Szezon eleji formában játszottak a csapatok
Igazságos pontosztozkodás a nyugati derbin
Viszonylag nagy közönség előtt lejátszott mérkőzésen mindkét fél egy-egy gólt ért el, ez ugyanennyi pontot ér a ZTE-nek és a Haladásnak is. A mutatott játék elmaradt a várttól, néhány fellángolástól eltekintve alacsony színvonalú meccset hozott a rangadó.
ZTE FC - Haladás FC 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 6780 néző.
Jv.: Andó-Szabó, Farkas, Butkai
Gólszerzők: Balázs (40. p.), ill. Kenesei (3. p. - 11-esből)
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi (Simon A. 83. p.), Bogunovic, Miljatovic, Panikvar - Balázs, I. Delic (Horváth A. 58. p.), Szalai, Kovács - Turkovs (Simonfalvi, 65. p.), Rajcomar. Vezetőedző: Csank János
Haladás: Rózsa - Korolovszky, Nagy II., Guzmics, Tóth - Halmosi, Schimmer, Nagy I. (Irhás 58. p.), Simon - Kenesei, Sipos (Oross 84. p.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
A hagyományoknak megfelelően felvonult mindkét szurkolótábor kemény magja, így most óriási verbális párbaj van kialakulóban az egerszegi stadionban. Pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés, amelynek az esélyese természetesen az egerszegi gárda, azonban az ilyen rangadókon a papírforma általánban semmit nem jelent, többnyire a pillanatnyi forma dönti el a mérkőzést. Remélhetőleg a zalai fiúk jó formában vannak...
Pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés. A hazai szurkolók transzparense Bud Spencert és Terence Hillt idézi, mely szerint jó lesz, ha nyer a ZTE: "különben dühbe jövünk!"
A mérkőzésre kilátogató szurkolóknak a hideggel is meg kell küzdeni, csontrepesztő hideg van. A pálya állapota hagy némi kívánnivalót maga után, rendíkvül kemény, fagyott, így a játékosoknak egymás testi épségére is figyelni kell.
A ZTE kezdőcsapatában helyet kapott két új szerzemény is, az irányító Ivan Delic, ill. a Rudnevs-utód Daniils Turkovs is. Utóbbiak feladata a gólgyártás lesz, míg Delic a játék szervezésében jeleskedik. A Haladás legnagyobb téli szerzeménye, Halmosi Péter természetesen ott van a vendégek kezdőjében.
A mérkőzés kezdőrúgását Horváth László, a ZTE tözsszurkolója végezte el, aki születés napjára kapta ezt a szép ajándékot.
II. félidő
45+2. perc. Vége a mérkőzésenk. A végeredmény: 1-1.
45+1. perc: Bogunovic rúgja fel Keneseit, ez lehet, hogy lapot ért volna, a játékvezető azonban nem így látta. Kenesei helyén Rajos.
45. perc: Kocsárdi futott el a jobb szélen, beadása Rózsa zsákmánya lett.
43. perc: A vendégek edzőjét, Aczél Zoltánt fegyelmezi a játékvezető.
40. perc: Panikvar vezette középen a labdát, Horváth Andrásnak játszott, aki a bal szélről 17 méterről lövésre szánta el magát, lapos lövésébe Simon Attila beletette a lábát, így az megpattant, és Rózsa elképesztő relfexszel ütötte ki a gólba tartó labdát.
38. perc: Kocsárdi helyett Simon Attila, a vendégeknél pedig Sipos helyett Oross.
36. perc: Mezőnyben rengeteg bosszantó hibát követ el mindkét csapat, sok a pontatlan passz, a felesleges egyénieskedés.
31. perc: Nagyon hideg van, a legnehezebb dolga mégis a két kapusnak lehet, hiszen végtagjaik igencsak elgémberedhettek a semmittevésben. Sajnos egyik csapat sem veszélyes a kapura, és meglehetősen unalmas második félidőt látunk. Bízunk benne, hogy a hajrára robbant az egerszegi gárda.
