Remek hangulatú mérkőzést hozott a kupavisszavágó
A legjobb négy között a ZTE FC!
Magyar pályán ritkán látható iramú mérkőzést hozott a ZTE és az MTK ünnepi összecsapása. A végig izgalmas mérkőzésen felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat nagyon odatette magát, így a nézők elégedetten távozhattak a stadionból. Ami azonban a legfontosabb: a négy közé jutott a ZTE a Magyar Kupában!
ZTE FC - MTK 2-1 (1-1)
Zalaegerszeg, ZTE-aréna, 4352 néző
Jv.: Kassai, Erős, Szalai
ZTE: Vlaszák - Simonfalvi, Bogunovic, Miljatovic, Panikvar - Kovács, Kamber, Horváth A., Balázs (A. Delic 22. p) - Turkovs, Rajcomar (Simon 74. p). Vezetőedző: Csank János
MTK: Szatmári - Sütő, Vukodinovic, Bukmir, Vadnai - Könyves, Eppel (Urbán 55. p), Szekeres, Kanta - Ladányi, Frank (Pál 74. p). Vezetőedző: Garami József
Gólszerzők: A. Delic (36. p), Turkovs (48. p), ill. Könyves (43. p)
A szakvezetők a kieséses rendszerű kupaküzdelemben a 0-0-s eredménytől rettegnek a legjobban, hiszen így a második mérkőzésen a hazai csapat számára csak a győzelem jó, egy esetleges döntetlen esetén hosszabbítás vagy azonnali vereség is következhet. Ez utóbbi akkor lesz így, ha a vendégcsapat gólt ér el, hiszen akkor az idegenben szerzett gól már az ő továbbjutásukat jelenti. Nem lehet más a ZTE célja tehát, mint legyőzni a jó erőkből álló MTK csapatát.
|
Pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés.
1. félidő:
1. perc: Az MTK kezdte a mérkőzést, ami a nemzeti ünnepre való tekintettel a Himnusszal kezdődött. Kis híján góllal indul a találkozó, Kamber szépen vett át egy labdát az MTK 16-osán belül bal oldalt, középre centerezett, az érkező Turkovs lövését óriási bravúrral védte Szatmári.
5. perc: A ZTE agresszívan letámadja ellenfelét, megnehezítik még a labda felhozatalát is a vendégeknek.
6. perc: Simonfalvi szerzett labdát jobb oldalon, a védők szögletre tudtak tisztázni. Horváth András szöglete szépen kanyarodott a kapu elé, Kamber azonban kicsit aláfutott a labdának, így nem tudott pontosan célozni, a labda csúnyán fölé ment.
7. perc: Rajcomar tette a jobb oldalon a labdát Turkovs elé, aki betört az MTK 16-osán belülre, ott azonban Sütő megállította.
8. perc: Gyakorlatilag először lépte át a félpályát a vendégcsapat, azonban nem alakult ki semmiféle veszély a ZTE kapujára.
9. perc: Panikvar ugratta ki Simonfalvit a bal oldalon, utóbbi beadásába Vukodinovic lépett bele, szöglet következik.
10. perc: A szöglet után Kamber találta telibe fejjel a bal kapufát, azonban érvénytelen lett volna, ha betalál, mert a bíró lökést látott.
12. perc: Kis híján megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Bogunovic hibája után, a szerb védőt esernyő-csellel etette be Könyves, aki egyedül gyalogolhatott kapura, Vlaszák azonban bravúrral hárította a lövést.
13. perc: Újabb óriási MTK-helyzet maradt ki, ezúttal is Vlaszák védett elképesztő bravúrral, Kantát ugratták ki középen, aki ajtó-ablak helyzetben lőhetett kapura 14 méterről, Vlaszák azonban nagyon jó ütemben mozdult ki és hárítani tudott.
14. perc: A ZTE kapujától nagyjából 20 méterre szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat, miután Bogunovic tartotta fel Eppelt.
15. perc: A szabadrúgást Kanta centikkel a bal kapufa fölé tekerte. Az MTK kezdeti lámpaláz után kezd magához térni, óriási tartalékok vannak a pesti csapatban, így a ZTE nem számíthat könnyű mérkőzésre.
17. perc: Egy felívelést csúsztatott tovább az MTK 16-osa előtt álló Balázs, azonban a labda túl hosszú volt a bal oldalon kiugró Turkovsnak.
18. perc: Vukodinovic rúgta fel csúnyán Balázst a bal oldalon, Kassai lefújta az esetet, de valami oknál fogva nem adott sárga lapot.
