A Zetének nyernie kell, az MTK-nak egy döntetlen is elég lehet
MK: győzelemre ítélve
Az eredmény a zalaiak szempontjából valamivel kedvezőbb, ám a továbbjutás kérdése éppolyan nyílt most, mint volt a keddi első találkozó előtt. Szinte azt mondhatnánk: a Magyar Kupában az MTK és a ZTE gól nélküli negyeddöntős odavágóján nem történt semmi.
Mindez tanulsággal szolgálhat a jövő keddi, eger-szegi visszavágóra. Az MTK ugyanis veszélyes csapat, tele képzett játékosokkal, akik képesek gyors, sokpasszos támadásokat vezetni. Ezért sem szabad csak a keddi és elvileg a ZTE szempontjából sokkal kedvezőbb eredményből kiindulni. És van még valami. Az elmúlt években sokszor tinicsapatként aposztrofált (szerintem ez már akkor sem volt igaz) Hungária-körútiak jelenlegi együttese cseppet sem rutintalan társaság. A szerdán pályára lépett MTK-játékosok átlagéletkora 24,15 év volt, ugyanez a szám a ZTE esetében 28,14. Utóbbi eredményen persze sokat emelt Vlaszák (38 éve született) és Kocsárdi (36) életkora. Ez is arra utal: a zalai kék-fehérek nem dőlhetnek hátra, a remélt továbbjutáshoz a lehető legnagyobb odafigyelés szükséges.
|
És persze a játék javulása is, főleg a támadások terén, mert - bár akadtak zalai helyzetek - nem szabad néhány dologról megfeledkezni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a nagy reményekkel várt lett csatár, Turkovs kevésbé aktív, amint azt remélni lehetett. Keveset van játékban, s hiányoznak a megindulásai is, de egyelőre mindebből nem szabad komolyabb következtetésre jutni. A csatárral kapcsolatban ez csupán pillanatfelvétel , az eddigi három tétmérkőzés - és közte az MK-odavágó - alapján. A beilleszkedés időszakát éli a támadó, ez mentség lehet, Prince Rajcomar esetében viszont erről már szó sincs. A bajnokságban eddig nyolc gólig jutott holland kivételes cselezőkészséggel bír, csak - például az MTK elleni meccsen is - olyan érzése támadt a szemlélőnek, hogy olykor túlságosan is belefeledkezik a művészetbe . Kamberről is szólni kell: a középpályás ezúttal gyakorlatilag csatárt játszott, és nem is rosszul, mert többször is ígéretes helyzetbe került. A hajrában például a fejesét a gólvonalról mentették a védők.
Ez sem ment be, ezért is kezdik elölről, azaz 0-0-ról a csapatok jövő kedden, mintha mi sem történt volna. Ettől lesz izgalmas a visszavágó.
ÖSSZEVARRTÁK A KÉZFEJÉT
Az első félidő közepén Simonfalvi Gábort le kellett cserélni, miután egy esés után ráléptek a kézfejére. Az egerszegiekhez Pécsről visszatért játékos kezét a szünetben néhány öltéssel össze kellett varrni. Megtudtuk: a sérüléstől még pályán tudott volna maradni, a cserére azért került sor, mert egyre rosszabbul érezte magát.
Címkék: ZTE FC, MTK, magyar kupa



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.