A labdarúgó NB I-ben szerda 19 órakor játsszák újra a félbeszakadt ZTE FC-Lombard Pápa találkozót. Akkor a felhőszakadás miatt maradt félbe a meccs, most viszont szinte biztos - főleg, ha még az éjszaka is lesz eső -, hogy a mély talaj nehezíti meg a játékosok dolgát.
Csank János, vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, mert
Matej Miljatovic-ot a Kecskemét elleni találkozón kiállították, így rá nem számíthat. Egy meccsre szóló eltiltást kapott. Az utóbbi mérkőzésen jól játszott
Balázs Zsolt, pedig a héten az olimpiai válogatottal készül a nagy feladatokra. A mester dolgát tovább nehezíti, hogy a múlt hét végén az edzésen húzódást szenvedett
Darko Pavicevic sem harcra kész még. Érzi a sérülését, ezért csak az utolsó pillanatban dől el, hogy tudja-e vállalni a játékot. Mivel húzódásról van szó, így elképzelhető az is, ha nem lesz teljesen egészséges, akkor nem kockáztatnak, mert már egyszer járt hasonlóképpen a magas termetű csatár. Akkor rásérült a húzódásra, s hosszú hetekre kidőlt a sorból. Ez pedig senkinek sem lenne jó.
A megyeszékhelyi kék-fehérekre – csak úgy, mint a félbeszakadt találkozón – ezúttal is nagyon nehéz feladat vár majd - Fotó: Pezzetta Umberto
|
|
A sok hiányzó miatt nagy valószínűséggel ott lesz a keretben a fiatal Turcsik, Vittman és Kocsis is. A tervek szerint a Vlaszák - Kocsárdi, Kovács G., Bogunovic, Varga R. - Horváth A., Kamber, Máté, Delic - Rajcomar, Illés Gy. összeállítású együttes lép majd pályára a Pápa ellen.
Csank János az esélyekről annyit mondott: értelemszerű, hogy a kecskeméti sikert követően ismét nyerni szeretnének a hazai közönség előtt. A klubnál nagyon sajnálják, hogy a zord időjárás akkor félbeszakította a meccset, hiszen nyert pozícióban (60. perc: 2-1) volt a csapat. Darko Pavicevic két gólt rúgott, s ezzekkel a találatokkal kapott lendületet a csatár.
Hatalmas víz a ZTE stadionnál - Fotó: Pezetta Umberto - Kattintson a fotóra, tekintse meg képgalériánkat!
|
|
A pápaiak legutóbb Kaposváron játszottak, és kétgólos előnyre tettek szert, magabiztosan, jól fociztak. A hajrára viszont fordítani tudtak a somogyiak, és 3-2-re nyertek. Ennek ellenére a bajnokság kezdetéhez viszonyítva sokat javult a vendégegyüttes teljesítménye.
A ZTE FC vezetői az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy a távozók helyére igazoljanak futballistákat. Tegnap este zárult a hivatalos nyári átigazolási időszak. Nagy Ferenc elnök tegnap este elmondta, hogy szinte az utolsó pillanatban sikerült megállapodni Simon Attilával (Kecskemét). A Diósgyőrt és az Újpestet is megjárt csatár, ha Csank János úgy gondolja, akár ma este pályára is léphet.
Augusztusban vezetett a ZTE, de a mérkőzés félbeszakadt - Fotó: Pezetta Umberto - A fotóra kattintva képgalériát tekinthet meg a meccsről!
|
|
JEGY: VINNI KELL VAGY VÁLTANI
A Kecskemét elleni mérkőzésre megváltott belépőjegyek érvényesek lesznek a szerdán 19 órakor újrajátszásra kerülő ZTE FC–Lombard Pápa mérkőzésre is. Természetesen igaz ez az augusztus 13-án félbeszakadt találkozóra megváltott jegyekre is – persze csak azokra, amit fel tudnak a belépésnél mutatni. Akiknek egyik találkozóra sem volt jegye, azok 18 órától válthatják meg belépőjüket a pénztáraknál. A bérletek és fényképes igazolványok értelemszerűen érvényesek.
A szerda esti mérkőzésről online tudósítást olvashatnak honlapunkon!
Olvassa el laptársunk, a Veszprém megyei Napló cikkét, kattintson az alábbi címre!
ZTE-Pápa újratöltve
Sok hiányzója lesz a ZTE - Lombard Pápa labdarúgó NB I-es bajnoki újrajátszásának. Sérülések, eltiltások, és a válogatott meccse miatt alapembereikről kell lemondania mindkét trénernek.
A VIHAR MIATT FÉLBESZAKADT AUGUSZTUSI TALÁLKOZÓRÓL KÉSZÜLT CIKKEINKET MEGTALÁLJA A KAPCSOLT ANYAGOK KÖZÖTT!
Címkék:
ZTE FC,
pápa,
futball,
mérkőzés,
vihar,
felhőszakadás,
félbeszakadt,
online közvetítés,
ismétlés
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.