Nem örültek a lapjárásnak a zetések
Néhány érdekes momentum miatt érdemes visszapillantani a szombati (2-2) ZTE FC-Videoton NB I-es labdarúgó-mérkőzésre, hiszen sok vitát gerjesztett. Egyrészt már a helyszínen, masrészt az elmúlt két napban is.
Kassai ugyanis minden különösebb zokszó nélkül osztogatta a sárga lapokat (összesen tízet) és egy piros is villant, ami leginkább vitára adott okot. A fehérvári Andic és az egerszegi Pavicevic találkozásáról van szó, amelynél a sípmester 11-est ítélt és kiállította a védőt. Amennyire megadható volt (Andic keze a csatár hátát érintette, aki persze nem nagyon gyötörte magát, hogy talpon maradjon...), annyira lehetett volna kifelé szabadrúgás is. Tény, Kassainak gyorsan kellett döntenie, ő az előbbi variációra szavazott... Érthető, hogy fehérvári részről heves indulatokat váltott ki az eset, dr. Mezey György vezetőedző egyenesen úgy fogalmazott: ha ez így folytatódik, a Videotonnak esélye sem lesz bajnokságot nyernie. Erről talán nincs szó, mert rossz is lenne, ha létezne ilyen rendezőelv . Más kérdés, hogy Kassainak akadtak furcsa ítéletei, főleg a laposztás területén, viszont a nagy iramú mérkőzésen engedte, nem tördelte szét feleslegesen a játékot, még ha akadtak is kemény összecsapások.
Merthogy a magyar átlagot meghaladta színvonalában ez a találkozó, de benne volt-e a 10 sárga? Kocsárdi Gergely, a ZTE FC csapatkapitánya szerint nem.
- Kissé azt éreztem, hogy túlzottan is szigorú akart lenni a játékvezető - vélekedett a zalaiak kapitánya. - A pályán persze nem megengedett a reklamálás, ám ezúttal akkor is villant a lap, ha a játékos egy kicsit is hevesebben kért számon egy-egy ítéletet, ami megítélés kérdése. A tévedés lehetősége viszont mindig benne van, például amikor kapufát fejelt Nikolic, az azt megelőző szabadrúgásnál én mellel értem bele a labdába, amit Kassai kezezésnek látott.
|
Bosszankodni tehát ezek miatt az apró (és nagyobb) hibák miatt lehetett, Kassainak biztosan nem ez volt élete mérkőzése, a nézők viszont most nem csalódtak a játékban. Nem volt lötyögés, akadtak helyzetek, összességében a Videoton árnyalatnyival jobb teljesítményt nyújtott, ám a ZTE FC sem érdemelt volna vereséget, főleg a második félidei játéka alapján.
Nem túlértékelve a látottakat, ám egy valami biztosnak tűnik. Amennyiben több hasonló mérkőzést rendeznének az NB I-ben hétről hétre, vélhetően az érdeklődés terén is pozitív irányba mozdulna el a stadionok látogatottsága.
Online közvetítés, videó a meccsről itt!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.