A Haladás és a ZTE jó iramú mérkôzést játszott, s egy-egy pont jutott nekik
Döntetlen a nyugati derbin
A labdarúgó NB I 28. fordulójának zárómérkőzésén dunántúli rangadót játszották vasárnap Szombathelyen. A Haladás és a ZTE FC két ellentétes félidőt játszott egymással, a kifejezetten jó iramú találkozón 1-1-es döntetlen született.
- A ZTE-Hali meccsek mindig igazi presztízscsaták. Hallani ezt a szurkolók hangjából is - miközben mutatott a két tábor felé a kapus. - Nehéz tippelni, mert ilyenkor azt szokták mondani, hogy még a halottak is feltámadnak. A ZTE keretében is többen felgyógyultak, és Kenesei Krisztián is kezdőember lett. Kenővel, Molnár Balázzsal, vagy éppen az egerszegi Kocsárdival nagyon szép éveket töltöttem el a ZTE-ben. Ez tipikusan háromesélyes mérkőzés. Magamról annyit: néhány hete már edzek, s lehet, hogy a hét végén vagy a következő fordulóban már be tudok állni a Hévíz kapujába a súlyos térdszalagsérülésem után.
|
Ahogy lenni szokott, a két szurkolótábor ismét megvívta szócsatáját, szerencsére különösebb atrocitás nélkül. A hazaiak kezdtek bátrabban, a 8. percben elaludtak a zalai védők, egy előrevágott labdára Oross lépett ki, Bogunovic mellel elegánsan hazatessékelte a labdát, de nem értették meg egymást Vlaszákkal, a hazai csatár megpróbálta átemelni a labdát a kapuson, aki viszont reflexszel beleütött abba. Nem sokkal később a másik oldalon Kamber lövését ütötte szögletre a vendégek kapusa. A 18. percben aztán örülhetett a hazai publikum. Molnár Balázs középről jól indította a bal oldalon előrehúzódó Tóth Pétert, ő az ötös és az alapvonal közé lőtte be a labdát, amit végül Kenesei jó 2 méterről a hosszú oldalnál a kapuba fejelhetett, 1-0. A hazai lendület mintha alábbhagyott volna, de a ZTE is nagyobb sebességre kapcsolt. Ezt két nagy Rózsa-bravúr is bizonyítja. Előbb Kamber bal oldali beadásánál Kovács Gergő mintegy 5 méterről fejelt a jobb sarok irányába, de a hazai hálóőr óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát. Még egy perc sem telt el, amikor újra felállva tapsolt a publikum a vasi hálóőrnek: Rudnevs bújt ki a védők mögött, mintegy 12 méterről lőni próbált, de a nagyszerű ütemben kifutó kapus lábáról visszapattant a mezőnybe a labda. Ebben az időszakban a ZTE próbálkozott többet, többet birtokolta a labdát, gólt lőni azonban nem sikerült annak ellenére, hogy adódtak lehetőségek.
Fordulást követően Csank János alaposan átszervezte a csapatát, Kovács Gergő lett a jobb oldali védő, a bal oldalon Máté futballozott, Pavicevic előretolt ékként szerepelt, Rudnevs pedig a jobb oldalról veszélyeztetett. Három perc alatt 4 szögletet rúgott a ZTE, aztán az 56. percben Sluka remek jobb oldali beadását követően Rudnevs 3 méterről előrevetődve látványosan fejelt a kapu jobb oldalába, 1-1. Néhány percig nagy fölényben játszott a ZTE, aztán kiegyenlítettebb lett a játék. A hajrában ismét a vendégek előtt adódtak helyzetek, de Kamber és Bogunovic kísérlete ha centikkel is, de célt tévesztett. A hajrában mindkét csapat próbálkozott, a ZTE-nek volt több helyzete, azok kimaradtak, így végül küzdelmes mérkőzésen egy-egy pont jutott a csapatoknak.
A találkozó összképe alapján reálisnak mondható az eredmény, mert ugyan a ZTE bizonyos időszakokban több helyzetet dolgozott ki, de nem voltak elég pontosak a befejezéseknél zalai játékosok.
Róth Antal: A ZTE FC fizikálisan a mezőny egyik legjobban felkészített együttese, így várható volt, hogy a második játékrészben fölénk kerekedik. Nálunk sok volt a sérült, így a végére akadnak kondicionális gondjaink, de végigküzdöttük a találkozót. Igazságos a döntetlen.
Csank János: Az első félidőben volt egy megingásunk, amit a Haladás kihasznált. Fordulás után már minket támogatott a szél is, így ha pontosabban játszunk, nyerhettünk volna egy jól felkészített csapat ellen.
JEGYZŐKÖNYV
Haladás-ZTE FC 1-1 (1-0)
Szombathely, 4.000 néző. Jv.: Szabó Zs. 8 (Kispál, Ring).
Haladás: Rózsa 7 - Schimmer 5 (Csontos -, 87. p.), Guzmics 6, Lengyel 6, Tóth P. 6 - Simon Á. 5, Molnár B. 6 - Nagy G. 6, Oross 4 (Bogdanovic -, 80. p.), Halmosi 5 - Kenesei 6 (Simon A. -, 78. p.). Vezetőedző: Róth Antal.
ZTE: Vlaszák 0 - Kocsárdi 6 (Pavicevic 6, 46. p.), Miljatovic 6, Bogunovic 6, Kovács G. 6 (Sluka 6, 49. p.) - Kamber 6, Máté 6 - Szalai 5, Horváth I. A. 6, Magasföldi 5 (Balázs Zs -, 73. p.) - Rudnevs 6. Vezetőedző: Csank János.
Gólszerző: Kenesei a 18., ill. Rudnevs az 56. percben. Sárga lap: Oross az 53., Lengyel a 66., Tóth a 67., Molnár a 74., ill. Miljatovic a 13., Horváth I. A. a 34. percben.
Címkék: labdarúgás, NB I, zte, szombathely, haladás, döntetlen



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.