Több próbajátékost is láthatnak a zalai szurkolók
A Veszprémet fogadja a ZTE szerdán 18 órakor a zalaegerszegi stadionban
A ZTE FC együttese szorgalmasan készül a jövő hét végén kezdődő bajnoki rajtra. A csapat leggólerősebb játékosa, Artjoms Rudnevs pedig Lengyelországban tárgyal. Nagy valószínűséggel a Lech Poznan játékosa lesz.
A csatár Lengyelországba utazása előtt ennyit mondott:
- Felejthetetlen élmények fűznek a ZTE-hez, itt lettem ismert játékos. Nagy esély van arra, hogy Poznanba szerződjek, de Egerszeget nem felejtem.
A játékosoknál maradva, Marian Sluka szerződése június végén lejárt. Egy darabig itt edzett - külön a csapattól -, aztán a napokban eltűnt, nem sokat tudnak róla, hogy hová, s azt sem, hogy hol folytatja pályafutását. Mint ismert, Egerszegen anyagi okok miatt nem tudtak megállapodni a középpályással, aki 32 éves, de az elmúlt két szezonban jó pár meccsen képes volt átlagon felüli teljesítményt produkálni, igaz, voltak könnyen felejthető alakításai is.
Mindenképpen szeretnének igazolni az egerszegi klub vezetői, ezért néhány labdarúgó próbajátékon van Zalaegerszegen. A napokban még várható egy-két új futballista, akikről a szakmai stáb majd eldönti, hogy alkalmas-e, ezt követően pedig a ZTE elöljáróival kell majd megegyezniük a labdarúgóknak az esetleges zalai szerződésről.
Új-zélandi válogatottat is megjárt középpályás, remek adottságokkal rendelkező orosz kapus is várható. Magyar játékosokat szívesen igazolnának, de akik segíteni tudnának a csapatnak, azok szinte megfizethetetlenek, Varga Róbert (Videoton) - aki itt edz - talán nem.
Az együttes szerdán 18 órakor előkészületi mérkőzést játszik a ZTE-stadionban a Veszprém csapatával, ahol fociznak a próbajátékosok is.
Címkék: Zalaegerszeg, veszprém, foci, zte, meccs, futball, stadion



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.