pedig érthetetlen, nemcsak a zeténél, de más együtteseknél is a sok mérkőzés miatt panaszkodnak az edzők. Elvétve lépnek pályára a Liga Kupában fiaiak, akkor miről beszélnek? Arról meg nem is szólva, hogy már a szezon elején elhangzik, fáradtak. Elgondolkodtató, hogy milyen szintű szakmai munka van azoknál a magyar foci élvonalában szereplő kluboknál ahol a fenti okokra hivatkoznak.
A zalaiak ma este várhatóan Pogacsics - Sámson, Németh P., Polgár, Rácz - Tóth Z., Horváth A., Bozsik, Fülöp - Sági, Balázs. összeállításban veszik fel a harcot a 2 gólos hátrány ledolgozásáért és a továbblépésért.
A ZTE FC-nél szombaton Családi Nap lesz.
A programja: kilenc órától 10 csapatos szponzori torna a hátsó füves pályán ( ZTE FC vegyes, Magnum 2000, Armada, Baráti Kör, Zalavíz, ZÁÉV, Vegyépszer, Windoor, Klimatrend, Bagodi Mezőgép), valamint 8 csapatos U-11-es torna.
A sörsátorban kivetítőn az Egerszegi csoda, valamint egy 60 perces ZTE gólparádé az elmúlt évekből. A gyerekenek légvár, valamint lovaglás is lesz. A munkacsarnok mögött közvetlenül a Magyar Vöröskereszt véradó kamionjában várják a véradókat, akik vagy a mérkőzésre, vagy pedig a koncertre érvényes belépőt kapnak ajándékba.
A menetrend szerint, 12.30-tól a műfüves pályán a Zala romaválogatottja játszik Tolna romaválogatottjával. Közben 14 órától 14.30-ig a Városi Fúvószenekar előadását láthatják a ZTE Arénában, majd Bella Levente énekel.
A rendezvénysátor 17.30-kor nyit, Bella Levente műsorával, majd 18 órától a zalaegerszegi Bőgőmasina zenekar produkciója vezeti fel a 19-kor kezdődő Eddá-t. A napot tűzijáték zárja.
A belépőjegyek már kaphatók a ZTE Marketing irodájában (Október 6. tér 16.).



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















