A kupadöntőbe jutás után, vasárnap bajnoki pontért küzd a ZTE
A hétközi, sikerrel vett Magyar Kupa elődöntő után újabb nehéz mérkőzés vár a ZTE FC NB I-es labdarúgóira. Vasárnap 17.30-tól a Győri ETO-t látják vendégül a városi stadionban.
- Az Újpest elleni találkozón nagy indulatokat váltott ki a 11-es - kezdte beszélgetésünket Csank János, a zalaiak vezetőedzője. - Most is azt tudom mondani, hogy a játékvezető jól döntött, mert Kabát Péter kifelé cselezett, vagyis nem kellett kiállítani Vlaszák Gézát. Nem értem, hogy ez az eset miért lett olyan nagy téma. Sőt, még egy 11-esről is beszélt Puhl Sándor a televízióban. Az egykori világhírű játékvezetőt tisztelem, de most nagyon nem értek egyet vele. Sőt, a második büntetőt a csapat nevében is kikérem magamnak. Bejutottunk a fináléba, most ez a legfontosabb, a többit meg a Jóisten kezébe ajánljuk.
- Mit vár vasárnap este a Győr ellen?
- Rangadó lesz, hiszen tabellaszomszédok vagyunk. Ennek ellenére sem értem, hogy a győriek - ahogy hallom a híreket - miért készülnek most annyira ellenünk. Mitől van ez a dupla motiváció, nem tudom. Nem hallottam semmit, hogy ekkora feszültség lenne a két egyesület között. Remélem a mérkőzés sportszerű lesz, és a szerdai nagy csata után kipihenten játszik majd a csapatunk. Fiatalemberek, jól felkészültek, ennyi időnek elégnek kell lenni a felfrissülésre. Nagyon kell figyelnünk, mert a hét végi vendégeink nagyszerűen kontráznak. A hátsó alakzatuk pedig remekül zár. Ezt a reteszt kell feltörnünk ahhoz, hogy betaláljunk a kapujukba. A közönség remek volt hét közben, remélem ezúttal is sokat segítenek majd az együttesnek. Sajnos Darko Pavicsevic Újpesten, a bajnoki találkozón szerzett sérülése még mindig nem gyógyult meg, így valószínű, hogy nem számíthatok rá. A többiek viszont a rendelkezésemre állnak. Igaz, ezúttal azzal számolnunk kell, hogy az NB II-esek is játszanak a hét végén.
A ZTE várható kezdőcsapata: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovics, Bogunovics, Panikvar - Sluka, Kamber, Máté, Illés Gy. - Rudnevs, Magasföldi.
A találkozóra (melyet a Sporttévé közvetít) ma 9 és 12 óra közt elővételben lehet jegyet venni a ZTE-stadion főpénztáránál. Vasárnap a pénztárak 16 órakor, a kapuk pedig 30 perccel később nyitnak.
A hét végi fordulóban a Zete-Győr rangadó mellett a listavezető Videotonra is nehéz találkozó vár, hisz a Paks együttesének otthonába látogat. Gellei Imre, az elköszönt tréner elmondta, hogy azért áll fel a kispadról, hogy új motivációt kapjanak a játékosok. A több tapasztalt futballistát felvonultató Duna-partiak képesek lehetnek bárki ellen meglepetésre.
Kecskeméten is érdekes meccs lesz. A két azonos pontszámmal rendelkező együttes közül Montvai Tiborék mellett talán csak az szól, hogy ők játszanak hazai környezetben. A Haladásnak viszont égető szüksége van a sikerre.
Címkék: labdarúgás, zte, Győri ETO-t



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.