Kezdésként Ligakupa-rajt, rangadó és MK-visszavágó vár a Zetére
ZTE FC: Harapós a szerdai ellenfél
Szerdán 14.30 órától újabb előkészületi mérkőzést játszik idehaza a ZTE FC labdarúgócsapata, melynek tavaszi programja is kezd mind pontosabban kirajzolódni.
|
A tavaszi tétmérkőzések ellenben február 19-én kezdődnek Csank János együttese számára, amikor a ZTE FC a negyeddöntőknél, a Siófok ellen bekapcsolódik a Ligakupa sorozatába. A párharc első mérkőzését itthon rendezik, az idegenbeli visszavágó napja február 23. A tavaszi bajnoki rajt február 26-án érkezik el, amikor 16 órától az ősi rivális Haladás vizitál Zalaegerszegen. A tehát vérbeli rangadóval felvirradó tavaszi idény május 22-én ér véget.
Addig viszont még sok minden történhet, elvégre egyelőre csak a felkészülési időszaknál tart a mezőny. A ZTE FC ma 14.30-tól az NB II Nyugati-csoportban második és feljutásra éhes PMFC-t fogadja a műfüves pályán, s ez a talákozó nemcsak érdekesebb, de minden bizonnyal nehezebb feladatot is jelent a zalaiak számára, mint a múlt szombati gyakorlómeccsük. A ZTE-nél is megfordult edző, Kiss László irányítja a baranyaiakat, akiknél három korábbi egerszegi futballista is játszik: Schultz Levente, Nenad Todorovic és Simonfalvi Gábor a közelmúltból nyilván ismerős lesz a zalai drukkerek számára.
Az elkészült program szerint a tavasszal nem kevesebb, mint tizenegy alkalommal játszik tévés mérkőzést a ZTE FC. Ez tekintélyes szám, kivált ahhoz képest, hogy 14 forduló van hátra az idényből. És akad „éjszakai műszak” is, hiszen az FTC–ZTE találkozót május 10- én, 20 órakor kezdik.
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, futball, ligakupa, MK-visszavágó



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























