Milan Davidov szerint most futballozott a leghatékonyabban a ZTE FC gárdája
Ez volt az eddigi legjobb
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I 17. fordulójának nyitótalálkozóján a ZTE FC magabiztos játékkal 4-1-re legyőzte a bajnokesélyes Újpest FC-t.
A találkozó után Milan Davidov, az egerszegiek játékmestere érthetően elégedett volt:
- Az eddigi 17 mérkőzésből most játszottunk a legjobban - jelentette ki a harmadéves joghallgató. - Összeszedetten és fegyelmezetten futballoztunk. Pécsen, a Paks ellen helyenként látványosabb volt a játék, de azt nem szabad elfelejteni, hogy most a bajnokság egyik legjobb csapatát győztük le. A lilák így is versenyben maradnak a bajnoki aranyért. A mi játékunkon azt hiszem érződött, hogy egyre egységesebbek vagyunk, és fizikálisan is nagyon sokat léptünk előre az őszhöz képest. Ami különösen öröm, nem egy-két ember megoldása döntötte el a találkozót, hanem egy egységes, jó szellemű csapat diadala a győzelmünk. Az én teljesítményem az őszihez képest valószínűleg azért javult látványosan, mert fizikálisan lényegesen jobb vagyok, no meg ugyanazt játszhatom tavasszal, mint amit hajdanán otthon tettem. A két ék mögött amolyan irányító középpályás vagyok, de így is van védekező feladatom. Ami a lényeg, többet lehetek az ellenfél kapujának előterében. A következő két forduló rendkívül fontos lehet, hiszen hiába játszik a vártnál gyengébben a Diósgyőr, otthon mindig félelmetes, és nagyon oda kell figyelnünk. A Debrecen pedig a bajnok, ez mindent elmond. Néhány poszton ugyan gyengültek, kicserélődtek, ám biztos, hogy sokkal többre képesek ennél, mint amit mostanában produkálnak.
Egy másik idegenlégiós, Matej Miljatovic teljesítménye is ugrásszerűen javult. Igaz, Imad Zatara és Roguy Meyé is nagyszerűen futballozott.
- Azt hiszem, hogy a jó alapozás nagyon sokat segített. A bajnokság első felében nem éreztem igazán a ritmust, és a párharcokat is elég sokszor elveszítettem. Már az edzőmeccseken érződött, hogy lényegesen többre vagyok képes, mint az első szezonban. Az Újpest nagyszerű csapat, szerencsére jókor lőttük a gólokat, és nagyon sokat futottunk. Ez döntőnek bizonyult. A párharcok többségét megnyertük, így nem volt kétséges, hogy miénk lehet a rendkívül fontos három pont. Ennek az értéke csak akkor lesz igazán nagy, ha jó lesz a folytatás - mondta Miljatovic.
Képek itt!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















