Már csak a tavasz a téma a ZTE-nél, mely egy hét múlva a Haladás ellen játszik
!Erőgyűjtéssel kezdenek
Zalaegerszeg - Tegnap megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a ZTE FC labdarúgócsapata. A kék-fehér játékosok fizikai teszten és orvosi vizsgálaton vettek részt.
A tegnapi tréningen nem volt ott Roguy Meye. A csatár csak este érkezett meg, s a ma délelőtti programon már részt vesz a többiekkel. Mahamadou Diawara viszont még Franciaországban van, de a sérüléssel bajlódó játékos napokon belül megérkezik. Kádár Tamás még pihen, ő elnöki engedéllyel hétfőn lát csak munkához. Közben folynak a tárgyalások az angolokkal. Lukács Tihamér Bulgáriában folytatja, egyelőre kölcsönbe igazol egy élvonalbeli csapathoz, s elképzelhető, hogy hosszabb távon is ott marad.
Az egerszegiek első edzőmérkőzésüket január 19-én, 13 órakor, a Haladás csapatával játsszák a stadion mögötti műfüves pályán. Egy hét múlva ugyanitt az Ajka együttesét látják majd vendégül.
Nagy Ferenc, a klub többségi tulajdonosa és elnöke úgy fogalmazott: céljaik változatlanok, egy stabil együttes gerincét szeretnék kialakítani. Ez a gárda első közös felkészülése, sokat vár tőle. Néhány poszton szeretnék még megerősíteni a csapatot, de ezt a keretet alkalmasnak tartja arra, hogy a jelenleginél előbbre végezzen a táblázaton. A további várható játékosmozgás vonatkozásában neveket nem árul el, csak annyit mondott, hogy Ivan Dudics iránt továbbra is élénken érdeklődik az Újpest, Lovre Vulint pedig Csehországba csábítják. Ha mennek, pótlásukról gondoskodni fognak.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















