Csank János a gondokkal nem foglalkozik, s újra győzelemre vezetné csapatát
Harcos vendég: a ZTE FC a Győri ETO ellen
A labdarúgó NB I 23. fordulójában ismét hazai környezetben szerepel a ZTE FC, amely szombaton 17.30 órától (tv: Sport1) a Győri ETO FC-t fogadja - nagyon fontos pillanatban.
A kék-fehérek a múlt héten emlékezetes találkozót vívtak a Videton otthonában, olyannyira, hogy amikor Csank Jánost, a ZTE FC vezetőedzőjét tegnap a Győr elleni esélyekről kérdeztük, nem lehetett kihagyni a múlt pénteki eseményekről való megemlékezést sem.
|
- Tudjuk, hogy a Győr jó csapat és jó passzban is érkezik hozzánk, de ha a játékot nézzük, hasonló cipőben járunk mi is - kezdte a szakvezető. - A Honvéd elleni mérkőzést kivéve minden tavaszi fellépéskor akadtak erényeink, még a Videoton-találkozón is, bár igazából az egy borzadály volt... Egy ország láthatta a mérkőzést, s azokat a hatalmas hibákat, melyeket elkövetett a játékvezető. Utólag visszanézve, az első gólt megelőző pillanatokban több nyilvánvaló szabálytalanság is akadt. Kikaptunk ugyan három-nullra, azonban a találkozót követő reakciók alapján is mondhatom: a vereség ellenére erkölcsileg mi jöttünk ki jól a meccsből.
Ez azonban nem ér túl sokat, főleg a Fehérváron kiállított két egerszegi játékos eltiltása fényében: Vlaszák Gézát két, Varga Róbertet pedig egy mérkőzéstől tiltották el. S nem csak ők hiányoznak majd szombaton - erről is beszélt Csank János, rátérve már a Győr elleni találkozóra.
- Szalait letalpalták múlt pénteken, valszínűleg nem épül fel és Kovács Gergő játéka is véleményes... - fogalmazott Csank János. - Viszont nem foglalkozunk a gondokkal! A Győr masszív, harcos csapat, s vannak jó játékosai. Ennek ellenére remélem, nem távoznak győztesen tőlünk, mert mi nyerni akarunk szombaton, ahogy eddig is és mindig ez volt a célunk.
A ZTE FC várható kezdőcsapata: Sipos - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Panikvar - Simonfalvi, Horváth A., Kamber, A. Delic - Turkovs, Balázs Zs.
A szombati találkozóhoz véradóakció is csatlakozik, hiszen a ZTE FC és a Vöröskereszt 13 órától várja a munkacsarnokba a véradókat, akik természetesen ingyenes belépőt kapnak a ZTE FC-Győr találkozóra. A mérkőzésre jegyet váltók pedig őrizzék meg tikettjeiket, hiszen azok érvényesek lesznek az április 27-ei ZTE FC-Siófok összecsapásra is.
Vasban az éllovas
A labdarúgó NB I 23. fordulójának további hét végi programja, szombat: Debrecen– Siófok (15 óra), Kaposvár– MTK (18), Pápa– Honvéd (18), Paks–Kecskemét (18). Vasárnap: Haladás–Videoton (17.30).
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, futball, mérkőzés, Győri ETO



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.