A két elvesztett pont még hiányozhat a végén
ZTE FC: idény eleji biztonság
A labdarúgó NB I 17. fordulójában, a hét végi, csonka tavaszi nyitányon döntetlent játszott a ZTE FC: az egerszegiek a szomszédvár Haladással osztoztak meg a pontokon, a fagyott talaj miatt ideálisnak épp nem nevezhető körülmények közt.
A kék-fehérek csapatkapitányával, Kocsárdi Gergelylyel beszélgettünk az összecsapásról.
– Mindkét csapat nagyon készült és fogadkozott, de egy ZTE–Hali meccs előtt ez mindig így van – kezdte az egerszegi védő. – Ez a mérkőzés nem egy átlagos találkozó, itt mindig nagyok az elvárások. Nem csak a szurkolók részéről, a vezetők és a játékosok is mindkét oldalon a maximumot szeretnék kihozni és a három pontból „hatot” csinálni.
– Ezúttal mintha egy kicsit visszafogottabb lett volna a hangulat, mint a korábbi Zala– Vas rangadókon.
|
– Ez csak látszólagos és elsősorban külső okai vannak. Az év első mérkőzésére a csapatok többsége úgy készül, hogy jó lenne nyerni – de legalább nem veszíteni. Ezért ilyenkor a tapasztaltabb játékosok a szokottnál visszafogottabbak, ami nem annyira a teljesítményre igaz: aki rutinos, szezonnyitón nem rohan „ész nélkül” a győzelem után. Vigyázni kell az egy pontra, de ezzel persze nem azt mondom, hogy nem akartunk nyerni, sőt. Egy kicsit csalódottak is vagyunk, mert a Haladást legyőzni mindig nagy dolog, s most is megvolt rá az esélyünk. De beszélni kell a körülményekről is. A pálya egy része csonttá volt fagyva, máshol épp csak felengedett a talaj, labdavezetésnél szinte lehetetlen volt megfelelő megoldásokat választani. Elég sok volt a csúszkálás, ez pedig magával hozta a viszonylag kockázatmentes játékot. Ez még akkor is érthető, ha mindkét félnek óriási szüksége lett volna mindhárom pontra.
Kocsárdi Gergely kitért arra is: a szokottnál kevesebb volt a helyzet a mérkőzésen, de ez is írható a rossz talaj és a „biztonságos” idénykezdet számlájára.
– A küzdelem viszont most is óriási volt, mind a két gárda megtett mindent – folytatta a kék-fehér csapatkapitány. – Ugyanakkor sportszerű mérkőzés volt, megpróbáltunk vigyázni is egymásra. Ez ebben a párosításban eddig nem nagyon volt jellemző, de végre elértünk oda, hogy konszolidált találkozót játszunk egymással. Ez jó, bár az elvesztett pontok miatt persze nem lehetünk elégedettek, hiszen ez a kettő nagyon hiányozhat majd a végelszámolásnál.
KUPASZERDA
A ZTE focistáinak nem sok pihenője lesz, hiszen már szerdán pályára kell lépniük: 14 órakor a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Vasas vendégeskedik Egerszegen. A találkozót decemberről halasztották mostanra, s a szabályok szerint csak olyan játékosok léphetnek pályára, akik annak idején is a két klub alkalmazásában álltak. A ZTE feladata ennek ellenére nem tűnik megoldhatatlannak, hiszen az odavágón ősszel 6-0-ra nyertek a zalaiak.
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, futball, mérkőzés, haladás



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter






















