Óriási az érdeklődés a zöld-fehérek szombati vendégjátéka iránt
Telt ház lesz a stadionban? Nagyon várják a Fradit a ZTE szurkolók
A labdarúgó NB I-ben a ZTE FC az elmúlt hét végi nagy esőzés miatt Pakson nem tudott pályára lépni. A kék-fehérek azt remélik, hogy szombat 15 órától a ZTE-stadionban megmérkőzhetnek a Ferencvárossal.
- Jó lett volna Pakson játszani, főleg, ha pontokat is szerzünk - jelentette ki Csank János. - A pálya talaja nem azt mondom, hogy jó, de ha nem lesz eső, akkor játékra alkalmas. Szinte biztos, hogy ennyi idő után felvágják a gyepszőnyeget a játékosok, ezért látványos játékról felesleges álmodozni. Nagy ember-ember elleni küzdelemre lesz kilátás. Ebben a Ferencváros is jó, így biztos, óriási csata lesz minden labdáért. Az első pillanattól az utolsóig nagyon oda kell figyelni, mert egy-egy hiba sokba kerülhet. Az akarati tényezők játsszák ezen a meccsen a főszerepet. Gondot jelent az is, hogy keveset játszottunk füves pályán. Azt sem lehet előre eldönteni, hogy fogadják a fiúk a várhatóan 8-10 ezres nézősereget. Biztos, hogy sok szimpatizánsunk lesz, de igaz lesz ez a Ferencvárosra is. Ezért ezen a találkozón, ahol a szívnek a szokottnál is nagyobb szerepe lesz, a közönség buzdítása meghatványozódik. Sajnos Horváth I. András térde továbbra is fáj, így rá nem számíthatok. Egy edzésen történt rossz mozdulat után sérült meg. Kovács Gergőnek pedig előkészületi találkozón rácsúsztak a bokájára, ezért nem lehet ott a pályán. Magasföldi József ugyan már edz, de nagy a lemaradása, így nem küldöm pályára. Várhatóan a Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Todorovic - Sluka, Kamber, Máté, Illés Gy. - Pavicevic, Rudnevs összeállítású együttes fut majd ki kezdőként a zöld gyepre.
Csank János arra a kérdésre, hogy mit jelent számára, az az időszak, amikor az FTC-vel bajnok volt, annyit mondott: Soha nem felejtem, de most a Zete trénere vagyok.
A 17. forduló programja. A Haladás-Kaposvár meccs tegnap lapzárta után ért véget. Ma:. 14.00: Bp. Honvéd- MTK. Jv.: Bognár. Nyíregyháza-Paks, Jv.: Szilasi. ZTE FC-Ferencváros. Jv.: Szabó Zs. 16.00: Győri-Vasas. Jv.: Solymosi. 17.00: Diósgyőri-Videoton FC. Jv.: Farkas Á. 17.30: Kecskemét-UTE. Jv.: Fábián. Holnap. 17.30: Pápa-DVSC. Jv.: Iványi.
A nagy érdeklődés miatt szombaton 8.30-tól a főpénztárban várják a jegyvásárlókat, mert szinte biztosra veheteő, hogy a találkozó kezdete előtt nagy lesz a tolongás, ezért aki teheti, előre vegye meg a tikettjét. A szervezők azt tervezik, hogy a stadion kapuit 13.30-tól nyitják majd ki.
Címkék: ZTE FC, labdarúgás, futball, Ferencváros, fradi
- Kacsa |
- 2010 03 6 |
- 16:00
aki a környéken lakik jól teszi ha a kocsival arráb jár...
- Totya |
- 2010 03 6 |
- 08:32
Miért akarnak ezek billiárdasztalon focizni? Anno az első NB I-es meccsen a Honvédot is sárban taposták! Lesz balhé... Nagy balhé...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.