Óhaj: pontosan távozni
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a ZTE FC az MTK vendége lesz szombaton 17 órától és a zalaiak szeretnék folytatni jó sorozatukat. Sorsoltak a Magyar Kupában is: a legjobb 16 között - immár oda-visszavágós formában - a kék-fehérek a Vasassal csatázhatnak.
Viszont most megint nagy menetet kezd Csank János együttese, melynek első állomása a mai Hungária körúti fellépés.
- Az MTK, a FTC, majd a Debrecen, vagyis három olyan mérkőzés következik számunkra, melyeken a magyar futball meghatározó csapatai lesznek az ellenfeleink - sorolta Csank János az előttük álló feladatokat. - Szombaton éppenséggel az MTK ellen kezdünk, amely talán most gyengébbnek tűnik, de ettől függetlenül egy jól passzoló, sokat mozgó együttes. Ráadásul kellemetlen helyzetbe tudja hozni az ellenfelet és nagy nagy energia árán lehet csak labdát szerezni tőle. Mindegy, számunkra mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, pontot vagy pontokat akarunk szerezni szombaton.
|
Megemlítettük a szakembernek azt is: csapata már a második és ezt a pozíciót jó lenne megőrizni.
- Számomra ez csak részeredmény, menet közben nem érdekel, éppen hányadik helyen vagyunk, persze elismerem, sokkal jobb itt lenni, mint a mezőny második felében... - ismerte el ő is. - Az, hogy másodikak vagyunk, ettől még nem szállunk el, de jó lenne megragadni az élbolyban. Ehhez szombaton is jó csapatmunka kell, ez az alapja mindennek.
Ahogy említettük, a ZTE-nél viszont sok a sérült, Pavicevic tavaszig harcképtelen, Bogunovics, Kovács és Máté is csak óvatosan mozoghat egyelőre. Varga egy hete már játszott az NB III-as csapatban, Illésnek pedig visszatérő hátizomproblémái okoznak gondot, s emiatt hagyott ki edzéseket. Ha mindez nem lett volna elég, a Vasas elleni találkozón Kocsárdi Gergely orra is megzúzódott, így a rutinos védő védőmaszkban tudja csak vállalni a szombati mérkőzést.
A ZTE FC szombatra tervezett összeállítása: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Szalai, Panikvar - Horváth, Kamber, Illés, Balázs Zs. - Rajcomar, Simon.
A pénteki nap egyik fontos eseménye volt, hogy sorsoltak a Magyar Kupában. A ZTE FC a legjobb 16 között azzal a Vasassal találkozik, melyet egy hete bajnoki mérkőzésen győzött le. Az MLSZ-ben elkészített sorsolás szerint az első mérkőzéseket november 10-én rendezik (a ZTE idegenben kezd), a visszavágók időpontja pedig december 11. Dézsi Attila, a zalaiak ügyvezetője elmondta: a visszavágót szeretnék egy korábbi időpontra előrehozni és az első találkozó dátuma is változhat. Ehhez persze az MLSZ jóváhagyása kell és a Vasassal is egyeztetni muszáj. A további párharcok: Siófok-Ferencváros, Pápa-Újpest FC, DVSC-Kecskemét, MTK- Győri ETO, Kaposvár-Paks, Eger (III. osztályú)-Honvéd. A kedden sorra kerülő Baja (II.)-Videoton találkozó továbbjutója a Haladással találkozik.
Vlaszák Géza egykor erősítette a fővárosiakat is, s bár nem volt edzője, de annak idején Garami Jószef a klub szakmai igazgatói posztját töltötte be. A zalai kapus tehát jól ismeri a rutos mestert, aki mindig képes váratlan megoldásokra. Nemkülönben Csank János is, aki szintén nagy taktikus, Vlaszák pedig erről csak annyit mondott: a két edző biztos, hogy kifőz valamit, bár a két csapat túl sok újdonsággal szerinte nem tudja meglepni a másikat. A hálóőr is amondó volt tegnap, hogy jók lehetnek az egyik pontra, amiből persze lehet három is...
A labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának pénteki eredményei és a tabella:
- 1
- 2
- 3
- 4
- | következő »
Címkék: ZTE FC, MTK, labdarúgó NB I, magyra kupa, 12. forduló
- Óhaj: pontosan távozni
- A labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának pénteki eredményei és a tabella:
- Magyar Kupa nyolcaddöntő
- Eltiltások és pénzbüntetések



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.