Megvan az idei első pont: gól nélküli döntetlent hozott a ZTE FC és a Haladás csatája
A labdarúgó NB I második fordulójában a ZTE FC a szomszédvári rangadón, a Haladás otthonában 0-0-ás döntetlent ért el. A zalaiak ezzel megszerezték első pontjukat az új bajnoki szezonban.
- Sajnos még mindig nem tudom vállalni a játékot, pedig már nagyon készültem és szerettem volna hajdani csapatom, a ZTE ellen pályára lépni - kezdte a futballberkekben ma is népszerű Kenő . - A Haladás-ZTE mérkőzéseknek mindig különös varázsa van. Sokkal jobb a hangulat és mi mint játékosok is talán a szokottnál nagyobb energiákat mozgósítunk. Kétségtelen, hogy egy-egy ilyen találkozó nem átlagos bajnoki. Ezt nem csak a futballisták, a szurkolók is nagyon jól tudják, ezért van különleges varázsa ennek a nyugat-dunántúli rangadónak.
A ZTE szempontjából nagyon rosszul kezdődött a találkozó, hiszen fél percnyi játék után Oross és Kovács Gergő összefejelt. A zalaegerszegi játékost gyorsan le is kellett cserélni. Dr. Major Zoltán, a ZTE FC orvosa később elmondta: Balszerencsésnek vallhatja magát Gergő, hiszen a bokasésrülése után most még egy percet sem lehetett a pályán. Az orra és az arccsontja is megsérült, ezért jobb volt, ha egyből bemegy a kórházba. A mérkőzés végére vissza is ért, szerencsére nincs különösebb probléma. Az elmozdult csontokat sikerült gyorsan helyretenni és néhány nap pihenő után remélhetőleg ismét teljes értékű munkát végezhet majd a tehetséges labdarúgó, s újra ott lehet Csank János csapatában.
|
A csere miatt át kellett alakítani a ZTE jeles mesterének a hátsó alakzatot. Panikvar szinte melegítés nélkül lépett pályára, ő lett a balhátvéd, Varga Róbert pedig a védelem közepén kapott szerepet. Annak ellenére, hogy a Fehérvárról most visszatért fiatalember jobban szeret szélső hátvédet játszani, ez egyáltalán nem látszott meg a produkcióján, hiszen rendkívül magabiztosan futballoz, úgy, mint aki mindig ezen a poszton játszana. Az első lehetőség a ZTE előtt adódott, éppen Varga Róbert előtt, aki középről, mintegy 6 méterről fejelhetett, hiszen Horváth András beadása pontosan érkezett. A védő fejese viszont nem volt ilyen jó, mert elsuhant a jobb kapufa mellett. A másik oldalon Rajos veszélyeztetett, ő a kapu fölé durrantott. Ebben az időszakban a Haladás kezdeményezett többet, mezőnyfölényben voltak a vasiak, de a zalaiak - okulva az első fordulóbeli védekezésbeli hibákból - ezúttal nagyon fegyelmezetten zártak, így szinte igazi nagy gólhelyzetet nem tudott kidolgozni a hazai együttes.
A fordulást követően valamivel a ZTE kezdeményezett többet, de az első említésre méltó esemény mégis a Haladásé volt: jó negyedórányi játék után az előrehúzódó Tóth Péter durrantott a kapu fölé. Jött a válasz, Rajcomar lövését ütötte bravúrral szögletre Rózsa. Aztán nem sokkal később, mintha a Zetések nem okultak volna a Kaposvár elleni kudarcból, a lestaktikájuk ismét csődöt mondott. Simon Ádám került nagy helyzetbe, de Kamber remek szerelőkészségének köszönhetően a fiatal középpályás közelről nem tudta bevenni Vlaszák kapuját, hiszen szögletre pattant a labda. A ZTE mintha csak válaszolni akart volna, mert gyorsan ők is kidolgoztak egy nagy ziccert. Szalai Tamás szinte a félpályáról iramodott meg, sorra hagyta el a jobb oldalon maga mögött a hazai játékosokat, a 16-os vonalához érve mesterien adott középre, Balázs Zsolt érkezett és mintegy 7 méterről nagy helyzetből a kapu fölé fejelt. Nyolc perc volt vissza a meccsből, amikor Panikvar szabálytalankodott Nagy Gáborral. A játékvezető - talán túl szigorúan - sárga lapot adott neki. Mivel ez a második volt neki, mehetett zuhanyozni. Nem sokkal később Ugrai előtt adódott nagy helyzet, így érintetlenül maradtak szombaton este a hálók.
Csertői Aurél: Elégedettek lehetünk a döntetlennel, a ZTE ellen jó az egy pont megszerzése.
Csank János: Tanultunk az elmúlt heti hibákból, most jól védekeztünk és egy pontot szereztünk a szomszédvárak nagy küzdelmet hozó csatájájában. A gyors csere sem hozta zavarba szombaton
a fegyelmezetten futballozó ZTE FC-t
JEGYZŐKÖNYV
Haladás-ZTE FC 0-0Szombathely, 6000 néző. Jv.: Alvaro Garcia 7 (Tóth V., Péter).
Haladás: Rózsa 0- Schimmer 6, Guzmics 6, Lengyel 6, Tóth P. 6- Rajos 5, Molnár B. 6, Simon Á. 6 (Ugrai -, 80. p.)- Nagy G. 5, Oross 5, Sipos N. 5. Vezetőedző: Csertői Aurél.
ZTE: Vlaszák 0- Kocsárdi 6, Miljatovic 6, Kovács G. 0 (Panikvar 6-24, 3.p.), Varga R. 6- Szalai T. 6, Kamber 6- Rajcomar 6, Horváth A. 5 (Illés Gy. -, 74. p.), Balázs Zs. 5 (Máté -, 85. p.)- Pavicevic 5. Vezetőedző: Csank János.
Sárga lap: Molnár B. a 21., Tóth P. a 34., Panikvar a 45., Simon Á. az 52., Rajos a 86. percben.
Kiállítva: Panikvar a 82. percben.
Címkék: ZTE FC, labdarúgó NB I, haladás, pont



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.