Nagy Ferenc klubelnök sem tűr tovább
ZTE FC: a Pápa elleni rémálomnak következményei lesznek
Alapesetben szót sem érdemelne utólag, így viszont... A ZTE FC labdarúgócsapatának szerdai súlyos, 8-0-ás Ligakupa- veresége mellett Nagy Ferenc klubelnök sem megy el szó nélkül...
A ZTE FC labdarúgócsapatának meglévő gondjai ismertek, hiszen a 7 bajnoki mérkőzés alatt szerzett egyetlen pont önmagában is ok az aggodalomra. Ráadásul új szakvezető, Prukner László is csak a hét elején állt munkába, szóval, hadd ne soroljuk, miért jött a lehető legrosszabb pillanatban az újabb sokk... Ahogy előző tudósításunkban is megírtuk: a szerdán látott Pápa elleni produkció (pláne az eredmény!) méltatlan a klub hagyományaihoz. A ZTE FC szempontjából most nem lehet mentség az sem: a pápaiaknál valamivel több volt a rutinos, NB I-es múlttal rendelkező labdarúgó a pályán. De nem is a rutin hiányzott hazai oldalon, sokkal inkább a lelkesedés, az alázat és a küzdeni akarás. A ZTE FC első keretéből hatan voltak a pályán (el-Sadek, Turcsik, Csordás, Hervás, Balázs Zs., Turkovs), de a többiek – főleg fiatalok – is rendre az NB IIIban szerepelnek. De ne is „színezzük” tovább a történetet, botrányos produkció volt ez. Senki nem várta el a kötelező győzelmet ettől az összetételű csapattól, de egy tisztes vereség még belefért volna. Ez viszont nem...
Nagy Ferenc klubelnök is „végigélvezte” a mérkőzést, csütörtökön pedig arról kérdeztük: lesznek-e következmények?
– Először is azzal kezdeném: a ZTE FC bárhogy is nézzük, ma Magyarországon egy márkanév, melyet így besározni senkinek sincs joga – mondta az érthetően feldúlt sportvezető. – Ennek következményei lesznek és jó néhány játékos státuszát felülvizsgáljuk. Félreértés ne essék: nem teszek különbséget külföldi és magyar, illetve NB I-es vagy III-as kerettag között, ez mindenkire vonatkozik. Már délelőtt beszéltem az edzőkkel, hiszen durván megsértették a klub imidzsét a pályán lévők. Ilyen mentalitást nem tűrök el a jövőben, sem a felnőtt keret tagjaitól, sem a második csapat tagjaitól. Ez mellett nem megyek el szó nélkül és most azt döntöttük el, hogy mindent átbeszélünk a jövővel kapcsolatban. Akad szerencsétlen mérkőzés, akad pech, de olyan nincs, mint amit szerdán láttunk...
Az elnök azt még hozzátette: az általa elmondottak tekintetében abszolút eltökélt.
Egy kérdés viszont megoldódott, nevezetesen: Prukner László ül majd a kispadon a vasárnapi, Ferencváros elleni újabb bajnoki találkozón.
– Vezetőedzőnkkel megbeszéltünk mindent, megértem, miért szerette volna, ha ezt a találkozót még kihagyhatja, hiszen az FTC edzője volt még néhány hete. Azonban úgy gondolom, most nem adhatunk olyan előnyt az ellenfélnek, hogy a csapatot egész héten felkészítő szakember éppen a mérkőzésen hiányozzon a kispadról. Kérésemet vezetőedzőnk ebben a helyzetben teljes mértékben akceptálta – mondta még el Nagy Ferenc.
Sport: futball rovat
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, pápa, nagy ferenc, ligakupa, Prukner László, következmények, klubelnök
- utas |
- 2011 09 11 |
- 10:45
lokálp.
mi van érzékenyen érintett a téma pubi?1.a laptopon rossz a nagybetű.2.írásjel,pont stb.rendben van.3.katasztrófa ?valóban így kiálltottak fel az orvosok amikor megszülettél.
- lokálpatrióta |
- 2011 09 10 |
- 22:02
utas!
Ezt jól megaszontad!Nagybetű,vessző,pont,tagolás?Katasztrófa vagy!
- Lada T |
- 2011 09 9 |
- 09:02
Az edző miért nem avatkozott közbe a meccsen. Ilyen megyei sportvezető? Tekintély nulla. Elzavarni az egészet.
- utas |
- 2011 09 9 |
- 08:16
üdv.valóban gyalázatos a 0-8,de nézzünk a dolgok mögé.a pápai összeállítás szűcs lajossal kezdődött és már az előző forduló után is biztos volt,hogy erős csapattal állnak fel.nálunk 5 olyan 19 éves nb3-as kerettag volt-köztük a kapus-akiknek az nb3 is erős,hisz ott is minden meccsen zakóznak.a visszajátszók közül egy nem futott kpályán egy métert sem-szünetben le is cseréltette magát-társa duplán futott helyette.a másikról 4 gólt kaptunk-egyet maga szerzett a saját kapuba-minden meccsen minusz 2-ről indul az nb3 is miatta.csákváron a nézőtéren mellettem kigúnyolták a nézők a 0-5-nél.a többi visszajátszóval nem hinném h.motivációs gondok lettek volna.a szombathelyi ligakupameccsen felállt a zete 10 első csapat kerettaggal és partiban volt végig a csapat.tehát lehetett volna komolyabban venni a pápa elleni meccset az összeállításnál is.ha már a klub jó híréről van szó,nagy tévedés volt az nb3-ban a tavalyi u19-et elindítani,ugyanis az a csapat tavaly az ifibajnokságban is a vége fele volt.kellene 7-8 motivált visszajátszó kben nem fognak nyerni egyet sem.mert akik eddig visszajátszottak csalták a futballt 1 kivétellel.de szerencsétlen egymaga van.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 4 hozzászólás érkezett.