19. perc: Ismét veszélyes kontra futott a ZTE térfelén, Frank futott el a bal szélen, beadása azonban nem sikerült jól, a második hullámban érkező MTK-játékosok sem érték el.
21. perc: Most az MTK támadja le a ZTE-t, a gyors pesti csatárok sokszor megizzasztják a hazai csapat statikus védelmét.
22. perc: Az előző Vukodinvoc-szabálytalanságnál megsérült Balázs Zsolt, a helyére A. Delic áll be játszani.
23. perc: Megvan az első sárga lap, Vukmir volt túl erőszakos...
24. perc: Turkovs szerzett labdát kis híján a pálya közepén, Szatmári azonban nagyon jól együtt élt a játékkal, így tisztázni tudott a gólra éhes csatár elől.
26. perc: Szöglethez jut a ZTE. Horváth András tekerte középre a labdát jobb oldalról, Miljatovic kicsit rosszul csúsztatta meg, így oda lett a lehetőség. A szlovén játékos egyébként teljesen egyedül volt a kapuval szemben, érthetetlenül nem stukkolta meg a labdát...
27. perc: Turkovs lépett ki a jobb oldalon, gyönyörűen tette középre a labdát Rajcomar elé, a holland játékos 11 méterről ajtó-ablak helyzetben mellé lőtte a labdát. Óriási helyzet volt!
30. perc: Ismét veszélyes kontratámadása volt az MTK-nak, Frankot azonban Miljatovic gyönyörűen szerelte a ZTE térfelének jobb oldalán.
31. perc: Ahmet Delic kapott sárga lapot, miután visszahúzta Vukodinovicot.
32. perc: Földes tette-vette a labdát a ZTE kapujától balra a 16-oson belül, a labda valahogyan Kanta elé pattant, akinek a bal felső sarokba tartó lövését reflexmozdulattal hárította Vlaszák.
34. perc: Kanta veszélyeztetett ismét, ezúttal a félpályánál észrevette, hogy Vlaszák kicsit kinn áll a kapujából, emelése centikkel ment a ZTE kapuja fölé. Gyönyörű jelenet volt!
36. perc: GÓL! Delic passzolta a labdát Kambernek az MTK kapujától 25 méterre középen, utóbbi játékos gyönyörűen tette vissza az időközben a 16-oson belülre érkező Delicnek, aki felnézett és 14 méterről középről szépen tekerte középmagasan a labdát Szatmári kapujának bal oldalába úgy, hogy a játékszer a kapufát is érintette. 1-0
39. perc: Most Rajcomar és Delic játszott össze az MTK 16-osán belül, utóbbi lövését Szatmári biztos kézzel fogta meg.
40. perc: Ismét Delic veszélyeztetett, 17 méterről balról leadott lapos lövését azonban véde Szatmári.
41. perc: Nyom a ZTE! Kamber jobb oldalon hozta helyzetbe Rajcomart, aki a kaputól nagyjából 13 méterre jobbról tüzelt, a vendégkapus lábbal szögletre tudta tornászni a labdát.
43. perc: GÓL! Egyenlített az MTK, Eppel és Könyves csinált bolondot a teljes ZTE-védelemből. Szép összjátékuk végeredménye az, hogy utóbbi jobbról kb. 10 méterről Vlaszák kapujának jobb sarkába lőtte félmagasan a játékszert. 1-1. Most az MTK áll továbbjutásra.
45. perc: Vége az első félidőnek.
Kassai játékvezető nem várta meg a 45 perc leteltét sem és lefújta az 1. játékrészt. Akik kinn vannak a ma délutáni ünnepi mérkőzésen, azok elégedetten kortyolgathatják most félidei italukat, hiszen magyar szinten nagyon jó iramú mérkőzést és kifejezetten jó futballt láthatunk a ZTE-arénában. Az egyetlen negatívum a hazai szurkolók számára az, hogy egyelőre az MTK áll továbbjutásra, azonban ha a ZTE hasonló felfogásban játszik a 2. játékrészben is, megszerezhetik a továbbjutást.
|
2. félidő:
1. perc: Megkezdődött a 2. félidő. A ZTE indította útjára a labdát.
2. perc: Ismét pofás MTK-támadás futott a jobb oldalon, Kanta azonban kicsit hosszan ugratta ki az egyenlítő gólt elkönyvelő Könyvest, így odalett a lehetőség.
3. perc: GÓL! Vezet a ZTE! Egy visszafejelt labdára A. Delic csapott le az MTK 16-osán belül, laposan középre adta azt, az érkező Turkovs pedig senkitől sem zavartatva 5 méterről jobbról a kapu közepébe lőtte a labdát. 2-1. Ismét a ZTE-nél az előny!