30. perc: Halmosi tartott rá Miljatovic lábára, a szlovén futballista fájdalmai ellenére folytatja a játékot.
28. perc: Egyik kapu sem forog veszélyben az utóbbi percekben, a legnagyobb esemény az volt, amikor Kovács felrúgta Sipost... A mérkőzése első sárga lapját Simonfalvi lerántásáért kapja Sipos.
24. perc: Rajcomar és irhás összecsapása után utóbbi a földön marad, ápolni kell.
22. perc: Megint leült egy kicsit a mérkőzés, pedig nagyon hideg van, így jót tenne a játékosoknak is egy kis futás. Kocsárdi éles beadása után a kapu előterében helyezkedő Balázs lőtt kapásból, de nagyon pontatlan volt.
20. perc: Turkovs helyett Simonfalvi a ZTE-ben.
18. perc: Kocsárdi futott versenyt Halmosival, a vendégek klasszisa könnyedén verte, azonban a hazaiak veterán játékosa a 16-oson belül nagy nehézségek árán megállította az Angliából hazatért válogatott focistát.
17. perc: Kenesei végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról, beívelése után Korolovszkyhoz jutott a labda, de erőtlen lövését Vlaszák könnyűszerrel hárította.
15. perc: Kocsárdi beadása után Rajcomar előtt pattogott a labda a vendégek 16-osán belül, a szombathelyiek üggyel-bajjal tisztázni tudtak, a labda azonban csak Panikvarig jutott, aki kissé balról 18 méterről emberes lövést eresztett meg Rózsa kapuja irányába, nem sokkla ment mellé.
13. perc: Újabb csere: a vendégeknél Nagy Gábor helyett Irhás a pályán.
11. perc: Delic helyére Horváth András áll be játszani.
10. perc: Delic egy Kovácstól kapott labdát próbált megjátszani, azonban mozdulata se lövésnek, se beadásnak nem volt jó.
9. perc: Halmosi-Kenesei akció után utóbbi lőhetett kapura kissé kisodródva, azonban feleslegesen tette, mert lesállást miatt a játékvezető lefújta az akciót.
8. perc: Szalai szerzett labdát, majd adott be középre a bal oldalról, labdájára Balázs érkezett, aki centikkel fejelt a felső léc fölé.
6. perc: Rajcomart rúgta fel csúnyán Tóth, a lap azonban elmaradt.
3. perc: Rajcomar kap labdát a jobb szélen, a Haladás 16-osának jobb sarkánál lövésre vállalkozik, az azonban egy Haladás-játékos tarkójáról pattan vissza a mezőnybe. A Haladás térfelének középről jut szabadrúgáshoz a ZTE, Delic beadását könnyűszerrel húzza le Rózsa.
1. perc: Megkezdődött a 2. félidő. Egyik csapat sem változtatott a szünetben a felálláson.
I. félidő
45+2. perc: Vége az I. félidőnek.
43. perc: A ZTE 16-osának előteréből, nagyjából 22 méterről balról szánta el magát lövésre Kenesei, a löket méterekkel ment a kapu mellé.
40. perc: GÓL! Az egész eddig agilisan futballozó Balázs góljával egyenlít a ZTE! Rajcomar-Delic-Balázs akció futott középen, majd a leshatárról kilépő utóbbi játékos kb. 10 méterről a kapuba közepébe vágta a játékszert: 1-1.
|
37. perc: Balázs varázsolt a bal oldalon, két védő közül beadta a labdát, azonban Rózsa résen volt, és könnyűszerrel lehúzta azt.
34. perc: Nagy Gábor heves reklamálása szítja a kedélyeket, kollégája, Halmosi Péter utasítja rendre a renitens szombathelyit.
33. perc: Halmosi iramodott meg az elcsúszó Miljatovic mellett, kiadta a jobb szélre a labdát, Schimmer lövése azonban csúnyán elkerülte a kaput.
32. perc: Simon Ádám maradt lenn a földön egy Deliccsel történt találkozás után. Őt most ápolni kell. Kovács nagyjából 28 méterről góllövésre szánta el magát, félmagas lökete azonban kb. 15 méterrel ment a kapu mellé.
