A ZTE FC alkalmazkodott jobban a semleges helyszínhez és biztosan nyert
Soha rosszabb nyitányt!
Pécs - Idegenbeli győzelemmel kezdte az NB I tavaszi sorozatát a ZTE FC labdarúgó csapata, amely a Paks vendégeként győzött 3-0-ra. Az egerszegiek számára ez volt az ezredik élvonalbeli fellépés, s így még szebbé tették a jubileumot.
Paks helyett Pécsett fogadta a tolnai együttes a ZTE FC-t, hisz a Gellei Imre vezette Duna-partiak otthonában még nem készült el a villanyvilágítás, s addig az MLSZ tiltása van életben. Így aztán a jó öreg Mecsek-aljai stadionban gyülekeztek a nézők, természetesen gyér számban, csak egy valami adott mégis tavaszi bajnoki hangulatot a szombatnak - az időjárás.
Kezdetben mintha az elvileg hazai pályán játszó paksiak lettek volna kezdeményezőbbek, a 7. percben például Csehi nem sokkal gurított mellé, ám rövidesen remek akció végén előnyt szerzett a ZTE. A 10. percben a büntetőterület bal oldalánál Koplárovics sarokkal indította Davidovot, aki kiosztott egy kötényt, majd középre adott, ahol Meyé négy méterről a kapu közepébe lőtt, 0-1. Soha rosszabb kezdést és soha csúnyább találatot, viszont rögtön ezután Vlaszák ütötte szögletre Böde ide-oda pattogó, nagy erejű lövését. A zalaiak játéka dominált, főként a középpályán volt érezhető nagy különbség. A 23. percben Waltner kapott hosszú indítást, aki a bal oldalon előretörve a tizenhatos sarkánál egy visszacsel után élesen a kapu elé csavart, úgy tűnt, hogy Kovács kapus mellre fogja a labdát, ám az kiperdült a kezei közül, így Meyé közelről a hálóba kotorta a labdát, 0-2. A ZTE irányította a játékot, mígnem egy meglepő csere következett, hiszen a jól játszó Botist Polgár váltotta. Taktikai húzásról volt szó, hiszen előbbinek már volt egy sárga lapja, majd egy csaknem ugyanilyen színű kártyát érő szabálytalansága is, így Szlavko Petrovics nem kockáztatta meg a védő kiállítását.
Szünet után az agresszívebb játékot felvállaló Paks került némi fölénybe. A legjobbkor jöhetett volna az 51. percben, ha Zatara óriási löketét a paksi kapus nem tolja a felső lécre, hanem a hálóban köt ki, majd az 55. percben Tököli passza után Balaskó lépett ki középen, azonban Vlaszák remek kifutással, lábbal, bravúrral mentett. Kellett is ez, hiszen teljesen nyílt volt a mérkőzés, a Paks semmit sem adott fel, így izgalmas, s viszonylag jó iramú lett a találkozó. Zalai oldalon viszont jól zárt a védelem, különösen Miljatovics remeklése emelhető ki, a középpályán pedig Davidov egyik, ha nem a legjobb mérkőzést játszott a a ZTE színeiben. A 79. percben Vulin fejelt ki egy labdát a 16-oson belül, s bizony kézzel is hozzá ért a labdához... A paksiak büntetőt reklamáltak, hiába, majd az ellentámadásból a csereként beállt fiatal Balázs Zsolt ballal, 22 méterről olyan gólt ragasztott a jobb alsó sarokba, hogy hibát nem lehetett találni benne, 0-3. Ezzel pontot is tett a mérkőzés végére, melyet a ZTE biztosan nyert meg. A kék-fehérek főleg első félidei jó játékuknak köszönhetik ezt a sikert, melyet később taktikusan futballozva őriztek meg.
Gellei Imre: Gyáván kezdtünk, az ellenfél pedig sokkal harcosabbnak bizonyult, hibákra kényszerített bennünket. A játékvezető érzésem szerint nem adott meg egy büntetőt, s külön gratulálok a ZTE ezredik élvonalbeli mérkőzéséhez.
Szlavko Petrovics: Az ezredik élvonalbeli fellépés plusz motivációt jelentett számunkra. Rendkívül rossz minőségű volt a pálya talaja, emiatt sok volt a technikai hiba, azonban csapatom taktikusan futballozott.
JEGYZŐKÖNYV
Paksi FC-ZTE FC 0-3 (0-2)
Pécs, 500 néző, Jv.: Iványi (Medovárszki, Forgács). Paks: Kovács A. 4 - Belényesi 4 (Kriston 5, 46.), Éger 5, Böde 5, Hanák 5 - Kiss T. 5, Horváth S. 5, Zováth 6 , Csehi T. 5 - Balaskó 5 (Weitner 5, 57.) Tököli 4 (Báló -, 83.). Vezetőedző: Gellei Imre.ZTE: Vlaszák 6 - Máté 6, Miljatovics 7, Botis 6 (Polgár 6, 39.), Vulin 6 - Zatara 6 (Tóth Z.-, 70.), Davidov 7, Molnár B. 6, Koplárovics 6 - Waltner 6, Meye 7 (Balázs Zs. 6, 67.). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.Gólszerzők: Meye (10., 23.), Balázs Zs. (80.).Sárga lap: Éger a 79., illetve Botis a 20., Koplárovics a 41., Vulin a 49., Tóth Z. a 74. percben.
Az ezredik ZTE FC meccs képekben itt!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















