A döntő küszöbén
A MK elődöntőjének első meccsén 1-0-ra nyert idegenben a ZTE FC
Szerdán este a tavasz egyik legfontosabbnak tartott mérkőzését játszotta a ZTE FC labdarúgócsapata. A zalaiak a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén az Újpest vendégei voltak. A zalaiak fegyelmezetten játszottak és értékes győzelmet arattak.
- Minden mérkőzés más, de úgy látom, hogy a ZTE-nek most a védekezésre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie, és kontrákra berendezkedni. Az első találkozón gólt kellene lőni, ez a legfontosabb, hiszen a visszavágón nagyon sokat érhet egy itt megszerzett találat. Összességében bátran kell játszani, hiszen nagy lehetőség előtt áll a csapat, mert mostanában nem volt ennyire közel a kupadöntőhöz, ami akár nemzetközi szereplést is jelenthet később.
|
Négy perccel a kezdés előtt érkezett meg a stadionba a ZTE FC csapatát elkísérő mintegy negyven fős szurkolósereg, összességében pedig meglehetősen visszafogottnak volt nevezhető az érdeklődés. Csank János, az egerszegiek vezetőedzője több poszton is változtatott a kezdőcsapaton a legutóbbi bajnokihoz képest. A hazaiak igyekeztek rögtön a kezdés után nyomást gyakorolni a ZTE-re, mégis az ötödik percben Rajcomar emelése után a kilépő Illés alig helyezett mellé. A Péter Zoltán által említett bátorság viszont nem hiányzott a zalaiak játékából, viszont az Újpest sok passzos játékkal igyekezett széthúzni a mezőnyt, kevés sikerrel. A kapuk gyakorlatilag nem forogtak veszélyben, mígnem a 21. percben Kamber remekül indította Rajcomart, aki elől az utolsó pillanatban mentett szögletre Vermes. Ezekből a váratlan húzásokból kellett volna több, és Illés mintha csak meghallotta volna ezt az igényt, a 27. percben 22 méterről fordulásból ballal vette célba a kaput, és alig ment mellé a lövés. A ZTE taktikusabban játszott és egyértelműen jobban, az pedig a hazai szurkulók figyelmét sem kerülte el, hogy jobb oldalon Rajcomar néhány váratlan megmozdulása zavart tud kelteni együttesük védelmében. Az Újpest ugyanis sok hibával futballozott, de ezt bánták legkevésbé a zalaiak.
Fordulás után a 47. percben a ZTE csaknem vezetést szerzett. Illés jobboldali szöglete után Kamber hétméteres fejesénél a gólba tartó labdát Simek vágta ki a gólvonalról. Óriási lehetőség volt és csak remélni lehetett, hogy zalai részről nem ez volt az utolsó. Mindenképpen élénkebb lett a mérkőzés, mint volt korábban, hiszen az Újpest is aktívabbá vált. A 61. percben Pavicevic futotta le Vaskót, aki lerántotta a csatárt, a játékvezető kiállította. Tíz emberrel folytatta az Újpest, ami újabb esélyt adott az előny kiharcolására a zalaiak számára. Mégis a hazaiak kezdtek el még nagyobb erőket mozgósítani, miközben cserékkel frissítette együttesét Csank János. A vendégek távoli átlövésekkel próbálkozott, ám kevés sikerrel, az idő viszont egyértelműen a kék-fehéreknek dolgozott. Bár már úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget a találkozó, amikor a 87. percben Kocsárdi adott be jobbról, Balajcza rosszul futott ki, az egyik védő fején megcsúszott a labda, a bal összekötő helyén érkező Balázs Zs. estében 13 méterről lőtt a gólvonalnál Korcsmár megpróbált felszabadítani, de a lábáról a léc alá vágódott a labda, 0-1. Az eredmény a lefújásig már nem változott. A ZTE előnyt harcolt ki az elődöntőben, április 14-én hazai pályán nagy lehetőség előtt áll, hogy bejusson a MK- döntőjébe.
William McStay: Sajnos megint egy piros lap változtatta meg a mérkőzést. 30 percig játszottunk emberhátrányban, két percre voltunk a viszonylag jó eredménytől. Győzni kell Egerszegen.
Csank János: Jól kapcsoltuk ki a Rajczi, Kabát, Vasiljevic tengelyt. A kiállítás után kapkodtunk, ahelyett, hogy nyugodtan fociztunk volna. Balázs Zsolt cseréje az eddigi formája alapján nem volt indokolt, de éreztem, hogy van benne egy kis tűz. A kiállítás inkább bennünket zavart nagyon .
JEGYZŐKÖNYVÚjpest FC-ZTE FC 0-1 (0-0)Megyeri út, 2696 néző. Jv.: Vad II., (Ring, Butkai)
UTE: Balajcza - Szokol, Vermes, Vaskó, Pollák - Simek, Vasiljevic, Millar, Varga (Korcsmár 65. p.) - Kabát, Rajczi (Martin (80. p.). Vezetőedző:William McStay.
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Panikvar - Máté - Rajcomar (Balázs Zs. 74. p.), Horváth I. A. (Magasföldi 69. p.), Kamber, Illés (Sluka 63. p.) - Pavicevic. Vezetőedző: Csank János.
Gólszerző: Balázs Zs. a 87. percben.
Sárga lap: Millar az 50., Vasiljevic a 69., ill. Kocsárdi a 67, Pavicevic a 91. percben.
Kiállítva: Vaskó a 61. percben.
Címkék: ZTE FC, foci, Újpest, futball, eredmény, magyar kupa, MK



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.