A ZTE befuthat harmadiknak, de lehet hatodik is - Csank előre nem matekozik
Búcsú Szolnokon
A labdarúgó NB I záró, 30. fordulója következik, melyben a ZTE FC az egyik kieső, a sereghajtó Szolnok vendége lesz a holnap, 17.30-kor kezdődő találkozón.
A kék-fehérek trénere viszont azt mondta: fordulók előtt sosem matekozik .
- A mérkőzés után kell rátérni arra a kérdésre, hányadik helyen végzünk - állapította meg Csank. - Ahogy mindig, most is a győzelemért futunk ki a pályára, bár nem lesz könnyű dolgunk. A Szolnok ugyanis már nem az egyik kiesőjelölt lesz ezen a találkozón: már biztosan búcsúznak az NB I-től, s felszabadultan játszhatnak ellenünk. Ráadásul a Tisza-parti együttes szerintem most már erősebb, mint az ősszel, de hiába szerzett tavasszal bravúrpontokat, ez már nem segített rajta. Remélem, sikerül győzelemmel zárnunk a szezont.
A Zeténél Ivan Delic DVSC ellen szerzett bokasérülése nem jött rendbe, a többi játékos viszont hadrafogható. Az edző elmondta: a hét közben hangulatjavító tréningen vettek részt: Rámba, egy erdei pihenőhelyre utazva tettek eleget hűséges szurkolójuk, Horváth Miklós meghívásának. Kocsárdi Gergely csapatkapitány már nem először piknikezett itt társaival, s elmondta: most is jól jött egy kis kikapcsolódás.
- Nem azért utaztunk most, mert megromlott volna a hangulat az öltözőben, egyszerűen ezen a héten volt alkalmas időpont eleget tenni a már korábban életbe lépett meghívásnak - mondta el a csapat 37 esztendős védője. - Gyakorlatilag tíz éve járunk ide, s ahogy mindig, most is jól éreztük magunkat.
Kocsárdival kapcsolatban viszont aktuális a kérdés: a szolnoki lesz-e az utolsó fellépése az NB I-ben? A mostani ugyanis már a 17. idénye az élvonalban a ZTE saját nevelésű futballistájának.
- Ezt nem merem most kijelenteni, hiszen le kell ülni a vezetőkkel megbeszélni a jövőt - válaszolta a felvetésre a jobbhátvéd. - Azt gondolom, hogy az NB I-ben más csapatnál már biztosan nem játszom, de ha kell, még egy évet vállalok nevelőklubomnál. De ha esetleg mégsem, akkor sem hagyom abba azonnal a futballt. Erről viszont most még korai lenne beszélni, tényleg egyeztetnem kell előbb a vezetőkkel.
A ZTE FC várható kezdőcsapata: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Panikvar - Horváth, Kamber, Szalai, A. Delic - Balázs Zs., Turkovs.
Címkék: labdarúgás, zte
- Prepegyit Sándor |
- 2011 05 22 |
- 02:18
Kocsárdi, a ZTE 37 éves játékosa fél év múlva, november végén lesz 36 éves.
Szalad az idő...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.