Rudnevs nyomában
A lett csatár, Daniels Turkovs is aláírt a Zetéhez
Cütörtökön újabb válogatott labdarúgót igazolt a ZTE FC: Nagy Ferenc elnök bejelentette, hogy négyéves szerződést írtak alá a a 22. évében járó lett válogatott Daniels Turkovs-szal.
A játékos érdeklődésünkre annyit mondott: örül a lehetőségnek és válogatottbeli társa, Artjoms Rudnevs esete alapján biztos benne, hogy jó helyre igazolt, a már Lengyelországban játszó támadó előmenetele bizonyítja, hogy remek szakmai munka folyik Zalaegerszegen.
Az elnök még arról is beszélt, hogy a Nyíregyházáról érkezett futballisták közül Nánási Balázs már Csank János együttesével edz és nagy valószínűséggel a Zetéhez igazol. Miközben a tavalyi keretből Horváth András és Szalai Tamás szerződésének meghosszabbítását is intézik.
|
A ZTE FC csapatkapitánya, Kocsárdi Gergely a tizennyolcadik felkészülését kezdte meg a héten a klubnál.
- Remélem, nem lesz jelentős mozgás a keretben és akkor a dobogón végezhetünk - fogalmazott a védő. - Illés Gyula távozását sajnálom, mert jó teljesítményt nyújtott nálunk. A bajnokságban és a kupában is jól állunk, a hasonló folytatáshoz viszont kell egy eredményes felkészülés.
- Mi a véleménye a két új játékosról?
- Adottságaik alapján a segítségünkre lehetnek, s remélhetőleg gyorsan beilleszkednek majd a csapatba. Ivan Delics a középpályán, Daniels Turkovs pedig a támadó sorunkban jelenthet fontos erősítést. Ehhez persze az is kell, hogy gyorsan elkapják a fonalat , felvegyék a gárda játékának a ritmusát és akkor jó pozícióban zárhatunk.
A kék-fehérek másodedzôje, Vass László így beszél a lett csatárról.„Gyors, mozgékony és technikailag is jól képzett. A kapu elôtt érzi magát igazán jól. Már az ôsszel megtetszett a szakmai stábnak és ezért javasoltuk a leigazolását. Az edzéseken is szorgalmasan dolgozik, a segítségünkre lehet.”
Szerdán Ivan Delic írt alá a ZTE-hez – Részletek itt!
Címkék: ZTE FC, foci, Daniels Turkovs



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.