Tét az MK-elődöntő: az MTK otthonában javulnia kell a ZTE FC-nek
A ZTE NB I-es labdarúgócsapata kedden 18 órakor az „osztálytárs” MTK otthonában lép pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A zalaiak nincsenek a legjobb hangulatban, hisz szombaton 3-1-es vezetés után kaptak ki 4-3-ra Pápán.
- Kétgólos előnyben meglehetősen keveset birtokoltuk a labdát, ez nagy hiba volt - jelentette ki Csank János, a zalaiak vezetőedzője. - És ezt még sikerült megtoldani gólt érő egyéni hibákkal. A Pápa második találata előtt Bogunovic adta el a labdát a 16-os előtt, a harmadiknál felesleges 11-est csináltunk, a negyediknél pedig túl sokan mentünk előre a szögletrúgásnál, s szinte felkínáltuk a kontra lehetőségét. Kellemet- len, ugyanakkor tanulságos mérkőzés volt a szombati, bár amennyi tapasztalt játékosunk nekünk van, szinte hihetetlen, hogy mindez megtörténhetett. Egy kis odafigyeléssel nyernünk kellett volna és akkor önbizalommal is sokkal jobban állnánk.
- Mit vár a Magyar Kupában, az MTK otthonában?
- Nehéz mérkőzést. Ezt azért is hangsúlyozom, mert ha az eredmények nem is bizonyítják, hogy az MTK topon van, a csapat játéka nagyon is jó. Nyugodtak, fegyelmezettek és veszélyesek, épp ezért nem engedhetünk meg hasonló baklövéseket, mint amiket Pápán elkövettünk. Sokkal koncentráltabb játékra van szükség a részünkről, s ennek elsősorban abban kell megmutatkoznia, hogy az összjátékunk pontosabb lesz. Nem megengedhető, hogy a sok megszerzett labda nagy részét eladjuk, ellenfélhez passzoljuk, mert az ilyen „nagyvonalúságért” biztosan az MTK is büntetne. Olyan eredményt szeretnénk elérni a keddi meccsen, ami a jövő heti visszavágó előtt nyílttá teszi a továbbjutás kérdését az elődöntőbe.
- Változtat a csapat összeállításán?
- Nem az összeállítással van probléma, hanem a játékkal. Sajnos továbbra is elég sok a sérültünk, de az a csapat, amelyik Pápán is kezdett - nem beszélve arról, hogy a kispadon is jó futballisták ültek - képes kiemelkedő eredményre. Vlaszák – Kovács G., Miljatovic, Bogunovic, Panikvar – Horváth A., Szalai T., Kamber – Rajcomar, Turkovs, Balázs Zsolt összeállításban kezdünk. A felfogáson sem akarok változtatni, ugyanazt a focit akarjuk játszani, mint máskor szoktunk, de persze sikeresebben, mint Pápán. Remélem, most is gólt, gólokat rúgunk, hátul pedig sokkal magabiztosabbak leszünk.
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője elmondta: a visszavágóra jövő kedden, 17 órakor kerül majd sor Zalaegerszegen. Tévéközvetítés miatt elvileg változhatna az időpont, de a klubnál úgy érzik, ez a Zetét nem érintheti, elvégre az összecsapás után, jövő pénteken már kecskeméti bajnoki vár a gárdára.
Menetrend
- A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntői közül kedden még egyet rendeznek meg: az Újpest és a Kaposvár 18 órakor kezd. A szerdai program: Kecskemét–Siófok, Honvéd– Videoton (17 óra).
- A ZTE utolsó három idegenbeli meccse közül kettőt megnyert az MTK ellen: az ősszel 4-3-ra (gólszerzőink: Panikvar, Balázs, Rajcomar, Simon), 2009. áprilisában pedig 2-0-ra (Alomerovic, Sluka). A kettő közt pedig „becsúszott” egy 1-0-s vereség.
- Győrben Csertői Aurélt nevezték ki vezetőedzőnek az ETO élére a hét végén menesztett Pintér Attila helyett. Az NB I-es szezonban ez a hetedik edzőváltás.
Címkék: ZTE FC, csank jános, MTK, magyar kupa



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.