Sok néző, helyenként jó játék, boldog hazaiak és kesergő zalaiak
ZTE FC: a javuló játék is kevés volt a Haladás ellen
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a ZTE FC együttese a Haladás vendége volt Szombathelyen. A vasiak 15 év után hazai pályán legyőzték a ZTE együttesét. A találkozó 1-0-ás Haladás sikert hozott.
Mint az várható volt, a hazaiak kezdtek jobban. Az átszervezett ZTE hátsó alakzata pedig jól állt a lábán. Az első negyedórában Jahic három alkalommal is bizonyította, hogy jól döntött Csank János, amikor őt állította a kapuba. Bogunovic szereplése is jót tett, sokkal összeszedettebb és fegyelmezettebb lett a védekezés. A vendéglátók többnyire csak szögletig jutottak. Igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. A játékrész utolsó percében Balázs Zsoltot a 16-oson belül Korolovszky buktatta, pontosabban átesett az egerszegi csatár a tehetséges védő lábán. A játékvezető továbbot intett.
|
A szünetben Varsányi Sándor, a ZTE egykori NB I-es labdarúgója így vélekedett: A Haladás többet birtokolja a labdát, hazai környezetben ez a fölény normálisnak tűnik. A ZTE támadójátéka nem veszélyes, de a védekezésük sokkal összeszedettebb, mint az elmúlt hetekben volt. Még korán sem lefutott a mérkőzés, a hazaiak tűnnek esélyesebbnek, de még bármi lehet.
A fordulás után a Haladás talán még nagyobb lendülettel támadott, de a hősiesen védekező kék-fehérek hosszú ideig megakadályozták őket a gólszerzésben. Mindez a 70. percig sikerült, amikor érdekes gólt kapott a Zete. A vendégek végeztek el szabadrúgást, de Kamber eladta a labdát, és az őrzésére bízott Kenesei került gólhelyzetbe, aki a kiinduló kapus felett szépen emelt a kapu közepébe. Ez a gól döntötte el a találkozó három pontját. A folytatásban volt egy időszak, amikor a ZTE bátrabban kezdeményezett, ám kapura akkor sem voltak igazán veszélyesek. Később a vasiak ügyesen rendezték soraikat és megtartották előnyüket.
A játék képe alapján a vasiak győzelme megérdemelt, bár kis szerencsével közel álltak a zalaiak ahhoz, hogy végre megszakadjon a pontatlansági sorozatuk. Ami mindenképpen pozitívum, most már látszott, hogy a csapat védekezésével nincs komolyabb probléma, bár Bulatovic kiesése újabb gondot okozhat. A középpályán vi- szonylag kevés a futómennyiség és a labdaszerzés. Az egyszemélyes csatársor , Roguy Meyé ezúttal nagy csalódást keltett, mert feltünően keveset futott, és így szinte játékba se lehetett hozni. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ki az a középpályás napjainkban, aki képes egy gyorsléptű támadót jó ütemben kiszolgálni.
Aczél Zoltán: Ez a Haladás már hasonlít a tavaszira. Újra egymásért küzdöttek a játékosok. Nem ismertek elveszett labdát, és gondjaink ellenére remek mérkőzést játszottunk a Zalaegerszeg csapatával. Ha egyénileg valakit ki kell emelnem, az Kenesei Krisztián, aki 35 évesen a csapat egyik legjobbja volt, felesleges őt leírni.
Csank János: Megint kaptunk egy olyan gólt, amit nagy egyéni hiba előzött meg. Ha végre lesz egy olyan mérkőzés, amikor nem talál az ellenfél a kapuba, lehet, hogy iszom rá egyet, pedig nem szeretem az alkoholt. A védekezésünkkel a kapott gólt eltekintve, összességében elégedett lehetek, a támadójátékkal viszont nem. Jahic és a visszatérő Bogunovic jól teljesített.
JEGYZŐKÖNYV
Haladás-ZTE FC 1-0 (0-0)
Szombathely, 8000 néző. Jv.: Solymosi 6 (Kelemen, Horváth R.)
Haladás: Rózsa 0 - Sluka 6, Guzmics 6, Korolovszky 7, Tóth P. 6 - Iszlai 6 (Búrány -, 85.) - Nagy I. G. 5, Kovács I. 6 (Irhás -, 65.), Halmosi 6 - Vujovic 5 (Oross -, 73.), Kenesei 7. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
ZTE: Jahic 7 - Kocsárdi 5, Bogunovic 7, Bulatovic 6 (Horváth A. 5, 46.), Turcsik 5 - Kovács Gergő 6, Szalai T. 5 - Bujor 6, Kamber 5, Balázs Zs. 5 (Kovács Gábor -, 61.) - Meyé 4 (A. Delic -, 75.). Vezetőedző: Csank János.
Gólszerző: Kenesei a 70. percben.
Sárga lap: Bogunovic az 52., Irhás a 67., Bujor a 88. percben.
Online közvetítésünk a mérkőzésről:
Egyre nehezebb helyzetben: továbbra is pont nélkül a ZTE!
Sport: futball rovat
Címkék: ZTE FC, szombathely, futball, haladás
- Toto |
- 2011 08 15 |
- 16:40
Meddig nézik még tétlenül Csank vesszőfutását? Vagy nem ő válogatta össze a 'nagyszerű' játékosait? Mire várunk az NB II-re vagy hogy 1000 alá csökkenjen a nézőszám?!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.