Online közvetítés a ZTE FC - Siófok találkozóról
Itthon már nyerni kell
A labdarúgó NB I hétközi, 25. fordulójában a ZTE FC alakulata szerdán 18 órakor a bent maradásért küzdő Siófok együttesét látja vendégül. A kék-fehérek számára most úgy kellene a győzelem, mint egy falat kenyér.
A legutóbbi meccsen már javult a zalaiak teljesítménye, de az újpesti csikócsapattól így is kikaptak pénteken.
- Ez egy olyan találkozó lesz, ahol be kell gyűjtenünk a három pontot - jelentette ki Csank János vezetőedző. - Lehet, hogy a gárdának nincs akkora önbizalma, mint amekkora egy sikersorozat közben van, de ilyen a sport. Az utóbbi meccseken kikaptunk, bár a Megyeri úton nyújtott teljesítmény egy részével elégedett vagyok. Természetesen az eredménnyel nem. Azt várom, hogy ne kapjunk mindjárt az elején gólt. Arról nem is beszélve, jó lenne, ha Fortuna is mellénk állna, mert kaptunk jó pár olyan találatot, amelyet les előzött meg vagy éppen szabálytalanság. Remélem, mindez most elkerül bennünket, s nagy erőket kell mozgósítani és sokat tenni azért, hogy ne legyenek problémáink. A Siófok szervezett, jó csapat, de ettől függetlenül ezúttal nekünk a három pont begyűjtése a célunk.
A két együttes a tavasszal találkozott a Ligakupában, akkor az első meccsen Egerszegen a Balaton-partiak nyertek, aztán idegenben a zalaiak bizonyultak jobbnak, így továbbléptek. Ezúttal egy mérkőzés áll a ZTE rendelkezésére, hogy a játékban és a pontgyűjtésben is előrébb lépjenek.
A játékoskeretben továbbra is sérült a műtét után lábadozó Pavicevic és Vittman. Csank Jánosnak persze így is van választási lehetősége, bár az a gondja, hogy ha egy kicsit átforgatja a csapatot, nem sok olyan futballistát talál, aki jelentősen hozzá tud tenni a játékhoz. Most abban bízik, hogy a Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Varga R., Panikvar - Horváth A., Szalai T., Kamber, A. Delic - Simon A., Turkovs összetételű kezdőcsapat olyan teljesítményt produkál, hogy a végén győztesen hagyják majd el a pályát.
A találkozóra - a meghirdetett akciónak köszönhetően - érvényesek lesznek a legutóbbi, Győr ellen megváltott belépők is azok számára, akik ezt megőrizték.
A meccsről hnlapunkon online közvetítést olvashat.
- 1
- 2
- | következő »
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, NB I, Siófok



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.