100 ezret rótt az MLSZ a ZTE-re a Haladás meccs miatt
Pénzbüntetéssel sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a ZTE FC-t a Haladás- ZTE meccsen történt szurkolói atrocitásokért. Rendőri szempontból viszont csendesen telt a bajnoki labdarúgó-mérkőzés, mindössze egy vasi drukkert állítottak elő, egyet pedig feljelentettek.
A Haladás-ZTE találkozó rendezési hiányosságai és szurkolói rendzavarásai kapcsán a szombathelyiek 300 ezer, a mieink 100 ezer forint pénzbüntetést kaptak.
|
A Diósgyőr-FTC és az Újpest-DVSC mérkőzéseken szintén a rendezési hiányosságok és szurkolói magatartás miatt szabtak ki bírságot. A Diósgyőr 400, míg a vendég csapat 500 ezer forintot kapott.
Az MLSZ döntésének értelmében Tóth Bence (FTC) három, míg Kabát Péter (Újpest) és Illés Richárd (Diósgyőr) egy-egy bajnoki összecsapást lesz kénytelen kihagyni.
Haladás-ZTE rangadó: egy vasit előállítottak, egyet feljelentettek
Az időjárás és a tévéközvetítés miatt a megszokottnál jóval kevesebben látogattak ki vasárnap a Szombathelyi Haladás-ZTE FC rangadóra. Talán ennek is betudható, hogy a nagy erőkkel - 400 rendőrrel - felvonuló hatóságnak alig akadt munkája – írja a vasnepe.hu.
A meccs alatt mind a hazai, mind a vendégdrukkerek tiltott pirotecnikai eszközöket használtak, az eseményről készült felvétel alapján folyamatban van az ominózus szurkolók beazonosítása. Ezen kívül csupán egy atrocitás történt: két Haladás-szurkoló szóváltásba keveredett, a répcelaki illető tettleg bántalmazta a másikat, így előállították.
|
A meccs után több drukkert igazoltattak a rendőrök, de csak egy esetben került sor feljelentésre. Egy rumi lakosnál a vasútállomáson közbiztonságra veszélyes tárgyat találtak, ezért őt feljelentették.
Címkék: ZTE FC, feljelentés, haladás, előállítás
- Palladium |
- 2010 05 18 |
- 21:47
A galériában található képeken is,meg élőben is reméljük nem vette észre egyik "megfigyelő" sem a zte táborban található bizonyos zászlót...
- Lufi |
- 2010 05 18 |
- 21:31
Az emelesz fejősteheneknek nézi a klubokat. De ebben is élen jár a Fradival szemben. Semmilyen nézőtéri atrocitásra nem emlékszem a DVTK ellen, a híradásokban sem szerepelt ilyesmi, mégis jön a tavasszal már jól megszokott félmillás büntetés. Ha nem figyelnek, annyira belejönnek, hogy majd egy zártkapus meccs után kiszabják a büntit...
- LTE szurkoló |
- 2010 05 18 |
- 20:27
Hát ezt én is szeretném tudni mert ott voltam és semmi piroteknikai eszközt nem használtunk!
Hacsak a zászlókat nem nézték annak meg a cigaretázó embereket!!!
- ZTEEE |
- 2010 05 17 |
- 21:45
"A meccs alatt mind a hazai, mind a vendégdrukkerek tiltott pirotecnikai eszközöket használtak."
A vendég drukkerek milyen pirotechnikai eszközöket használtak?? pszt MLSZ pszt... !!!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 4 hozzászólás érkezett.