Szerda este az Újpestet fogadja a ZTE Magyar Kupa visszavágón (online közvetítés)
Szerda este 18 órától a városi stadionban a ZTE FC az Újpest gárdájával játszik. A labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe kerülés a tét. Az első találkozón, a Megyeri úton az egerszegiek nyertek 1-0-ra.
A Sport Televízió szervezésében megválasztották az NB I-es labdarúgó-együttesek csapatkapitányainak a voksai alapján március hónap legjobb labdarúgóját. A ZTE remek formában futballozó középpályása, Illés Gyula lett a legjobb.
- Sportösszefoglalót akartam nézni a tévében, de pár percet késtem. Azt már láttam, hogy Végh Zoltán (34 voks) a második, a fehérvári Nemanja Nikolics (31) a harmadik, s a csapattársam, Darko Pavicevic (23) a negyedik - kezdte Illés Gyula, aki a legtöbb pontot, 40-et gyűjtötte össze ezen a szavazáson. -A műsor közben hívott Vass Laci bácsi, a másodedzőnk, gratulált, ekkor tudtam meg, hogy én nyertem. Később aztán már jöttek az sms-ek, a telefonok az ismerősöktől, a csapattársaktól.
|
- Meglepte az elsőség?
- Álmomban sem mertem rá gondolni. Igaz, nem is tudtam, hogy van ilyen szavazás. Tavaly januárban kerültem a Zetéhez, Csank János hívott próbajátékra az NB II-es Baktalórántházából. Jó egy év múlva pedig a hónap legjobb teljesítményét nyújtottam az élvonalban a kapitányok voksai szerint. Azt hiszem, érthető hogy meglepett a dolog, de igen boldog vagyok. Ez a szakmai siker újabb erőt ad, hogy hasonló teljesítményeket nyújtsak.
- Azt az Újpest elleni pénteki meccs hajrájában végrehajtott cselt azért szeretné gyorsan elfelejteni?
- Természetesen. Rossz döntést hoztam, gólt kaptunk belőle, nagyon sajnálom. Egy kicsit meg is tört a dolog. Szerencsére a többiek biztattak, azt mondták fel a fejjel, csináljam tovább. Mások is hibáznak, itt a lehetőség, hogy javítsak. Nagyon oda kell figyelni, ezen a szinten már nem szabad ekkorát kockáztatni. Tanultam a dologból, most már előre kell nézni. Jó egy esztendeje Baktalórántházán futballoztam, nekem Csank János hívó szava, s az egerszegi fogadtatás nagyon sokat jelent. Jól érzem magam a klubban és a város is tetszik. Tartozok ennek a közegnek. Szerdán nagyon szeretnénk bejutni a Magyar Kupa döntőbe, és ezért persze mindent meg is teszünk. Sokan azt mondják, hogy Újpesten akarati tényezőkkel vertek meg bennünket a lilák, azt hiszem - és ígérhetem társaim nevében is -, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő. A város és a szurkolók életében is óriási dolog lenne a fináléba kerülés, mely természetesen nekünk is felejthetetlen emlék lenne. Nem akarok fogadkozni, csupán egyet ígérek meg, minden tőlünk telhetőt megteszünk.
A csapat vezetőedzője, Csank János azon kesereghet, hogy az utóbbi hat bajnoki valamennyi meccsén gólszerző Darko Pavicevic pénteken este a hajrában megsérült Újpesten. A jeles tréner így fogalmazott a találkozóról:
- Azt hiszem, azzal nem sokat mondok senkinek sem, hogy rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk - kezdte Csank János. - Az Újpest nagy valószínűséggel mindent egy lapra feltéve játszik, nekik nincs vesztenivalójuk. Mondhatom azt is, hogy nekünk két lapunk van, nekik meg egy. Biztosan nagyon sok néző lesz, mert a fővárosiak nem titkolják, tovább szeretnének jutni, s ahogy hallottam, igen sokan elkísérik őket. Idáig az év legfontosabb mérkőzése előtt állunk, ezért már többször figyelmeztettem a játékosokat, hogy nagyon figyeljünk oda, tisztelettel viselkedjünk a bíróval és az ellenféllel szemben is. Az esetleges meccs közbeni ugratásokkal ne foglalkozzunk, csak a saját játékunkra koncentráljunk. Azt már többször bizonyította a társaság, hogy képes kimagasló produkcióra, most is azt várom. Hatalmas küzdőszellemre lesz szükség,no meg megfelelő pszichés állapotra. Ezt is bizonyítot-tuk már néhányszor, amikor vert helyzetből álltunk fel. Több mint félezer meccsen ültem már a kispadon, ez a találkozó azok közé tarto-zik, amely nem kifejezetten edzőnyugtató. De ez a ZTE-Újpest meccs biztosan felkerül majd a felejthetetlen találkozókat tartalmazó listámra.
A várható kezdőcsapatok.
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Todorovics - Sluka, Kamber, Máté, Illés Gy. - Rudnevs, Pavicevic.
UTE: Balajcza - Szokol, Takács Z., Vermes, Pollák - Simek, Korcsmár, Vasziljevics, Tóth N. - Rajczi, Kabát.
A DIÁKOK INGYEN MEHETNEK BE
A főpénztár 9 órától, a többi pedig 16.30-tól lesz nyitva, a kapuk pedig 17 órakor nyitnak. A 12 óráig jelentkező diákcsoportok (minimum 15 fő) a megye bármelyik pontjáról jöhetnek (vezetővel, tanárral), s ingyen bemehetnek a stadion nyugati szektorába. A klub vezetői kérik a zalai klub szimpatizánsait, hogy sportszerűen buzdítsák kedvenceiket a nagy érdeklődésre számot tartó meccsen. A találkozó kiemelt biztonságú, a rendőrség szokásához híven fokozott ellenőrzést tart.
A mérkőzést honlapunkon online közvetítés keretében is figyelemmel kísérhetik.
Címkék: Zalaegerszeg, ZTE FC, Újpest, magyar kupa



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.