Labdarúgás, NB I: a Budapest Honvédot fogadja a ZTE FC
A ZTE FC szombaton 17.30-tól a Bp. Honvédot látja vendégül. A zalaiak bíznak benne, hogy a labdarúgó NB I 21. fordulójában (a Sport1 tévé nyilvánossága előtt) folytatják jó bajnoki szereplésüket.
- A Ligakupa jó alkalom lett volna arra, hogy például Ivan Delic, akinek lemaradása van játékban, zárkózzon kicsit a többiekhez, de a légiós sajnos a Kecskeméten kapott rúgást még mindig érzi, és csak csütörtökön tudott először edzeni - mondta az edző. - Cebara hazája válogatottjánál töltötte az időt, Pavicevic és Vittman pedig még nagyon messze van attól, hogy számolhassunk velük. Turcsik szalaghúzódása sem nagyon javult, rá sem számíthatok, a Honvéd ellen pedig két további hiányzónk is lesz: Bogunovic sárga lapos, Vlaszák pedig kiállítás utáni eltiltás miatt foglalhat helyet ezúttal csak a lelátón. Előbbi játékosnak ráadásul még mindig fáj a nyakizma, így a Ligakupa-meccseken őt sem tudtam pályára küldeni.
És hogy mit gondol Csank János a ma esti ellenfélről? A Honvéd szerinte jobb csapat, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. De:
- A Paks elleni vereségeket jó lenne felejteni, s vigaszként begyűjteni a három pontot - fogalmazta meg az elvárást a mester. - A szurkolóknak, a vezetőknek, s a csapatnak is jól jönne a siker. Eddig a bajnokságban jól szerepeltünk, s ezt folytatni szeretnénk.
Várhatóan a Sipos G. - Kovács G., Miljatovic, Varga R., Panikvar - Szalai T., Kamber - Rajcomar, Simonfalvi, A. Delic - Simon összeállítású kezdő tizenegy fut majd ki hazai részről a pályára. A kispadon a télen igazolt Szabó kapus, valamint Kocsárdi, Horváth A., Nánási, Balázs Zs., Barna és Turkovs ül.
Utóbbi a lett válogatottban játszott a héten, a ZTE-ben viszont eddig jóval képességei alatt teljesít. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó befejező csatár legyen - mint ahogy korábban odahaza az is volt -, de egyelőre sem átlagon felüli gyorsaságát, sem gólérzékenységét nem kamatoztatta még a zalai megyeszékhelyen.
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, NB I, Budapest Honvéd



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.