Még folynak a tárgyalások
Zalaegerszeg (bl) - Kedden a ZTE FC igazgatósága úgy döntött, hogy felmenti a munkavégzés alól Sebők Józsefet és Sebők Vilmost, s mindemellett a csapatot és a szakmai stábot is megbünteti.
A vezetés a tárgyalások után csak annyit mondott, hogy a héten szinte biztosra vehető, hogy pont kerül az ügyek végére.
Sebők József, a tegnap délutáni megkeresésünkkor úgy fogalmazott, továbbra is elnézést kér és nem akar foglalkozni a részletekkel. Erre nyomós oka van, hisz a szerződésben foglaltak alapján nem nyilatkozhat. Még annyit azért hozzátett, ez ne irritáljon senkit, nem csodadolgokról van szó, ez szinte minden sportolónak egy-egy pontként ott van a szerződésében.
A csapat játékosai közül többel is beszéltünk, s a kapitány Kocsárdi Gergely annyit mondott: A történteket a csapat belügyének tekintjük. A döntéseket tudomásul vettük, s azt is, hogy 4 millió forintra megbüntettek bennünket. Most elsősorban arra koncentrálunk, hogy a hétfő esti találkozón legyőzzük a Budapest Honvédot. Nagy szükség van a bajnoki pontokra és arra is, hogy a közönségünket minél jobban kiszolgáljuk.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















