A vezetőedző szerint nincs tüske benne, ez is a edzői szakmával jár…
Hivatalos: Csank János távozik a ZTE FC-től (frissítve)
Szombaton, kevéssel déli 12 óra előtt kaptuk a hírt, miszerint a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapatánál edzőváltás történt: Csank János elköszönt a csapattól.
|
Az átmozgató tréning másnap délelőtt elkezdődött, Nagy Ferenc,a klub elnöke pedig várta Csank Jánost , amíg eligazítja csapatát, hogy aztán asztalhoz üljenek. Megbeszélésük nem tartott tovább talán fél óránál sem, a szakvezető visszatért a csapathoz, hogy elköszönjön…
Három esztendő után ugyani távozik Csank János a ZTE FC együttesétől, hiszen a hét mérkőzésen szerzett egyetlen pont most már valós krízishelyzetet takar. A Győri ETO FC elleni pénteki 5-1-es vereség valóban kiábrándító volt, s nem csak az eredmény okán, de a mutatott játék miatt is. Mert úgy tűnt, hogy csapat tagjai képtelenek fejben felpörögni, agresszivitásban felvenni a harcot remekül menetelő ellenfelükkel, hiszen ne feledjük: az ETO a péntekivel együtt immár hét mérkőzéséből hetet megnyert.
De térjünk vissza a szombati napra. Amikor Csank János kilépett az edzői öltözőből, rezignáltan válaszol kérdéseinkre, s mint mondta, felkészült arra, hogy váltás történik a kispadon.
|
- Egy edzőnek persze, hogy nem kellemes az ilyen helyzet, de ez a szakma azzal is jár, hogy időnként elköszönnek az embertől - mondta, miközben az autója felé sétált. - Viszont nem haraggal váltam el a klubtól és Nagy Ferenc elnöktől sem, ugyanis szép három évet töltöttem el Zalában. Abban is biztos vagyok, hogy az elnök nem könnyen hozta meg ezt a döntését. Ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, sajnos sok sérültünk is volt. Nincs tüske bennem, lezárom ezt az időszakot és okulok belőle.
Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke a stadion irodájában még beszélt néhány játékossal is, majd elmondta: pénteken éjjel hozta meg döntését.
- Sajnos az elmúlt két hétben már érezhető volt, ha nem tudunk látványos javulást elérni az eredményesség és a játék tekintetben, akkor egy olyan folyamat indulhat el, amelyből már nehéz lenne kilábalni - fogalmazott a klub első embere. - Nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést kellett meghoznom. Csank Jánost szakmailag és emberileg is nagyra tartom, a klub pedig sokat köszönhet neki az elmúlt három esztendőben. Mégis, a mostani helyzetben nem láttam más esélyét annak, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből, csak ha váltunk a vezetőedzői poszton.
S hogy ki követheti Csank Jánost a kispadon? Nagy Ferenc úgy fogalmazott, hogy a hét elején szeretnék bemutatni az új vezetőedzőt. Neveket nem említett, de Prukner László, Pintér Attila, Mészöly Géza, s talán valaki más is esélyes lehet a zalai kispadra.
Sport: futball rovat
További cikkeket talál Csank Jánosról a kapcsolt anyagok között!
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, csank jános, futball, elnök, nagy ferenc, vezetőedző
- feco5x1 |
- 2011 08 30 |
- 18:55
A Fradinál bukott Prukner lesz az edző,-remélem itt sem sokáig!
- Lakatos László |
- 2011 08 29 |
- 12:14
Polgár Jenő!
Nincs csapat. A II. csapatról is rosszat írtak. Máshol keressék a hibát!
- Polgár Jenő |
- 2011 08 28 |
- 16:56
Illovszky Rudolf 1995-ben hetvenhárom évesen megmentette a Vasast a kieséstől.
Lesz a zetének ilyen mestere?
- feco5x1 |
- 2011 08 28 |
- 07:39
Csak jobb edző jöhet,az öreg meg mehet vadászni!
- zalán |
- 2011 08 27 |
- 17:41
Csank legalább most nyugodtan vadászhat. Ha még akar néhány milliót keresni, elmegy valamelyik csapathoz megváltónak. Ide meg jöhetne egy albán edző, olcsók, és nem örülnek egy kupakudarcnak.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 7 hozzászólás érkezett.