Feszes iramú főpróba a ZTE-nél
Döntetlent játszott szombaton a ZTE FC labdarúgócsapata az osztrák élvonalbeli LASK Linz együttesével felkészülési találkozón az ausztriai városban.
Linz, 300 néző.
ZTE FC: Vlaszák (Sipos) - Kocsárdi (Turcsik), Bogunovic (Kovács), Miljatovic, Panikvar - Szalai, Kamber - I. Delic (Horváth A.), Rajcomar (Milosavljevic), Balázs Zs. - Turkovs (A. Delic). Vezetőedző: Csank János.
Még pénteken kelt útra a ZTE FC küldöttsége Linzbe, ahol a házigazdák remek körülményeket biztosítottak a zalaiak számára. A Linz a kiesés ellen harcol a tízcsapatos osztrák Bundesligában, a jelenleg sereghajtó LASK számára a szombati mérkőzés már főpróbának is számított, hiszen náluk a hét végén megkezdődik a pontvadászat. A ZTE FC lendületesen kezdett, a 24. percben Miljatovic fejjel készítette le a labdát Daniels Turkovsnak, aki 8 méterről félfordulattal lőtt a kapuba (0-1). A támadó tegnap csatlakozott a lett válogatotthoz, melybe másodszor kapott meghívást. Rajcomar is nagyon lendületesen futballozott, ő állandő veszélyt jelentett az osztrák kapura, Szalai pedig kapufát lőtt. Tegyük hozzá, kár, hogy nem ment be, mert a 40. percben Duro révén egyenlített a LASK (1-1). A második játékrészben már valamennyi cseréjét kihasználta Csank János, ettől függetlenül feszes iramú és olykor paprikás hangulatú maradt a mérkőzés. A ZTE FC legközelebb szerdán (14.30) Egerszegen az FC Ajkát fogadja.
|
A vendégeknél pályára lépett a sérüléséből felépült Alexander Zickler, aki ismerős lehet a hazai futballrajongók számára is: a Bayern München egykori sztárja hétszer nyert bajnoki címet és egyszer Bajnokok Ligáját a bajor alakulattal.
Címkék: ZTE FC, edzőmeccs, LASK Linz



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.