Beszélgetés Nagy Ferenccel, a zalai csapat többségi tulajdonosával
ZTE FC: Ódák a Csank-csodáról
A ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata nehéz helyzetben volt a nyáron. Az anyagi okokból adódó problémák - mondhatjuk úgy is: a túlélés - miatt meghatározó tudású játékost kellett eladni. Artjoms Rudnevs távozásával a keret jelentősen gyengült, majd később sorra dőltek ki az alapemberek, de a Csank-legénység mégis, csodával határos módon, a 2. helyen telel.
- A túlélés miatt fel kellett áldozni az egyik legjobb csatárunkat, Rudnevst, aki Poznanban is bizonyított - kezdte Nagy Ferenc, a ZTE FC többségi tulajdonosa, a klub elnöke. - Minőségi játékosok igazolásáról nem is álmodhattunk, hiszen örültünk, hogy talpon tudunk maradni.
|
- A szakmai stáb viszont maradt.
- Szerencsére. Csank János esete is bizonyítja, hogy amikor az előző években trénereket váltottunk, nem ok nélkül történt. Kerestük azt a szakembert, aki végre kezében tudja tartani az öltözőt és szakmailag is rendbe tudja tenni a dolgokat. Bízva abban, hogy viszonylag hosszabb idő óta együtt lévő keretünk van, valamint 4-5 tehetséges fiatal előbbre léptetésével az 1-6. hely valamelyikén zárhatunk. A kezdet amolyan csankos volt, hiszen amióta itt van a mester, mindig döcög a szekér az elején. Utána viszont örömteli történetek következtek. Kalapemelés jár a 2. helyért.
- Ez azt tükrözi, hogy maximálisan elégedett?
- Ilyet ritkán mond az ember, de a lehetőségeinkhez mérten a legjobb helyezést értük el. Ez azt bizonyítja, hogy kiváló szemléletű, kitűnő sportemberek ülnek az öltözőnkben. Jó mentalitású, remek szellemű társaság. Eddig mindig vita volt, mert sok a légiós. Érdekes, ma már nincsenek külföldiek és magyarok. Egységes, egymásért küzdő csapatunk van, s ebben óriási szerepe van Csank Jánosnak. Az is pozitívum, hogy felül tudtunk kerekedni a játékvezetői ítéleteken, amik többször is méltánytalanul sújtottak bennünket. A csapat mentális erejét tükrözi, hogy több meghatározó tudású játékos kiesése után - 4-5 alapember helyére léptek fiatalok - sem volt magyarázkodás, egymásra mutogatás, hanem hozták az eredményeket. A tehetséges fiatalok közül többen is bontogatják szárnyukat. Ez azt bizonyítja, hogy a szakmai munka Csank János ittléte óta csillagos ötös! Az is jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt hónapok anyagilag stabilabbak voltak, s a pénztelenség nem zavarta a munkát.
|
- Anyagilag most rendezett az egyesület helyzete?
- Az év elejétől a nyárig voltak gondjaink. Aztán rendeződtek, s ezt szeretnénk stabilizálni. Jó lenne, ha többé hasonló időszakok nem fordulnának elő. Ugyanakkor nem vagyunk egyszerű helyzetben. A jövőt illetően komoly változásoknak kell végbemenni. Jelentős kintlévőségünk van, játékoseladásból és más oldalról is. Ez az összeg több mint egyéves költségvetésünk. Az mindenképpen pozitívum, hogy a ZTE FC nincs eladósodva. Ez a mai világban komoly eredmény. Amikor megérkeznek - remélhetőleg az év elején - a bennünket is segítő adótörvényi változások, a helyzet stabilizálódhat. Ezenkívül komoly tárgyalásaink vannak szponzorjelöltekkel, abban is bízunk, hogy kamatoztathatunk belőlük. Az is nagy előrelépés, hogy a támogatói oldalról vannak érdeklődések. Ez azt bizonyítja, valami megmozdult a magyar labdarúgásban. Ami a lényeg, összehúzottan, szerény körülmények között, de működünk és nincsenek tartozásaink.
- Különböző összegek röpködnek Rudnevsszel kapcsolatban.
- A klub igyekszik tudatosan építeni a játékoskeretét, és Ferenczi, Meye, Kádár, valamint legutóbb Rudnevs ügyében sikerült kedvező szerződést kötni. Különböző kikötések vannak a szerződésekben. Ha továbbadják őket, akkor is pénzhez juthatunk. Tíz százalék körüli összegről beszélhetünk.
