A Zete volt csatára rendre betalál és csodákról mesél az arab Abu Dhabiban tapasztaltakról
Waltner varázslatos világa
Zalaegerszeg - Waltner Róbert, a ZTE FC volt labdarúgója, aki jelenleg az Egyesült Arab Emirátusokban légióskodik, a napokban itthon járt. A gólerős labdarúgó a légiós tapasztalatairól mesélt.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
- Mi hozta a fordulatot?
- A csapatnak nem jöttek az eredmények és a veze-tés behívatott megbeszélésre több meghatározó embert. Mint kiderült nem csak én, ők sem értenek egyet a trénerrel. Azt mondták, nem érdekli őket, hogy kit küldenek el, de a mesterrel nem szívesen dolgoznak együtt. Edzőcsere történt, és az új iráni szakemberrel egyből megtaláltam a közös hangot, aki már az érkezése napján közölte, hogy jó játékosnak tart és komolyan számol velem a befejezőcsatár szerepében. Azóta 7 meccsen 7 gólt rúgtam és már a 9. helyen állunk. A csapat célja a biztos bentmaradás.
- Hogyan fogadták a szurkolók?
- A mi egyesületünk, az Al Dhafra 2004-ben alkult, nekünk nincs nagy szurkolótáborunk. Kis klub vagyunk, de vannak olyan meccsek, ahol 15-20 ezer ember foglal helyet a nézőtéren. Argentína és Ciprus után érdekes számomra, hogy itt az utcán az emberek nem szólnak, nem kérnek autogramot egy játékostól sem. Múltkor az egyik találkozó után meg is lepődtem, hogy odalépett hozzám egy vendégdrukker és gratulált, annyit mondott: remek játékos vagy! Jólesett, különösen az ellenfél oldaláról, ez nem sok országban divat. Egyébként a helyiek a párharcokban és a gyorsaságban nagyon jók, s ha így fejlődnek, hamarosan velük is komolyan kell számolni.
- Akkor most már minden rendben?
- Ott semmi sem biztos.A csapat főnöke egy sejk, aki nem tart kapcsolatot a játékosokkal. A múltkor odajött hozzám és beszélgettünk. Meg is jegyezték a csapattársaim, hogy ez óriási elismerés, mert náluk erre még nem volt példa. Ennek ellenére csak abban bízhatok, hogy újabb gólokat rúgok, mert ha néhány meccsen ugyan jól focizok, de nem zörgetem meg a hálót, egyből rezegni kezdhet a léc.
- Milyenek a csapattár-sak?
- Szinte mindenki jól beszél angolul, így megértjük egymást. Velem együtt négy profi van a keretben, mind külföldi, egyszerre csak hárman játszhatunk. Sőt, a negyedik a kispadra sem ülhet le. A helyi fiúk dolgoznak, a munkahelyükre nem mindenkinek kell rendszeresen bejárni. Úgy hallottam, hogy jövőre már ők is profi státust kapnak. A munkahely náluk azért nagyon fontos, mert csak az nősülhet meg, akinek van állása. Ha ez így van, az államtól nagy segítséget kap az ifjú pár. A házasságkötéskor a lány szüleinek is fizetni kell. Ennek a részleteit azonban nem tudom igazán, vannak hagyományok, törvények és szokások, de mint a fiúk elmondják, egyre inkább nyitottak lesznek Európa felé. Egy biztos, a futballisták jól keresnek, hiszen csodaautókkal járnak. A legmodernebb Porschék, Mercedesek, Audik és BMW-k állnak az edzés alatt a klubház parkírozójában. Egy 17 éves csapattársam csodás amerikai terepjáróval villog. Egyébként ott abból az összegből, amit fizetésként kapunk, már nem vonnak le adót és az áfával sem kell számolni.
- Milyen autót kapott?
- Nem kértem, egyelőre az egyszerűbb megoldást választottam, van az egyesületnek négy személykocsija sofőrrel, amelyiknek az a dolga, hogy a játékosokat kérés szerint oda vigye, ahová ők menni akarnak. Ez így jelenleg sokkal kényelmesebb.
- Meddig él a szerződése?
- A nyárig. Szeretnék még maradni, de ha nem megy, akkor remélem, minden úgy lesz, ahogy a ZTE elnökével, Nagy Ferenccel megbeszéltük, visszajövök Egerszegre. Somogyi vagyok, de nagyon megszerettem a várost, és itt szeretnék letelepedni. Amíg tudok segíteni a játékommal, addig fociznék, azután pedig szívesen dolgoznék a klubnál. A fiatalokkal való foglalkozás is tetszik. Az azonban még remélhetőleg odébb van. Most arra figyelek, hogy folytassam a gólgyártást. Az interneten figyelem a magyar dolgokat, a Zalai Hírlapot is el szoktam olvasni. Koplárovics Béla barátommal hetente legalább egyszer telefonon beszélgetünk. Így, ha testben távol vagyok is, lélekben és információban azért itthon.
