Prukner László tétmérkőzésen is bemutatkozik
Itthon a Pápa ellen
Prukner László ma tétmérkőzésen is bemutatkozik a ZTE FC labdarúgócsapatának élén: a zalaiak 17 órától Ligakupa-találkozón fogadják a Lombard FC Pápa együttesét.
Méghozzá oly módon, hogy nem történt meglepetés, ugyanis - mint Nagy Ferenc elmondta - Prukner László munkáját Szabó Imre és Preisinger Sándor pályaedzői minőségben, Horváth Győző pedig kapusedzőként segíti majd. Ők hárman Csank János távozása után átmenetileg irányították az együttes edzéseit, amíg az nem kapott új vezetőedzőt, s végül maradtak a stábban.
A csapat tegnap folytatta a felkészülést, de már elsősorban a mai, 17 órakor kezdődő újabb Ligakupa-találkozóra. A ZTE FC a Pápa együttesét fogadja a stadionban, s most a harmadik számú hazai sorozatban az adja e párharc érdekességét, hogy immár az új szakvezető irányít. Vélhetően a mai találkozó egyben felvezetése is lesz a vasárnapi (tegnapi számunkban tévesen szombat jelent meg), FTC elleni, minden bizonnyal pikáns találkozónak. Prukner ugyanis három hete éppen az Üllői útról távozott, s miután kiderült, hogy Egerszegen vállal munkát, jelezte: az FTC elleni találkozón nem szeretne leülni a kispadra. Nagy Ferenc tegnap elmondta: egyelőre nem egyeztek meg az új szakvezetővel erről, de az elnök úgy fogalmazott, hogy szeretnének közös álláspontot kialakítani, amit ma vagy holnap tesznek közzé.
|
A mai mérkőzésen biztosan nem lép pályára Roguy Meyé, aki a gaboni válogatott keretének tagja, s együttese tegnap Nizzában Nigéria csapatával találkozott barátságos mérkőzésen. A támadó szerda este tér vissza Egerszegre.
A ZTE Ligakupa-csoportjában tegnap játszották a GyőrHaladás meccset. A hazaiak a 75. percig 2-0-ra vezettek (Dudás és Molnár góljaival), ám a vasiak a hajrában egyenlítettek (Ugrai, Vujovic). A Haladás 4, a Győr 2 pontos.
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, foci, futball, ligakupa, Prukner László



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.