Zalaegerszeg (bl) - A ZTE FC együttese új edzővel a kispadján Baranyába látogatott. Küzdelmes meccset vívott a PMFC-vel, de a hajrára elfogyott az erő, s 1-1 lett a vége.
A meccset követő sajtótájékoztatón
Nagy Tamás, a ZTE új edzője nagyon elegánsan elkerülte a pécsi kollégák kérdését, amely így szólt, mi az oka, hogy a hajrában visszaestek, elfáradtak. Az egykori Zete-futballista sokmindenről beszélt, de azt nem ejtette ki a száján, hogy valóban fizikális problémáik voltak. Nem akart visszanézni, s a múlttal foglalkozni. Arról beszélt, hogy remélhetőleg a következő meccsen már neki is lesz némi köze - hisz Baranyában jóformán csak az összeállítást adta meg, s beszélt a taktikáról az általa tartott egyetlen edzésen - a következő mérkőzéshez. A ZTE kerete továbbra is erős, sok jó futballista van a csapatban. Ami különösen biztató a jövőt illetően, tehetséges fiatalok is a tréner rendelkezésére állnak.
Kádár mellett
Ludánszki is kifejezetten ügyesen futballozik. Persze, ha kapnak lehetőséget. Igaz ez
Simonfalvira is. Aztán ott van a két idegenlégiós
Ramadani, aki ugyan sokáig beteg volt, de már egészséges, no meg
Dovicsovics, aki a ZTE-nél nevesebb csapatoknál is bizonyította rátermettségét és még csak a 20-as évek elején járnak. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor gyorsan kiderül, hogy egy fél csapatra való reményteljes futballista már most van a csapatban. Következetes munkával sokra vihetik, de csak akkor, ha a bajnokin játszhatnak is.
A ZTE FC szerdán 17 órakor az Andráshidával a stadionban edzőmeccset játszik. Alakulgat a jövő Zetéjének kerete, sok a tehetség