Birkózókat nevelnek
A fennállásának tíz éves jubileumát idén ünneplő Kanizsai Birkózó SE-nél természetesen továbbra is az utánpótlás nevelésében látják a jövőt. Bizakodásra adhat okot, hogy a közelmúltban több mint 20 óvodással bővült a taglétszámuk.
A nagykanizsai birkózók edzője, Szatmári Zsolt szerint az elmúlt egy évtized eredményei magukért beszélnek. Külön büszkék rá, hogy szisztematikus építkezés után a klub egyik legfőbb büszkesége, a 15 éves serdülő Egyed Zsanett épp mostanság szállítja az eddigi legjobb eredményeket. Az ifjú hölgy például ifjúsági Európa- és világbajnokságon is szőnyegre lépett már.
- Szabadfogásban a fiúk a különféle korosztályos országos bajnokságokról és a diákolimpiákról szállították az érmeket - sorolta az eredményeket Szatmári Zsolt. - Elmondhatom, hogy óriási szerencsénk van, hisz a gyerekek szorgalmasan és fegyelmezetten járnak edzésekre.
A dél-zalai egyesület éveken át szinte bebetonozott harminc fős létszámmal működött mindig érkeztek újak, de volt lemorzsolódás is.
Néhány hónapja viszont annyi óvodás és kisiskolás jelentkezett hirtelen náluk, hogy külön kezdő csoportot kellett indítaniuk. Az edző szerint a szülők felismerték, hogy a birkózás nem csak erősíti és kitartásra neveli a lurkókat, hanem a mozgáskultúrát is fejleszti.
|
Szatmári Zsolt a hagyományos birkózó edzéstervvel némiképp szakítva az 5-7 éveseknek inkább koordinációs játékokkal tűzdelt, egyedi módszert dolgozott ki.
- Ennek a lényege, hogy a gyerekek játékos formában kerüljenek közelebb a birkózáshoz - árulta el Zsolt. - Természetesen a szórakozás mellett a szakképzés sem maradhat el, ám míg korábban a fiatalok hetente egy fogást tanultak állásból és lentről is, addig nálunk ebben a korosztályban erre egyelőre csak havonta kerül sor. A gyakorlatok során egyébként a gyerekek nem csak erőből küzdenek, de megtanulják azt is, hogy éles körülmények között majd miként „játszhatnak” a testsúlyukkal.
A kanizsaiak pedig az így már közel ötven fős létszám mellett is „maradnak a kaptafánál”, vagyis továbbra is a minőségi utánpótlás-nevelésre koncentrálnak.
Várhatóan márciusban a KBSE rendezi meg az ifjúsági fiúk és leányok első országos válogatóját, melyen a leány mezőny kiegészül német, osztrák, svéd, lengyel, horvát, cseh, szlovák és román indulókkal is. Kanizsai színekben a leány 46 kilogrammos súlycsoportban Egyed Zsanett indul, míg a fiúk között Krasznai Bence és Egyed Dániel (58 kg), valamint Farkas András (74) szerepel. Egyébként az ifjúsági Eb-t júliusban Lengyelországban, míg a vb-t augusztusban Azerbajdzsánban rendezik.
Címkék: Kanizsai Birkózó SE, Szatmári Zsolt