Méltatlan játékkal
Katasztrofális vereség: 8-0-ra kikapott a ZTE a Pápától (képgalériával)
A labdarúgó Ligakupa csoportküzdelmének 2. fordulójában a ZTE FC kiütéses vereséget szenvedett hazai pályán a Pápa együttesétől Zalaegerszegen. A szerdai produkció méltatlan a klub hagyományaihoz.
ZTE FC-Pápa 0-8 (0-2)
Zalaegerszeg, 500 néző. Jv.: Pintér (Huszár, Kóbor).
ZTE FC: Vörös (Palásthy, 46.) Pál D. (Krajczár, 70.), Turcsik, El-Sadek, Kovács K. (Major, 46.) Csordás, Hervás (Mavolo, 46.) Juhász, Szabó B., Balázs Zs. Turkovs. Edző: Preisinger Sándor.
Pápa: Szűcs Rása (Nagy S., 46.), Tóth, Rodenbücher (Kaszás, 46.), Németh M. Zulevs, Horváth L. Varga (Lovrencsics, 46.), Quintero (Maric, 60.), Szabó Z. Germán (Csepregi, 71.). Vezetőedző: Véber György.
|
Prukner László, a ZTE FC új szakvezetője nem állította csatasorba a keret több tagját, sőt, a kispadon sem ő, hanem pályaedzője, Preisinger Sán- dor foglalt helyet. Közben az edzőpályán gyakoroltak az aktuális keretből kimaradtak, s hogy így lesz, előre eldöntötték. Prukner László ugyanis szeretne minden egyes lehetőséget kihasználni arra, hogy csapata kellőképpen felkészüljön az FTC elleni, vasárnapi bajnoki találkozóra.
Zömében tehát az NB III-as csapat tagjai szerepeltek hazai oldalon a Pápa ellen, kivéve Balázs Zsoltot, aki a győri kiállítása utáni eltiltása miatt eleve nem léphet majd pályára az Üllői úton. De ott volt még a pályán Turkovs, Hervás és Turcsik is az első csapattól. A Pápa viszont több rutinos futballistát vonultatott fel, s így a Veszprém megyei csapat eleve uralta a játékot, és nem hatott meglepetésként, hogy az első félidőben kétgólos előnyre tett szert.
|
A fordulást követően aztán tovább nőtt a vendégek előnye. Még az eredmény alakulásánál is elkeserítőbb volt azonban, amit a pályán láthattunk a ZTE játékosaitól, hiszen elemi hibák okozták végül kiütésessé fajuló vereséget. Ziccerig kijátszott akciók voltak ezek a Pápa részéről és főleg a pályán lévő fiatal játékosokat lehetett sajnálni, akik egy ilyen méretes zakó részesévé váltak. Ez a vereség bármilyen összeállításban is játszott szerdán a ZTE méltatlan a klub hagyományaihoz, és ezen illene nagyon komolyan elgondolkodni...
Gólszerzők: Zulevs (11. és 66.), Varga (42.), Lovrencsics (48. és 51.), Szabób Z. (56. és 87.), Maric (81.).
|
IFIKNEK IS NEHÉZ ENNYIT LŐNI....
Preisinger Sándor: Örökölt problémáink most is látszottak, de nem akarok senkit sem megbántani, így csupán gratulálni szeretnék a Pápa együttresének.
Véber György: Bármilyen összeállításban is lépett pályára a hazai csapat, nyolcat lőni ráadásul idegenben egy ifjúsági csapatnak sem könnyű. Örömteli, hogy azok a játékosaim, akik az élvonalban sok helyzetet elhibáztak, most eredményesek voltak.
|
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, pápa, futball, mérkőzés, vereség, ligakupa
- feco5x1 |
- 2011 09 8 |
- 20:06
Irány a második osztály, mint az MTK!
Onnan majd lehet építkezni EGY ÚJ CSAPATTAL és egy jő edzővel,-nem egy ilyen
már máshonnan kidobott, rugdalt jellemtelen senkire kellene bízni a kiesés utáni
munkát és a következő csapat építését,-ő egy tehetségtelen és morálisan is bukott
mellőzött ember akinek most állásra van szüksége és nem az eredményességre hajt!
Ahogy olvastam ő szégyell oda állni a csapat mellé az Üllői úton,de a honoráriumát
nem szégyenli eltenni!
Ő egy tehetségtelen erkölcsi NULLA!
Vele ugyan eggyel csak többen lettek de,erősebbek nem!
- Kovács János |
- 2011 09 7 |
- 19:40
Lovrencsics 49., 52., Szabó Z. 56: ez szép, 7 perc alatt 3 gól, közte 2 középkezdés: fizetést kaptak e mára??



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.