5. perc: Delic pályára lépése nagyon nagy lendületet adott a ZTE-nek, az osztrák-szerb játékost nagyon nehezen tudják tartani a vendégek.
6. perc: Óriási helyzet maradt ki, bal oldalról érkező ZTE-szögletet fejelt tovább kapura Kamber, egy vendégvédő a gólvonalról tudott tisztázni csak.
7. perc: Frank és Eppel hozta zavarba a ZTE védelmének jobb oldalát, utóbbi lövése azonban veszélytelen volt Vlaszák kapujára.
8. perc: Eppel játszotta magát tisztára a ZTE kapujától 18 méterre középen, lövése centikkel kerülte el a hazai kaput.
9. perc: Kovács szép jobb oldali beadása után Delic kapásból lőtt fölé.
10. perc: Eppel helyett Urbán az MTK-ban.
11. perc: Simonfalvi kapott sárga lapot Sütő visszarántása miatt.
13. perc: Horváth András helyett Szalai a pályán a ZTE-ben.
14. perc: Könyves most a ZTE bal oldali védelmét hülyítette be, Panikvar üggyel-bajjal tudott szögletre menteni.
16. perc: Kamber jobb oldali, alapvonalhoz közeli beadását ütötte ki Szatmári.
17. perc: Vadnai vetette észre magát először a mérkőzésen: 17 méterről leadott erős lövése csaknem kiment a stadionból.
21. perc: Kamber szerzett labdát a ZTE térfelének közepén, gyönyörűen robogott át az egész pályán, a 16-os elé érve passza után Simonfalvi előtt felpattant a labda, így tisztázni tudtak a vendégek.
22. perc: Delic bal oldali szöglete találta egyedül Kambert az MTK kapujától 15 méterre, a légiós fejjel próbálta kapura továbbítani a játékszert, az azonban csúnyán fölé ment.
24. perc: Ismét Kamber próbálkozott, labdaszerzés után lopta a távolságot a kapu felé, lövésre szánta el magát, az emberes löket kissé fölé szállt.
25. perc: Turkovsot rántotta vissza az MTK térfelének bal oldalán Szekeres, a jutalma sárga lap, a ZTE pedig jó szögből végezhet el szabadrúgást.
26. perc: A szabadrúgást Delic kótyavetyéli el, és rúgja bele az előtte álló MTK-játékosba.
27. perc: Kanta passza után Urbán már a kifutó Vlaszákot is kicselezte, azonban kisodródott, így lőni nem tudott, a labdát visszatette Kanta elé, akinek a bal oldalról érkező lökete Bogunovicon irányt változtatva hagyta el centikkel a ZTE jobb kapufája mellett a pályát. Nagy ziccer volt!
29. perc: Mindkét oldalon cserék: Rajcomar helyett Simon, míg a másik oldalon Frank helyett Pál.
Nagyon jó iramú mérkőzést látunk, mindkét csapat rengeteget dolgozik a továbbjutásért!
35. perc: Egy bal oldali MTK-szöglet után Kanta csavarta a labdát a kapu elé, azonban támadták Vlaszák kapust, így Kassai lefújta a veszélyesnek tűnő akciót.
36. perc: Simon és Ladányi csapott össze a ZTE térfelnek közepén ártatlan szituációban, a hazaiak játékosának a térdét kell jegelni.
37. perc: Kamber iramodott meg a jobb oldelon, beadását Szatmári szépen húzta le a kapu előterében.
39. perc: Miljatovic csapott össze Ladányival és kapott sárga lapot. Az esett után Ladányi helyett Tischler állt.
42. perc: Delic ment el a bal oldalon, szép csel után lövésre szánta el magát, azonban elfogyott a lendület, így a lövésből gurítás lett, amit könnyedén fogott meg Szatmári.
43. perc: Pál szépen ment el Kovács mellett a jobb oldalon, a következő áldozat Bogunovic lett volna, azonban az MTK játékosa feldobta magát, amiért meg is kapta megérdemelt sárga lapját Kassai játékvezetőtől.
45. perc: Kovács Gergő visszahúzás után besárgult. Szalai dönthette volna el a mérkőzést, Turkovs remekül tálalt a felfutó cserejátékos elé, aki a kapuval szemben ajtó-ablak helyzetben Szatmáriba lőtte a labdát.
45+2. perc: Az MTK mindent egy lapra feltéve támad, azonban a ZTE védelme állja a sarat. Vége a mérkőzésnek, a ZTE a tavalyi bravúrt megismételve ismét bejutott a Magyar Kupa legjobb 4 csapata közé!
Összefoglaló a találkozóról itt!
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, MTK, magyar kupa, negyeddöntő



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.