30. perc: Az I. félidő végéhez közeledve kiegyenlített játékot láthatunk a pályán, bár a játék egy kicsit túlzó szó, hiszen egyelőre mindkét gárda szenved. Igaz, a Haladásnak a korai gól miatt nem is kell túlságosan strapálnia magát.
28. perc: Nagy Gábor iramodott meg a ZTE térfelének bal szélén, Turkovs azonban megzavarta, így suta mozdulata után csak a hazai publikum nevethetett.
26. perc: Turkovs buktatása után ismét szabadrúgáshoz jutott a ZTE, most kicsit távolabbról, 30 méterről próbálkozhat Bogunovic. Az erőtlen lövésbe beleér egy vendéglág, így az oldalvonalon megy ki a labda.
25. perc: Balázs beindulása okozott némi bonyoldalmat a szombathelyieknél: 4 vendégjátékost hagyott maga mögött, mire az 5., Guzmics szerelni tudta.
24. perc: Sipos a ZTE térfelének közepénél gondolt egyet és Nagy Gábor felé emelte a labdát, aki nem számított erre ,így egy elég komoly helyzetet hagytak kihasználatlanul figyelmetlenség miatt a Haladás játékosai, a ZTE védelme ugyanis szemmel követte csak.az akciót
Sajnos nincs folyamatos játék a pályán, a 11-estés Bogunovic szabadrúgását leszámítva igazán nem sok minden történ a 21 perc alatt. Egyelőre mindkét csapat szezon eleji formában...
20. perc: Egy veszélyesnek induló szombathelyi akciót állított meg bal oldalon Panikvar, azonban a labda maradt a vendégeknél, végül Simon Ádám erőtlen beadását lehúzta Vlaszák.
17. perc: Delic vitte el a labdát a szombathelyiek spílere, Schimmer mellett, a bíró szabálytalannak látta az aciót.
15. perc: A ZTE meddő mezőnyfölényben játszik, helyzetet azonban nem tudnak kialakítani Csank mester tanítványai, akikből eddig hiányzik az átütő erő.
|
14. perc: Delic nagyon pontatlanul végzi el a szabadrúgást, de labda marad a hazaiaknál.
13. perc: Rajcomart buktatták az alapvonalnál a bal szélen, a holland játékos ápolásra szorul. Mindenesetre ígéretes szabadrúgás következik hazai részről.
12. perc: Szalai indult meg középen sokat ígérően, labdája azonban pontatlan volt Balázsnak, így odalett a lehetőség.
10. perc: A korner után Delic szépen emelt középre a jobb oldalról, azonban a Haladás védői résen voltak és tisztáztak. Az ellentámadásnál a vendégek középpályása, Sipos eresztett meg egy távoli löketet, ami alig ment el Vlaszák kapuja mellett. Kezd izgalmasabbá válni a mérkőzés.
|
9. perc: Korolovszky lökte el a kaputól nagyjából 27 méterre Turkovsot. Szabadrúgás következik. Bogunovic állt a labda mögé és a ZTE 3-asa embere lövést eresztett meg Rózsa kapuja felé, utóbbi bravúrral hárított szögletre.
6. perc: A ZTE egyelőre nem tért magához a sokkból, láthatóan megzarvarta őket a korán bekapott gól.
3. perc: A büntetőt a sértett Vlaszák mellett a kapuba lőtte: 0-1. Hidegzuhany a javából! Ráadásul a sajtópáholyból nem is tűnt 11-esnek.
2. perc: Egy jobb oldali akció után Keneseinek pörgetik középre a labdát, akit Miljatovic hátulról szerel. A bíró 11-est ítél.
1. perc: A ZTE kezdte a mérkőzést. A hideg ellenére meglehetősen sok néző látogatott ki a rangadóra.
Címkék: NB I, futball, rangadó, Zalaegerszegi TE, Szombathelyi Haladás FC
- palko |
- 2011 02 27 |
- 10:14
Képek és videók a meccsről a palko.co.nr címen elérhető honlapon.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.