- Annak idején kapott éppen eleget a szurkolóktól Ferenczi, Meye és Rudnevs miatt is. Utóbbit voltak, akik NB II-es szintű játékosnak nevezték, most meg még a Juventus is érdeklődik iránta. Igaz, hogy sok légiós megfordult Egerszegen, de ilyen kisbefektetésből Magyarországon egy klub sem kaszált még ennyi pénzt. Hogy csinálja?
- Sokat dolgozunk, szerencse is kell hozzá, meg jó szakember. Az utóbbit megtaláltuk - mosolygott szerényen a hajdani menedzserből lett jeles klubtulajdonos. - Megpróbáljuk jó irányokba eladni a játékosokat. Ilyenkor egyik szemünk sír, a másik nevet. A pénz kell, mert abból élünk, de ha belegondolunk, hogy ezek a játékosok megtarthatók lehettek volna, akkor hiába többszöröse számos honi klubnak a költségvetése a miénknek, a bajnoki címért játszhatnánk. Sokféle szám jelenik meg a klubok költségvetését illetően, sajnos mi az egyik legkisebb összeggel gazdálkodó NB I-es egyesület vagyunk. Még akkor is, ha nem sírunk folyamatosan. Vannak olyan klubok, ahol kis pénzről beszélnek, de mégis sok nagy fizetésű labdarúgójuk van. No meg olyan támogatókról is suttognak, akik a mi költségvetésünk legalább felét adják. Ezt még nem tudom, hogyan kell csinálni.
- Mit vár a tavasztól?
- Azt gondolom, hogy képesek lehetünk ezt az előkelő pozíciót megtartani. Ehhez viszont a sérültek felépülése mellett néhány poszton erősödnünk kell. Fiatal hazai és külföldi futballistákkal tárgyalunk. A folytatásban szeretnénk a bajnokságban és a kupában a legjobbakkal versenyben lenni. Ehhez szük-ség van a közegnek és a városnak az összefogásra. Amelyik városban hazánkban komoly futballklubok működnek, ott mindenhol igen erős az összetartás.
PÉLDAÉRTÉKŰ, AMIT TESZNEK
A megyeszékhely egyik jeles vendéglátósa, Pálfi László a ZTE FC együttesének egyik nagy kritikusa. A minap találkozásunkkor „meglepően” fogalmazott: „Gyakran és sokat kritizáltam a futballistákat, mert szerintem nem mindig mentek jól a dolgok. Most viszont azt kell mondanom, hogy példaértékű, amit tesznek. A vezetés a nehéz helyzetben rendezte az adósságokat. Ez óriási dolog. Csank János meg egyszerűen csodát tett a társasággal. Most csak dicsérni tudom őket.”
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, futball, elnök, nagy ferenc
- Kíváncsi |
- 2010 12 25 |
- 10:28
Újabb tévedés!!!
Csak reálisan nézem a dolgokat!!! Véleményem arra alapozom,hogy voltak itt 'Supka-féle' edzők,akik a jelenleginél sokkal erősebb kerettel sem voltak képesek semmire!!! Ennyi!!!
- Kíváncsi! |
- 2010 12 24 |
- 19:03
Véleményed alapján nagyon fiatal vagy. Később majd megjön az eszed, most még hiszel a csodákban.
- Kíváncsi |
- 2010 12 24 |
- 14:12
"Te kis hülye gyerek." Ahhoz kellene a nemzetközi siker, hogy ne a jegy eladásból kelljen megélni. Neked ez magas? A te logikád szerint a ZTE azért második, mert a többi csapatnak jobban megéri sokadiknak lenni.
Milyen nemzetközi sikerről beszélsz???
A jelenlegi ZTE keret kb. egy NBII-es keret szintjének felel meg-de nézzük csak meg,hogy ki honnét is jött...
Azért második a csapat,mert jelenleg itt dolgozik az ország legjobb edzője(ez a saját véleményem-nem érdekel a comment hozzá)!!!
- Kíváncsi |
- 2010 12 24 |
- 14:08
Jolán veled aztán meg,ne röhögtess!!!
Te is a az a tipikus divatszurkoló vagy,aki csak akkor megy ki mutogatni magát,amikor megy a szekér a csapatnak!!!
Jolánka ülj vissza a varrógép mellé,az való neked!
- Zala Jolán |
- 2010 12 23 |
- 22:20
Látszik kiváncsi-fáncsi, hogy semmi közöd nincs a klubhoz, ráadásul egy agresszív, primitív bunkó vagy. Velem megbeszéli a dolgokat az elnök úr, te meg durrogtathatod a hülyeségeidet. Semmire nem vitted az életben, s nem is fogod. Ennyi.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 17 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: